Párkapcsolati bántalmazásnak számít a kapcsolaton belül elkövetett bármilyen viselkedés, ami a partnerben – szándékosan vagy kontrollálatlanságból – kárt okoz, őt bántja, tönkreteszi.
A bántalmazás tárháza
Egyik legsúlyosabb bántalmazásforma a fizikai erőszak. Az, ha valaki a párját megüti, lökdösi, termetével visszaélve rettegésben tartja. A másik a szexuális erőszak. Ennek számít a kapcsolaton belüli erőszakos közösülés. Tehát ha valaki, csak azért, mert kapcsolatban él, úgy vagy olyan dolgokban kényszeríti szexuális interakcióba partnerét, amit ő nem szeretne megtenni, durva, megengedhetetlen kapcsolati bántalmazásnak minősül. Ezeknél az eseteknél lényegesen gyakoribb, eleinte tán enyhébb következményekkel járó, de hasonlóan káros végletekbe torkollhat a verbális agresszió, a szavakkal folytatott érzelmi és a pszichológiai bántalmazás: a „lelki tönkretétel”. Ami egy idő után szabályosan debilizálja, depresszióba kényszeríti a partnert. Ezek a formák sajnos gyakran együtt jelennek meg.
Az intim terror, ami mindent áthat
Az ún. intim terror, amikor magát az egész kapcsolatot áthatja a fenyegetettség, és az agresszió különböző aktívabb-passzívabb fegyverei. Ez voltaképpen a kapcsolati bántalmazás prototípusa, amit jóval gyakrabban követnek el férfiak. Ide tartozik, amikor valaki erőszakosan kontroll alatt tartja a párját, mindenben ellenőrzi, korlátozza az életét. Sokan a függőségi viszony biztosítására anyagi kiszolgáltatottságban tartják a bántalmazottat. Ehhez gyakran társul a lelki függésben tartás, megfélemlítés, villámló szemek, hadonászás, szóbeli fenyegetés. A helyzet sokszor az áldozat követéséig, megfigyeléséig, minden téren történő kihasználásáig fajul. Mivel ezt a bántalmazásformát valóban a nárcisztikus uralkodás motiválja, nem ritka, hogy az elkövető a párja szabadságát is korlátozza, sokszor legfeljebb munkába mehet el, vagy éppen még a lakást sem hagyhatja el. Nem találkozhat régi ismerőseivel, különösen, ha az illető ellenkező nemű vagy a bántalmazó ellen hangolja az áldozatot. A bántalmazó tehát konstans módon visszaél a tekintélyével. Súlyosabb esetekben feljogosítottnak érzi magát fizikai vagy szexuális visszaélésre. Ráadásul a fennálló helyzetért, és állandó frusztrációja magyarázatául az áldozatot hibáztatja. A bántalmazott bűntudattal reagál, és próbál „jól viselkedni”, egyensúlyt teremteni, elérni, hogy aki agresszív, az ne legyen az.
Erőszakos védekezés
Sok bántalmazott ösztönösen visszavágással, először verbális később maga is fizikai agresszióval válaszol az őt sarokba szorító támadásra.
Szituációs erőszak
Jóval gyakoribb, és alaptermészetük szerint nem zsaroló, nem kihasználó pároknál is megjelenhet az ún. szituációs erőszak, amely egyenlő nemi arányban fordul elő. Sok esetben az egyre elmérgesedő veszekedések, egyre idegenebb és idegesebb, minden nappal impulzívabbá váló párkapcsolati helyzet okozta érzelmi feszültségek robbantják ki az agressziót és a kontrollálatlan viselkedést: megindul a káromkodó ordibálás, elcsattan egy pofon, egy dühből eldobott pohár eltalál valakit.
Egymás fejéhez vágni
Gyakran már egyes biológiai és alkati tényezők is fokozhatják a bántalmazás rizikóját. Ilyen többek közt
- a magasabb tesztoszteronszint,
- a robbanékony, impulzív vagy irritált temperamentum,
- és érdekes módon akár a figyelemzavar is.
Még mindig nem beszélünk róla eleget, milyen katasztrofális hatású az alkohol- és a szerhasználat a személyes- és kapcsolati valóságra. Mivel az alkohol lazítja a mentális kontrollt, a szerhasználó egyre jobban belemélyedhet az ellenséges gondolati körbe, a negatív érzések fokozódhatnak és sajnos jóval gyorsabban „kapnak viselkedéses utat”. Sőt, akár maga provokálhatja a konfliktust, amelyben agresszíven reagál. Bár gyakori hiba összetéveszteni a hétköznapi, rossz érzéseket okozó párkapcsolati konfliktust a bántalmazással, sokkal nagyobb veszteség nem felismerni vagy eltussolni a valódi a bántalmazást. Ráadásul a kettő közt széles és elég rövid ösvény vezet.
Ezért fontos hangsúlyozni: a negatív párkapcsolati kommunikáció sajnos a bántalmazás melegágya. „Minél több mindent lehet”, annál továbbmehet egymás agitálásában a két fél. Minél kevésbé vannak meg a kommunikáció íratlan, de betartandó keretei, annál kevésbé van rászorítva a bántalmazó és a bántalmazott egyaránt, hogy érzéseiket, helyzetüket, kapcsolati észleléseiket átgondolják, és mentálisan megmunkálva, rendezett verbális formába öntsék. Így durvul a párbeszéd, egy idő után ellenséges támadás, káromkodás, kiabálás lesz a konfliktus belépő alapja és innen emelkedik a licit. A szavak helyett az üvöltés, vagy az ún. acting out, tehát az érzések viselkedésbe fordítása, cselekvéses lereagálása hamar fizikai erőszakot provokálhat.
A szavak, amelyek évek után is visszacsengenek
A negatív kommunikáció tehát a pszichológiai bántalmazás eszköze, amely mindkét felet destruálja. A bántalmazó számára pedig egy olyan forrongó közeget biztosít, amelyben az egyébként is erőszakos viselkedését könnyen robbanásig viheti. Az,
- ha a kapcsolatban magas a bizonytalanság,
- a partnerek elégedetlenek,
- sok a párkapcsolati szorongás,
- a férfi durván követelődzik,
- a nő pedig visszahúzódik,
szintén fokozzák a kapcsolati agresszivitást.
Magunkban forrongani
Itt muszáj megemlíteni a bántalmazók önmagukkal folytatott párbeszédeit, egyre indulatosabb belső monológjait is. Bár a párok igen gyakran kölcsönösen irritálják és provokálják egymást, az erőszakosabb fél gyakran saját magát idegesíti fel, amit megalapozhat féltékenysége, kimerültsége, teljesíthetetlen követelése. Ilyenkor egész nap gyűjtheti magában a dühöt és a csalódottságot. Visszatérő mániás gondolatai körével, a saját magával folytatott indulatos bosszúbeszéddel fokozhatja a benne élő, a párjával szembeni haragot. Erre egy mentális válasz lehet, hogy erőszakos dolgokról, a partnerén állt fizikai bosszún fantáziál, és mire hazaér, robban a baj. Így a látszólag leállíthatatlan gondolatkör, belső párbeszéd révén sokan könnyen agresszióig sodródhatnak. A belső kép, ahogyan a bántalmazó és a bántalmazott a párját látja tehát kulcskérdés.
Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet
Szalai Tamás Dömötör
pszichológus, családterapeuta, egyetemi tanársegéd, SE
A cikk megjelent a Pszichológia&Practicum 2015. szeptemberi számában.
