A felületes vénák gyulladását a köznyelv gyakran nevezi trombózisnak, és legtöbbször banális elváltozásnak tartja.
A beteg a vénás panaszaival jelentkezhet háziorvosánál csakúgy, mint a bőrgyógyászati, sebészeti, érsebészeti, belgyógyászati, nőgyógyászati, onkológiai vagy gerontológiai szakrendeléseken.
Kezelésében – attól függően, hogy kinél jelentkezik először a páciens – több út látszik járhatónak. A különböző kenőcsök, gyulladáscsökkentők javaslatától a sürgősen elvégzendő műtétig számos lehetőség áll rendelkezésre, mindezeknek az elváltozás kiterjedése, elhelyezkedése szabhat határokat.
Mik a legfontosabb tünetek?
A felületes vénák mentén piros bőr, fájdalom, nemritkán duzzanat jelentkezik. A beteg gyakran vizes ruhával napokon, heteken keresztül igyekszik otthonában gyógyítani „felületes trombózisát”, majd gyakran akkor keresi fel orvosát, amikor a fájdalmas vörös kötegezettség a combján végighaladva már a lágyékhajlatnál tapintható.
• A mindennapi gyakorlatban a lábszáron és a comb alsó harmadán megjelent elváltozásokra az első vizsgálat során kenőcsöket, jegelést javaslunk, s a végtag pólyázása mellett arra kérjük a beteget, hogy járkáljon (korábban bevett szokás volt, hogy a betegnek ágynyugalmat javasoltak, amellyel előidézték a mélyvénás trombózis kialakulását!).
• Kiterjedtebb, fájdalmas formáknál, vagy amikor a gyulladt köteg felső határa megközelíti a lágyékhajlati, vagy térdhajlati beömlést, sürgős műtét mellett döntünk.
A klinikai tünetek, a betegek panaszainak színes skálája ma sem változott az elmúlt évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt leírtakhoz képest.
A visszérgyulladást John Hunter már 1775-ben felfedezte, csakúgy, mint a tüdőembóliát.
A tapasztalatok már évszázadokkal ezelőtt azt mutatták, hogy a vénafal görcse folytán a fal elég szorosan rátapadhat a kialakult vérrögre, így lényegében megakadályozhatja annak tovaterjedését. Emiatt sokan úgy gondolták, hogy ebben a betegségben az embóliaveszély elhanyagolható.
Napjainkban is több helyen csupán egy bőrtünetnek, leginkább bőrgyógyászati elváltozásnak tartják, s ennek megfelelően kezelik, pedig komolyan kell venni a visszatérő problémák és a szövődmények miatt is.
Az átlagnépesség 3–11%-ában fordul elő, a nők körében valamivel gyakrabban, mint a férfiaknál, és az életkor előrehaladtával az előfordulása emelkedő tendenciát mutat.
Dr. Nagy Imre
sebész, érsebész főorvos
