A bizalom az ember társas létének egyik legalapvetőbb mozzanata. Nélküle nincs valódi együttműködés, együttműködés nélkül pedig nincsenek csoportok, közösségek, nincs társadalom. Márpedig az ember társas lény, nem pedig a többiektől független sziget, emberi mivoltunk eleve nem a magányra, hanem a másokkal együtt létezésre predesztinál minket.
A hagyományos társadalmakban is jelentősége volt a bizalomnak, azzal együtt, hogy ott sokkal több kötöttség határozta meg az egyének létét. Azaz sokszor az élet alapvető kérdései sem egyéni döntéseken múltak. Hogy pl. egy jobbágy vagy bármely közrendű hol lakhatott, miből élhetett, kivel házasodhatott, milyen vallást kellett követnie, azt rajta kívül, pontosabban felette álló erők döntötték el, a hagyományból és tekintélyből származó hatalmi szóval.
Ezzel szemben a modern társadalmakban már – bár még mindig igen sok a kényszerpálya – nagyobb a szabadságfokunk, és ezzel együtt nagyobb a bizalom szerepe, ami fontos a rövidebb és hosszabb távú döntéseink megalapozásában. Ha pl. már nem elrendezett házasságok vannak, hanem szabad párválasztás, bíznunk kell abban, hogy jövendőbelinkkel igenis képesek leszünk együtt élni, nem mert muszáj, hanem, mert azt szeretnénk mint legjobb helyzetet.
A bizalom fogalma és típusai
Definíciószerűen azt mondhatjuk, hogy a bizalom valami jövőbeli, számunkra kedvező kimenetellel kapcsolatos várakozás, amely vagy másokra, vagy külső körülményekre, vagy ezek valamilyen kombinációjára vonatkozik. Bízhatunk abban, hogy holnap napsütéses idő lesz, hogy átmegyünk a vizsgán, hogy az ismerősünk tényleg megadja a tartozását, vagy, hogy egy népszavazáson tényleg bölcsen dönt a nép. (A bölcsen persze rendszerint azt jelenti, hogy nekünk tetsző módon.) Ezek különböző dimenziók: a környezettel, saját magunkkal, a másikkal vagy a közösségünkkel kapcsolatos várakozásokkal, ill. ezek együtteseivel élünk, mikor bizalommal vagyunk valami iránt.
És létezik egy sajátos bizalmi paradoxon is: bízni valakiben vagy valamiben annyit jelent, hogy a róla szóló tudásunk nem teljes, és ennek ellenére várjuk a legjobb következményeket. Azaz a bizalom igazából megelőlegezett bizonyosság, és mint ilyen, sohasem végleges, mert elveszíthető, eljátszható, megrendíthető.
A kutatók jellemzően meg szoktak különböztetni közösségi és szelektív, ill. diffúz és speciális bizalmat. És e két felosztás valójában nagyon hasonló.
Közösségi bizalom
A csoportból fakad, melynek tagjai vagyunk, és amellyel azonosítjuk magunkat, amellyel kapcsolatban feltételezzük, hogy nagyjából a várakozásainknak megfelelően fog működni. Itt a kiszámíthatóság a kulcs. A már emlegetett tradicionális társadalmakban ezt tipikusan külső kényszerek teremtik meg (ez a hagyomány, ez a törvény, ebbe a sorba kell beállni).
Diffúz bizalom
A modern társadalmakban pedig az egyén tapasztalatai játszanak szerepet. Így lesz a modernitásban a közösségiből diffúz bizalom, amikor az egyén megtapasztalja, hogyan működik a körülötte lévő világ, és eldönti, mikor kiben/miben bízhat meg. (Ha az az élménye, hogy bár az emberek néha hazudnak, de a legtöbb mindennapi helyzetben lehet adni a szavukra, akkor eleve így közelít egy tetszőleges másikhoz, miként a buszra is fel mer szállni, mert ugyan vannak néha balesetek, de elsöprő többségben azért elérik a végállomást. Nem konkrétan valakiben bízik, hanem a helyzetben.)
Szelektív és speciális bizalom
Lényegileg egymáshoz hasonló, mert mindkettő azt írja le, hogy az egyénnek vannak választási lehetőségei, és vannak a választást, döntést megalapozó tapasztalatai is, így bizalma nem külső forrásból táplálkozik (mint a közösséginél), és nem általános jellegű (mint a diffúznál). Az előző példákhoz kapcsolódva: egy jó ismerősömet még sosem kaptam hazugságon, így nem pusztán azért bízom meg az adott szavában, mert általában bízom az emberekben, hanem, mert különösen bízom benne. És nem azért választok egy bizonyos taxit, mert általában is elhiszem, hogy a sofőrök profik, hanem, mert annak a sofőrjét személyesen ismerem, tudom, hogy udvarias és nagyon jól vezet. Konkrét helyzetekben hozok konkrét döntéseket a bizalom alapján, egyedi tapasztalatok nyomán.
A bizalom forrásai
A bizalmat mindig valamiféle hitelesség alapozza meg, melynek persze számos forrása lehet. Ezeknek főbb kategóriái (Hankiss Ágnes nyomán) a következők:
Külső megjelenés
Ide tartoznak olyan általános, mindennapi jelzések, mint a jól ápoltság, jól öltözöttség (mindig az adott társadalmi csoport elvárásainak megfelelően), és az olyan külsődleges kulturális szignálok, mint egy aktatáska vagy egy szemüveg, melyektől ugyan senki nem lesz tanár, orvos vagy főosztályvezető, de megengedik az ezzel kapcsolatos feltételezéseket.
Viselkedés
A másik fél elvárásaihoz igazodva a bizalmat keltő (kelteni szándékozó) lehet szerény és visszafogott, vagy épp határozott és magabiztos, nyugodt vagy harsány, konformista vagy lázadó. A fontos az, hogy a viselkedés jelenítse meg annak a vélt vagy valós kívánalomnak való megfelelését, akinek a bizalmát valakik el szeretnék nyerni.
Kommunikáció
A viselkedéssel összhangban álló beszédmód és stílus, választékosság, szakszerűség, és az ehhez passzoló metakommunikáció. Mert önmagában nem elég a szavak szintjén hitelesnek lenni, avagy látszani, ha nincs összhang a szöveg és az előadott (sokszor önkéntelen) gesztusok között. Mert önmagában bármilyen jól is hangzanak a mondataim, ha azokat zavartan félrenézve, akadozva adom elő, az nemhogy nem alapozza meg a másik bizalmát, de épp ellene hat.
Szociális „erények”
Mindenféle társadalmi rang, végzettség, foglalkozás, pozíciók, és nem meglepő módon anyagi jólét, gazdagság. (Ezeket jelezheti az előző három.) Hisz aki iskolázott, magas beosztású vagy gazdag, az biztos ért is ahhoz, amit csinál, sőt jó benne. Legalábbis a közösség általános megítélése, várakozása szerint.
Nem meglepő módon, a bizalom témája sokszor negatív esetek, csalók és szélhámosok történetei kapcsán kerül a középpontba, az emberek (beleértve a tudomány embereit is), akkor kezdenek el a bizalom mibenlétéről elmélkedni, mikor az eleinte megvan, aztán látványosan alapját veszti. Hisz a csalók fő fegyvere pont az, hogy kipuhatolva a leendő áldozat elvárásait, egy olyan szerepet, viselkedésbeli és kommunikációs stratégiát építsenek fel, mely ennek a legjobban megfelel.
És minél általánosabb a csalás (tettetés, hazugság, megtévesztés) egy adott közösségben, annál inkább csökken a diffúz, általános bizalom jelentősége, és annál inkább felértékelődnek az egyének saját tapasztalatai. Vagyis egyre inkább csak a saját szemüknek hisznek, nem pedig a közösség értékeléseinek. És hogy milyen nehéz is eldönteni néha, hogy lehet-e bízni a másikban, arra van egy klasszikus szociálpszichológiai példa:
A fogolydilemma
A leggyakrabban idézett változatban adott két letartóztatott, A és B, akiket egy közös bűncselekménnyel gyanúsítanak. Nincs ellenük elég bizonyíték, ezért fontos a vallomásuk, és külön hallgatják ki őket. Az alábbi lehetőségeket ajánlják fel nekik:
· Ha A vall, de B nem, A szabadon távozhat (cserébe az együttműködésért), de B tíz évet kap. Ha A nem vall, de B igen, akkor nyilván fordítva, A marad tíz évre, és B mehet haza.
· Ha mindketten vallanak, fejenként hat évre számíthatnak.
· Ha egyikük sem vall, valami másik, kisebb ügy miatt kapnak fejenként 6-6 hónapot.
A döntés itt láthatóan nehéz, és nem mindegy, hogy A és B egyénként vagy egy „közösség” (igazából páros) tagjaiként viselkednek. És az is számít, mennyire bíznak a másikban. A lehetséges kimeneteleket ez a táblázat szemlélteti:
| A tagad | A vall | |
| B tagad | Mindketten 6 hónap | B 10 év, A szabad |
| B vall | A 10 év, B szabad | Mindketten 6 év |
Látható, ha közösségként működik a páros, és bíznak egymásban, a tagadást kell választaniuk. Ha pusztán egyénként, a másiktól függetlenül akarják minimalizálni a várható büntetést, jobb, ha vallanak, de ez az eset már eleve a bizalom hiányáról szól. Vagyis alapesetben a bizalom az a változó, amely meghatározza a domináns stratégiát. Ha bízom a másikban, tagadok – gondolhatná bármelyikük, ha viszont nem, akkor mégiscsak egyszerűbb vallani. Mert a vallomás eredményezhet a 10 helyett 6 évet, ami a bizalmatlan helyzethez képest már egy értékelhető nyereség.
Vagyis a bizalom egy – szélsőséges helyzetekben beárazható – valuta, és a fogolydilemmának is vannak közgazdaságtani, játékelméleti leágazásai. Nyilván a mindennapi életben nem kell mindig ennyire számítónak, pontosabban racionálisnak lennünk, de táras életünknek mégiscsak alapeleme a bizalom.
Elvárjuk, hogy a másik bízzon bennünk, mert ez az alapja együttműködésünknek, és igyekszünk bízni másokban. Ha nem a fentebbi szélsőséges esetekkel találkozunk, ez nem is olyan nehéz, de vannak pillanatok, amikor tényleg fontos végiggondolni, mik is a másik szándékai, motivációi. A fogolydilemmában mindannyian benne vagyunk, folyamatosan. Nagy írók ezt életnek hívják.
Összességében
Bizalom nélkül nem létezünk. Részben pont a bizalom által vagyunk emberek, de fontos tudni, mire is alapozhatjuk a másokkal vagy a körülményekkel kapcsolatos várakozásainkat. A bizalom annak az előzetes gondolata, hogy a másik nem akar nekem rosszat, hogyha bármi történik, számíthatok valakire. Ez már független az időjárástól vagy a lottószámoktól. Ez már igazán emberi.
Bácsván László
szociológus
Felhasznált irodalom
1. Csepeli, Gy.: Szociálpszichológia, Osiris, Bp., 2006
2. Hankiss, Á.: A bizalom anatómiája. In: Kötéltánc, Bp., 1987
3. Charles, P.: Szervezetszociológia. Osiris–Panem–McGraw-Hill, Bp., 1994
A cikk a Patika magazinban jelent meg! A magazint keresse a gyógyszertárakban!
