Ha úgy érezzük, hogy mi is mentálisan túl sok terhet viselünk a munkahely-család-otthon szorításában, segíteni kell magunkon. Ami pedig egyszerre igényli a szemléletváltást és a munkamódszerek megváltoztatását. Nem arról van szó, hogy többet kell tennünk, hanem ellenkezőleg, kevesebbet, de hatékonyabban, hogy megvédjük magunkat az egyre növekvő idegi terhelés súlyos következményeitől. Mindez tehát egy „mentális túlélés” kérdése, és megoldásokat kell találnunk hozzá.
Íme 6 ajánlás:
1. Ne törekedjünk a tökéletességre
Mivel nagy és állandó rajtunk a nyomás, azt gondoljuk, hogy mindennek kifogástalannak kell lennie, ami minket illet, és a családunkkal, otthonunkkal kapcsolatos mindenfajta tevékenységgel összefügg. Az ideálisat kergetjük, ami rombolja az önbecsülésünket, és a legkisebb hiba elkövetésének dramatizálását, az idegi terhelés növekedését vonja maga után.
A megoldás: vállaljunk kevesebbet, bűntudat és magunk alábecsülése nélkül, nem minden erőnket befektetve. Hagyjunk fel a tökéletes családképpel való örökös összehasonlítgatással, és önmagunk gyötrésével amiatt, hogy mi mindent rosszabbul csinálunk. Ez a melegágya önmagunk alulértékelésének és hibáztatásának.
2. Az egész család vállaljon feladatokat
Ha a társunk nem vonakodik minden feladattól, gyakran inkább a végrehajtó szerepét szokta betölteni, és nem szervezőét. Ami a gyerekeket illeti, minél kevesebbet kérünk tőlük, annál kevesebbet fognak teljesíteni! Ezért nekünk kell a munkát jól megszervezni, és időnként összehívni a „családi kupaktanácsot”.
Program: a heti munkamegosztási terv kidolgozása, melynek keretében minden családtag kötelezettséget vállal adott feladatok elvégzésére, kora és időbeosztása szerint. Hasznos lehet még kitenni egy mindenki számára jól látható helyre egy naptárat, melyen minden családtag információkat oszthat meg egymással (pl. orvosi vizsgálatok, évfordulók, versenyek, vizsgák időpontja stb.). És hetente egyszer, ideális esetben a hétvégeken, szánjunk rá 30 percet, hogy a párunkkal, vagy a többiekkel is összeüljünk, értékelve az elmúlt hetet, és rögzítve a rákövetkező hét tennivalóinak szétosztását. Így csökken a mentális nyomás rajtunk, ami jót tesz a testnek-léleknek.
3. Az érzelmek megosztása
Amikor szó nélkül megcsinálunk mindent, és nem fejezzük ki érzelmeinket azzal kapcsolatban (pl. elégedettségünket egy fárasztó munka befejezése után), azt általában mindenki normálisnak tartja. Ezért, különösen olyan munkáknál, melyek sok időnket és energiánkat veszik igénybe, meg kell osztani érzelmeinket családtagjainkkal, a környezetünkben lévőkkel. Fontos a munka elismertetése, és szólni kell róla, milyen mentális terhet jelentett, amíg nem volt kész, annak érdekében, hogy pozitív megerősítést kapjunk. Minél inkább értékelt egy feladat, annál inkább motiváló.
4. Kevesebb vállalt munka
A tennivalók listája általában soha nem ér véget – ha egy tételt kihúzunk belőle, jön helyette másik kettő… Módszert kell változtatnunk! Nyissunk egy füzetet, melyben feljegyezzük szokásos teendőinket. Utána határozzuk el, hogy néhány, nem alapvetően fontos feladatot kihúzunk a listáról (pl. süteménysütés, rendrakás a szekrényben stb.), még akkor is, ha ezt nem szívesen tesszük (a tökéletességre való belső törekvés miatt). Azután írjuk be (pirossal) ugyanebbe a füzetbe, ha ennek az eltörlésnek negatívak lettek a következményei, illetve, ha nem volt hatása, és panaszt sem váltott ki senkinél (zölddel jelöljük). Ily módon hétről hétre megállapíthatjuk, hogy számos „elengedhetetlen” feladat valójában egy ideig szükségtelen. Állítsunk fel fontossági sorrendet, és így tehermentesítsük magunkat.
5. Jobb időbeosztás elérése
A leggyakrabban az egyes feladatokhoz szükséges idő hosszát jóval alulértékeljük, és innen ered az érzés, hogy mindig rohannunk kell. Nincs más megoldás, mérni kell az időt, mert megközelítőleg pontosan tudnunk kell, meddig tarthatnak a különféle tennivalók és tervezett programok – nem megfeledkezve a közlekedéssel töltött időről. Ha egyszer összeírtuk ezeket, reálisabban tudjuk szervezni a napunkat és értékelni az időbeosztásunkat. Azzal együtt pedig csökkentve a rohanást és a mentális terhelésünket is…
6. Tartsunk szünetet
Túlterheltség esetén elengedhetetlen szünetet tartani a (rutin) feladatok ellátásában ahhoz, hogy regenerálódjunk, összeszedjük magunkat. Minél több a tennivaló, annál nagyobb szükség van rá, az időnkénti megszakítás létszükségletté válik. Egyúttal meg kell szabadulni a „semmittevés” érzés félelmétől, és fokozatosan egyre több időt szánni magunkra. Igen, olvashatunk a kanapén, míg nincs kész a vacsora és tele a mosógép, vagy hegyekben áll a vasalnivaló. A magunkra fordított percek nem jelentenek elvesztegetett időt, hanem ellenkezőleg, nyerünk velük…Kevesebbet tenni másokért és többet magunkért nem egoizmus, hanem egy kiegyensúlyozott, vidám, a túlterheltségtől megszabadult nő sajátja. Ami végül is jótékonyan hat mindenkire…
Forrás: Galenus
