A testképzavarok felismerése és kezelése

A pozitív testkép legtöbbünk számára az én-erő és a biztos önértékelés fontos alkotóeleme. Ha a testünk élménye negatív, esetleg egész testünkkel vagy annak egyes jellemzőivel elégedetlenek vagyunk, az negatívan hat önértékelésünkre, életminőségünkre és jó eséllyel kapcsolatainkra is.

Mi a testkép?

A testkép testünk összetett belső leképződése, amely személyes és társas tapasztalatok során fejlődik ki. Izgalmas módon nemcsak testünkről alkotott képeket, hanem testérzeteket, élményeket is magában rejt. Meghatározza saját testünk észlelését, kapcsolódó gondolatokainkat, érzésekeinket, sőt viselkedésünket.

Hogyan hat a testképünk a kapcsolatainkra?

Fiatal nők számára például a testtel való elégedettség önértékelésük legfőbb talapzata. Míg rengeteg nő számára ezt elsősorban a testtömegével, hasával, combjaival, csípőjével, alakjával, ritkábban bőrével, arcformájával való elégedettség határozza meg, a férfiak gyakran magasságuk, izomzatuk, szőrzetük, hajhullásuk vagy péniszméretük miatt aggódnak. A kapcsolatokra ez a test felvállalásán, és azáltal a meghatározott önértékelésen keresztül hathat. A magas önértékelésű személyek kompetensebbnek érzik magukat kapcsolataikban, és úgy vélik, társuk elkötelezett, jól elfogadja őket. Ezért jobban bevonódnak a kapcsolatba, kevesebbet aggódnak az elutasítás miatt, így boldogabbak.

Aki bizonytalan önértékelésű, általában többet bizonytalankodik, hogy párja elfogadja-e, vonzódik-e hozzá, így ritkábban oszt meg intim élményeket, a közelséget és a visszacsatolást inkább provokálja, mint megelőlegezi. Ezért általában boldogtalanabb kapcsolatban él.

A testkép, és a testi jellemzők elfogadása ezért mélyében befolyásolja a kapcsolatot, és sokszor meghatározza a szexualitást.

Az, hogy mennyire véljük magunkat vonzónak, meghatározza, mennyire projektáljuk, hogy párunk szexuálisan kívánni fog minket. Így akik szégyenkeznek, utálkoznak testük jellemzői, vagy saját kritikus testi hozzáállásuk miatt, párkapcsolatukban is többet aggódnak, kételkednek. Gyakran azt hiszik, szexuálisan visszautasítják majd őket, ezért a visszautasítás fájdalmának elkerülésére, kisebb valószínűséggel kezdeményeznek, nehezen bocsátkoznak szexuális viszonyba. Tehát inkább görcsös rizikószabályozási, mint proaktív vagy spontán reagálási stratégiát folytatnak. Talán alkalmazkodásból is alacsonyabb szexuális vágyról, és ritkább közösülésről, alacsonyabb élményszintről számolnak be. Úgy tűnik, a saját szexuális vonzerőre tett becslés párunk kapcsolati elégedettségét is befolyásolja. Valószínűleg azért is, mert a saját magunkkal kapcsolatos bizonytalanságot párunk a benne és a kapcsolatban való bizonytalanságnak érezheti. Így a kezdeményezés és a szexualitás a másik vonzódásának ellenére is széttöredezhet saját elégedetlenségünk, gyakran túl szenzitív, negatív szűrővel torzított önítéleteink miatt.

Hogyan lehet felismerni a testképzavart?

A negatív testkép, amely többeknél egész életük során fennáll, nem azonos a testképzavarral, amely a testélmény összetett zavara. A testképzavar jellemzői:

• saját test torzult észlelése, a testsúly, testalak vagy egyes testrészek irreális percepciója, míg mások testének megítélése ép,
• negatív testkép és testélmény,
• saját testtel kapcsolatos szégyen, undor, harag, és testi megjelenés miatti szorongás,
• saját testre irányultság,
• testtömeggel, testalakkal való elégedetlenség vagy más negatívan megélt testi jellemzők,
• perfekcionista testideál,
• karcsúságideál és súlyfóbia; kivéve izomdiszmorfiában: soványságfóbia,
• testalak, testtömeg, testméret, izomzat, egyes testrészek vagy más külső jellemzők megváltoztatásának vágya.

Az evés- és testképzavarok összefüggései

Sajnos az evés- és testképzavarokat gyakran összemossák, valójában azonban részben összefüggő, részben elkülönülő zavarok. A negatív testkép, és a testtel való elégedetlenség hozzájárul a klasszikus evészavarok, az anorexia és a bulimia kialakulásához és fennmaradásához. Ennek alapja, hogyha a testélmény zavart, az evés változtatása kulcsot jelenthet a testképhez. Így az evészavarokban tapasztalható extrém diétázás és gyakran teljesen leszűkített, minimális étrend, az anorexiások koplalása és a bulimiások önhánytatása, hashajtózása, túledzése a karcsúságideál szolgálatában állva voltaképpen testképzavaruk által hajtott. Természetesen mindkét nemet érintheti a testképzavar. Férfiaknál gyakoribb az izomdiszmorfia, gyakori megfogalmazással „inverz anorexia” – az izomzat méretével való túlzott/kényszeres foglalkozás és az izomtömeg növelésének intenzív vágya. Ennek jelei:

• testképzavar: az érintettek erős izomzatuk ellenére soványnak érzik magukat,
• soványságfóbia: félnek az izomzat leépülésétől, a súlyvesztéstől,
• kényszeres testépítés: rengeteg időt töltenek edzéssel, szoronganak vagy dühösek, ha nem edzhetnek, az edzés euforizál, utána átmenetileg megkönnyebbülnek,
• a testtömegnövelés érdekében speciális étrendet és anabolikus szteroidokat használnak,
• önértékelésük rossz, szociális és intim kapcsolataik sérülnek.

Az izomdiszmorfiások esetében tehát a speciális étrend, a táplálékkiegészítők, a szteroidok abúzusa és a testedzésfüggőség a testizomzat növelését célozva szintén a torzultan észlelt testélmény által űzött. Több evészavarban és zavart evési magatartásban azonban nincs kifejezett testképzavar, vagy csak enyhe mértékben. Ilyen például a falásrohamzavar vagy az érzelmi evés – amikor az evést használjuk ürességünk, unalmunk, szorongásunk, magányunk téves megküzdési módjaként –, amelyekben inkább a testi jellemzők iránti érzékenység és a falás utáni hízástól való félelem lehet jellemző. Illetve a testképzavarhoz sem feltétlenül kell evészavarnak kapcsolódnia, például a testdiszmorfia esetében, mikor az illető egyes testi jellemzőit torznak, elfogadhatatlannak észleli. Az evés- és testképzavarok elkülönítése mellett terápiás szempontból meghatározó, hogy az érintett milyen mértékű betegségbelátással rendelkezik:  

Az evés- és testképzavarok felismerése

Az evés- és testképzavarok felismeréséhez alapvető lehet klienseink testükkel kapcsolatos élményeire, a szégyen, a rejtőzködés jeleire nyitottan folytatni a kivizsgálásokat és a konzultációkat.

• Például

Komoly jelzés lehet, ha a kliens konkrétan, nyíltan említi a testével való elégedetlenségét. Ilyenkor feltétlenül kérdezzük ki a testképzavar egyéb tüneteit.

Nagyon fontos továbbá evési magatartását (pl. anorexiás mértékű diéta, falás, purgálás, edzést támogató étrend), hangulatát (pl. depresszió, szorongásos tünetek) explorálni, mivel ezek igen gyakran kapcsolódnak a testképzavarokhoz. Ezeket a teszteket szakember végzi (a szerk.).

A testképzavarok kezelése

A szűk értelemben vett testképzavar, tehát a test irreális észlelése, illetve olyan tünetei esetén, mint a testtel kapcsolatos negatív attitűd, elégedetlenség, testérzetekre és társas visszacsatolásokra való szenzitivitás – a motiváció, a szenvedésnyomás, és a testi veszélyeztető állapot alapján – specifikus pszichoterápia ajánlott. Pszichodinamikus aspektusból a korai kapcsolatok alapvetőek az énkép és a testkép kialakulásában, a nem megfelelő szülői tükrözés közrejátszhat a „hibás testélmény” kialakulásában. Sok kapcsolódó pszichoszomatikus zavarban meghatározó erejű a hangulatok és testérzetek elkülönítése. Ezért a klienseket fontos megtanítani saját testérzeteik felismerésére, azok szavakba öntésére, és a test, testélmény biztos tárgykapcsolatokban való megtapasztalására. A kezelőorvos, pszichológus empátiája, megtartása, elfogadása alapvető, korrektív értékű lehet a kliensnek.
A testképzavarok kognitív viselkedésterápiás kezelése szakember által vezetett, de már az önsegítés szintjén megkezdődhet. Ennek fontos része lehet az önbecsmérlő gondolatok beszüntetése és korrigálása, új tapasztalatok gyűjtése, valamint önsegítő olvasmányok feldolgozása. Az evés- és testképzavarokban általánosan egyaránt irreálisan alacsony az önértékelés, és erre adott válaszként a mindent átható teljesítménykényszer, perfekcionizmus, amely a testtel kapcsolatos extrém kritikusságban és irreális elvárásokban is testet ölt. Ezért központi jelentőségű:

• az önértékelés javítása, és az én-nel illetve a testtel kapcsolatos alapattitűd és napi ítéletek megkülönböztetése,
• mivel intenzív érzelmek és azok tolerálási képessége provokálja a tüneteket, fontos az érzelmek szabályozásának képességeit javítani,
• el kell különíteni a „testi-lelki összélménytől” a negatív hangulatot, és tolerálni azt, mielőtt annak savas erejével kritikus testi önvizsgálat kezdődik,
• a klienseknek ezért át kell gondolniuk a testképüket befolyásoló napi tapasztalatokat,
• erről testképnaplót kell vezetniük a konkrét helyzet, viselkedés, érzések és gondolatok megnevezésével,
• feladatuk a testképpel kapcsolatos negatív automatikus gondolatok, kognitív torzítások, negatív sémák felismerése, amelyeket korrigálni kell, reális, önelfogadó minőségűvé,
• feljegyezhetik érzelmeik és testérzeteik összefüggéseit,
• ehhez kapcsolhatnak relaxációs készségeket, amelyben a testükkel megélt egységet, komfortot kondicionálhatják,
• gyakorolhatják a pozitív belső beszédet külső és belső tulajdonságaikról, és alkalmazhatók a testértékelést javító apró rituálék, jutalmak,
• fontos a pozitív testérzetekkel kapcsolatos aktivitások keresése – beleértve a kellemes, spontán társas helyzeteket, pozitív kapcsolati élményeket, és a szabad interakcióban megélt természetes viszonyt saját testükkel.

Szalai Tamás Dömötör
pszichológus, családterapeuta, egyetemi tanársegéd
Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet