Napjaink központi témái közé tartozik a környezetszennyezés, a környezetvédelem, s ezen belül a hulladékok kérdése, megfelelő kezelése.
Nemcsak a már megtermelt hulladék mennyiségének csökkentésére kell törekednünk globális szinten, hanem arra is, hogy már eleve környezetbarát csomagolásban jusson el az adott termék, elsősorban az élelmiszer a fogyasztókhoz.
A csomagolás több célt szolgál
A csomagolás biztosítja:
- az élelmiszer hosszabb fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejét,
- a termék védelmét a külső sérülésektől, szennyeződésektől, miként a szélsőséges hőmérsékleti hatásoktól, vagy éppen az UV-sugárzástól a szállítás és a tárolás során. Meg kell akadályoznia a kártevők és kórokozók bejutását az élelmiszerekbe, valamint azt is, hogy az élelmiszerekben természetes módon lejátszódó (pl. enzimatikus) folyamatok beinduljanak,
- a vásárlók jogszabályban meghatározott kötelező tájékoztatását (fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idő, felhasználási mód, származás, összetétel, tápérték-információk, allergének jelölése stb.).
A csomagolás emellett kétségtelenül marketingcélokat is szolgál. Többek között felismerhetővé és azonosíthatóvá, ezáltal egyedivé teszi a terméket.
Mindezektől függetlenül természetesen fontos, hogy a meglévő csomagolások helyett más lehetséges, környezetkímélőbb alternatívákat keressünk. Ez iránt jelentősen megnőtt a fogyasztói igény, és az élelmiszergyártók is nagy erővel keresik a lehető legjobb megoldásokat.
Miért van szükség környezetbarát csomagolóanyagokra?
Kétségtelen, a csomagolóanyagok említésekor elsősorban a műanyagok kerülnek szóba, nem véletlenül. Szomorú valóság, hogy a tengeri hulladék zömét világszerte a különféle műanyagok teszik ki. Az ezekből származó mikroműanyagok hosszú távú élettani hatása egyelőre ismeretlen, ugyanakkor már kétségtelenül jelen vannak az ételeinkben, a levegőben, a nyílt vizeinkben, s ezáltal az emberi szervezetben, de súlyos mértékben károsítják a szabadon élő (elsősorban a vízi) élőlények, állatok életterét, egészségét is.
Azokat az egyszer használatos műanyag termékeket, amelyeket ki lehet váltani más, könnyen beszerezhető és megfizethető alternatívákkal, tilos lesz piaci forgalomba hozni.
Papír és újrahasznosított papír
A papír lehetne az egyik megfelelő alternatíva az egyszer használatos műanyagokra, azonban az előállítása szintén nagy terhet ró a környezetre, higiéniai és egyéb szempontból pedig csak kevés élelmiszer csomagolására alkalmas. Ezen a területen is láthatunk azonban biztató fejlesztéseket.
Fenntarthatóság
Megemlítendő, hogy ez a törekvés nem egyenlő a csomagolásmentességgel. A fenntarthatóságba többek között a fenntartható (klímavédő) étrend, az élelmiszer-hulladék csökkentése, a környezetvédelem, a hulladékcsökkentés, az újrahasznosítás is beletartozik, emellett a már említett, a környezettudatos csomagolóanyagokban elérhető termékek előnyben részesítése, s nem utolsósorban a csomagolásmentes vásárlás is (ahol az biztonságosan, higiénikusan megoldható).
Mit tehet a fogyasztó?
Természetesen a környezetbarát csomagolás még nem vesz le minden terhet és felelősséget rólunk, fogyasztókról, addig sem tehetjük fel a lábunkat és tárhatjuk szét a karjainkat, amíg nem készül el minden egyszer használatos műanyag csomagolásnak a környezetbarát verziója, alternatívája. Ez egy többszereplős egyenlet, ahol a fogyasztók már a vásárlás előtt, majd a termék elfogyasztása és a felesleges csomagolás kezelése során is sok mindent tehetnek maguk is a környezetvédelemért és a hulladékcsökkentésért.
Első körben, amikor az lehetséges, érdemes törekedni a csomagolásmentes vásárlásra. Ennek a beszerzési módnak is megvannak a maga korlátai, mivel élelmiszer-biztonsági okokból egyáltalán nem minden terméket, nyersanyagot tudunk ilyen módon megvásárolni, s nem is mindenhol érhető el ez a lehetőség, bár egyre inkább terjed. Némi gyakorlással és előzetes tervezéssel napi, heti rutinná válhat a saját (többször használatos) kulacs, üveg vagy fém ételhordó, a vászon- vagy textilzsák, a zöldségek, gyümölcsök szállítására gyártott vagy házilag újrahasznosított hálós vagy textilszütyő (ami megunt ruhából, megmaradt függönyből is megvarrható) használata a vásárlás során. Kétségtelen, hogy az ilyen jellegű vásárlás is magában rejt némi higiéniai kockázatot, ám jelentős mennyiségű csomagolóanyagot spórolhatunk meg.
A csomagolt termékek esetében célszerű a nagy kiszerelésű formát választani, mivel ezek ára arányában kedvezőbb, de fajlagosan a kidobásra kerülő hulladék mennyisége is kisebb. ugyanakkor a nagyobb kiszerelés csak abban az esetben megoldás, ha valóban elfogyasztásra is kerül a megvásárolt termék. Ellenkező esetben a nagyobb kiszerelés éppenséggel azért lesz környezetterhelőbb, mert pazarló módon növeli az élelmiszerhulladék mennyiségét.
A helyzetet némileg bonyolítja az egyszemélyes háztartások terjedése, valamint az alacsony jövedelem és az élelmiszer- pazarlás csökkentése miatt megnövekedett igény a kis kiszerelésű, egyadagos termékek iránt. Ebből is látható, mennyire nem egyszerű és milyen összetett kérdéssel állunk szemben ezen a téren.
Fontos utánkövetni a megtermelt hulladék útját is, így minden fogyasztó elemi érdeke és jelenleg legfontosabb feladata a szelektív hulladékgyűjtésre való egyéni és közösségi szintű törekvés, amivel napjainkban a legtöbbet tehet a megfelelő hulladékgazdálkodás és az újrahasznosítás érdekében. További edukációs kampányokat és extramértékű tudatosságot is igényel, hogy pl. az egyre terjedő lebomló (iparilag komposztálható) műanyag csomagolásokat semmiképp se keverjük a „sima” műanyag közé! Erre vonatkozik a műanyag csomagolásokon olvasható PlA jelzés (Polylactic Acid – politejsav), amely a komposztálható műanyagot jelöli.
Forrás: MDOSZ
A cikk a Patika Magazinban jelent meg.
Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!
2025. január