33 ezer ember hal meg szuperbaktérium-fertőzésben

0
491

Évente mintegy 33 ezer ember hal meg Európában olyan fertőzésekben, amelyeket a több antibiotikumnak ellenálló úgynevezett szuperbaktériumok okoznak.

A fertőzések okozta anyagi terhek az influenza, a tuberkulózis és a HIV együttes költségeivel vetekszenek – állapította meg egy friss jelentés, melyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

Az elemzés szerint a szuperbaktérium-fertőzések száma és jelentősége is növekedett 2007 óta. Különösen aggasztó, hogy a legerősebb, „végső lehetőségként” alkalmazott antibiotikumoknak – köztük a karbapenemeknek – ellenálló baktériumfertőzések száma is nőtt.

„Ezek az antibiotikumok a rendelkezésre álló utolsó kezelési lehetőséget jelentik. Ha már ezek sem hatásosak, akkor rendkívül nehéz, sok esetben lehetetlen a fertőzés gyógyítása” – olvasható az ECDC közleményében.

Fotók: pixabay.com

Szakértői becslések szerint a fertőzést okozó baktériumok nagyjából 70 százaléka már most is rezisztens legalább egy, a kezelésére általánosan használt antibiotikumra. A tanulmány szerint az egy vagy több antibiotikumra rezisztens szuperbaktériumok evolúciója az egyik legnagyobb fenyegetés, amivel az orvostudománynak szembe kell néznie.

A Lancet Infectious Diseases című orvosi szaklapban közzétett jelentés öt olyan fertőzéstípust vizsgált, amelyet antibiotikumrezisztens baktériumok okoztak az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országaiban.

A kutatók megállapították, hogy a szuperbaktérium-fertőzések nagyjából 75 százaléka kórházi eredetű, ezeket nevezik egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzéseknek (HAI). „Az antibiotikumokra rezisztens baktériumok fertőzéseinek megelőzéséhez európai és globális koordinációra van szükség. A megelőzési intézkedéseket az egyes országokra kell szabni az esetszámok és a baktériumok eltérései miatt” – olvasható a jelentésben.