A személyes felelősségvállalás és a testtel folytatott kommunikáció szerepe az egészség megőrzésében.
Az egészségügyi rendszer – a fejlett nyugati országokban szinte kivétel nélkül – óriási kihívásokkal küzd, fenntartása extrém terheket ró a társadalomra, miközben hatékonyságát egyre többen kérdőjelezik meg. Ma már nem kétséges, hogy a nyugati orvoslás – vitathatatlan érdemei mellett – nem mindenki számára és nem minden egészségi problémára kínál megnyugtató választ. A zömmel sebészeti és kémiai megoldásokra épülő ellátás sokak számára nem kielégítő, sőt, nem egy esetben visszatetsző, akár félelmetes is. Ahelyett, hogy teljes egészében rábíznák magukat egy fehérköpenyes szakember tekintélyére, sokan saját maguk keresik és próbálgatják a működő megoldásokat. És ha ezt sikerül hatásos és adekvát módon tenni, az végül is előnyös mind a személy, mind az ellátó rendszer számára, amely ezáltal tehermentesítéshez jut.
Felvállalni, de hogyan?
Gyakran felmerülő kérdés, hogy gyógyszer-fogyasztási kultúra és a tekintélyelvű egészségügyi rendszer függővé, kiszolgáltatottá és felelőtlenné teszi-e az embereket saját egészségük megőrzésével és helyreállításával kapcsolatban. Ha ez bizonyos mértékig valós probléma, a megoldás nem lehet más, mint erősíteni a „radikális öngondoskodás” formáit, segíteni az egyéni jóllétért való személyes felelősségvállalást.
Szemléletet, módszert, eszközöket adni az emberek kezébe, melyekkel nagyobb mértékben tudják kézben tartani saját testi-lelki egészségük alakulását.
Mivel – a szociológiai kutatások szerint – az emberek hajlamosak sok időt eltölteni a környezetük, a politika, a világ kritizálásával, és a pozitív változásokra való tétlen várakozással, hasznos lenne egyre több emberrel megértetni és megtapasztaltatni a gyakorlatban, hogy az egészség, a boldogság, a lelki béke vágyott állapotait sokkal könnyebb elérni, ha belül, önmagukban kezdik a változtatást.
A felelősség teljes körű felvállalása és az ehhez kötődő proaktivitás viszonylag ritka, ám annál hasznosabb jelenség az egészségmegőrzés és a gyógyulás folyamatában.
| Proaktivitás: Ebben a megközelítésben azt takarja, hogy az ember a figyelmét azokra a tényezőkre fordítja, amelyek felett van befolyása. |
Felelős döntéseket hoz és megteszi a legjobbat, ami lehetséges – szemben azzal, hogy kiszolgáltatottnak definiálja magát, kifogásokat és hibásokat keresgél, miközben áldozattá válik.
Ha valaki rendszeresen lemond arról, hogy magánál tartsa ezt a fajta felelősséget, idővel az „áldozat vagyok” élmény eluralkodhat, életformává merevedhet. Annak, hogy miért „érdemes” áldozatnak maradni, több indoka is felmerül:
- az elismerés vágya;
- a sajnálkozás,
- törődés fenntartása;
- egyfajta kontroll megszerzése a környezet felett,
- pénzügyi,
- jogi előnyök stb.
Ugyanakkor, akármennyi előnye is van, aránytalanul nagy árat kell fizetni érte.
| Radikális öngondoskodás
Nem azt jelenti, hogy mindent egyedül kell megoldania annak, aki megbetegszik. Sokkal inkább arról van szó, |
A kulcs: kapcsolat önmagunkkal
Általános jelenség társadalmunkban, hogy az emberek „elidegenednek” saját testüktől, ami ahhoz vezet, hogy az elhanyagolás, a visszaélés és a kényeztetés egészségkárosító mintái észrevétlenül eluralkodnak mindennapjaikban. Negatív véleményt formálnak saját testükről, összehasonlításokba bonyolódnak, gyakran szoronganak a külső megjelenésük miatt, ami – a média torz testkép-kommunikációjával súlyosbítva – egészen a testkép-problémákig, evészavarokig, reménytelen fogyókúrákig vezethet. Emellett, az önmagunkhoz való viszony lelki aspektusa is gyakran sérült: a szigorú önkritikától az önutálaton át egészen az önbántalmazásig ennek számos megjelenési formájával találkozhatunk, melyek – különösen, ha fiatalkorban kezdődnek – komoly egészségi kockázatokat rejtenek.
Ezen a téren hosszú távú és mélyreható változások akkor várhatók, ha az emberek egyre nagyobb számban ismerik fel: ha önmagukkal – és azon belül is, a testükkel – együttérző, megértő és támogató kommunikációt folytatnak, testi-lelki egészségük javul, gyógyulási és rehabilitációs folyamataik felgyorsulnak. Továbbá, mintegy észrevétlen „mellékhatásként”, erősödik önbecsülésük, melynek alappilérei (Branden nyomán) az alábbiak1:
Tudatos élet: a tények tisztelete, valódi jelenlét, nyitottság az új információk iránt, a külső és belső világ megértésére való törekvés.
Önelfogadás: az érzések, gondolatok, cselekvések jóindulatú elfogadása.
Felelősségtudat: felismerése annak, hogy az ember felelős a választásaiért, tetteiért, életéért.
Asszertivitás: hiteles önérvényesítés mások tiszteletben tartása mellett.
Céltudatosság: rövid és hosszú távú célok tisztázása, követése, újraértékelése.
Integritás: becsületesség, tisztesség, feddhetetlenség – az ember mondja, amit gondol és azt teszi, amit mond.
Az erősödő önbecsülés pozitívan hat vissza a személyes felelősségvállalás mértékére, az élet feletti kontroll élményére, ezen keresztül az immunrendszerre és az általános egészségi állapotra is, ahogy azt a modern egészség-pszichológiai kutatások is alátámasztják2-3.
A saját testtől való elidegenedés feloldása, a testi tünetek és betegségek „üzeneteinek” megértése4, és ezen keresztül az ember önmagához való felelősségteli és barátságos viszonyának elmélyítése olyasmi, amit társadalmunkban a legtöbb embernek újra kell tanulni. Ehhez az újratanuláshoz kínál egy lehetséges utat, módszert a szomatodráma5.
A szomatodráma
A szomatodráma egy játékos, kreatív önismereti és terápiás módszer, mely üzeneteket közvetít a testtől a tudatig és vissza, ezáltal egy aktív, értelem- és érzelemteli kommunikáció lehetőségét nyitja meg az ember belső világával.
A módszer azon az elven alapul, hogy a saját testről alkotott elképzelések térbeli kivetítése, mélyebb megismerése és kreatív átalakítása gyógyító folyamatokat indíthat el a szervezetben. Mindez a személyes kapcsolatfelvétel, a testüzenetek szeretetteli elfogadása, az érzelmi elakadások feloldása, a játékban feltáruló helyzet átrendeződése révén valósulhat meg.
A „szomato” szó arra utal, hogy a gyógyító játékok során a testi tapasztalatokra, tünetekre, betegségekre fokozott figyelmet kell fordítani, és engedni, hogy a test bölcsessége irányítsa a tudatosság ébredését. A „dráma” pedig itt annyit jelent, hogy élőben, „élesben”, konkrét találkozások, konfliktusok, érzelmek átélésével és a szükséges lépések azonnali cselekvésével elhárítani a gyógyulás belső akadályait és közelebb jutni a vágyott testi-lelki harmóniához.
A szomatodráma módszere lehetővé teszi olyan elzárt, sokszor fájdalmas érzésekkel való találkozást, melyek tudattalanul irányítják az ember életét, majd testi tünetek, betegségek formájában manifesztálódnak. A drámajáték során mély érzelmi átéléssel oldódnak a feszültségek, gyengéden elhárítva a már szükségtelenné vált akadályokat, hogy az öngyógyítás folyamata – lelki és testi szinten is – elindulhasson. A szomatodráma a test útmutatását és információs közegét felhasználva segít önszeretet és önelfogadás gyakorlásában, hogy valódi, teherbíró, szeretetteljes kapcsolatot lehessen kiépíteni önmagunkkal, testi, lelki és spirituális szinten egyaránt.
Hivatkozások:
1. Branden N.: The Six Pillars Of Self-Esteem. Bantam, 1994.
2. Oláh A.: A megküzdés személyiségtényezői: A pszichológiai Immunrendszer és mérésének módszere. ELTE, 1996.
3. Kállai J., Varga J., Oláh A. (szerk.): Egészség-pszichológia a gyakorlatban. Medicina, 2007.
4. Buda L.: Mit üzen a tested? Gyógyító kommunikáció belső világoddal. Kulcslyuk, 2013.
5. Részletesebben: www.szomatodrama.hu
Dr. Buda László
PhD pszichiáter, pszichoterapeuta