A zeneművészet univerzális nyelve nem véletlenül használatos terápiás célokra. Hiszen bizonyítottan csillapítja a lelki-fizikai fájdalmat, jótékonyan hat a depresszióra, a kommunikációs és kapcsolatteremtő képességekre vagy a kognitív folyamatokra. Ismerjük meg néhány módszerét és alkalmazási területét.
A hét szabad művészet közül a negyedik, a zene gyógyító hatását már az ókori görögök is felismerték és alkalmazták. Arisztotelész, a nagy ókori tudós-filozófus pl. a zenét „édes vigasztalásnak” nevezte, mely „megtisztítja az erkölcsöket” vagy „képes az indulatok és szenvedélyek levezetésére”.
Modern korunkban is profitálhatunk a zene gyógyító hatásából. Hazánkban több évtizede már, hogy a zeneterápiás képzés és gyakorlat elfogadottá vált, miközben ilyen központok is létrejöttek. Kihasználva az olyan előnyöket, mint pl. a zene belső feszültségoldó hatása, a szorongás, leli szenvedés enyhítése, a kedélyállapot vagy a verbális és nonverbális kommunikáció javítása, ileltve a beteggondozás segítése. A zeneterápiát alkalmazzák speciális intézményekben, de egyénenként, terapeutával történő foglalkozások keretében, személyre szabottan és csoportokban is.
Módszerek és gyakorlat
A szakember a pácienssel együtt határozza meg a zeneterápia céljait, adott protokoll (tervezett folyamat) szerint. Az első foglalkozásokon a terapeuta mérleget készít arról, hogy milyen kapcsolata van a páciensnek a zenével, és igyekszik megfejteni az adott személy reakcióit egyes zenékre,vagy hangszerekre. Ezután kezdődhet a terápia. A zene mellett a páciens és a zeneterapeuta közti kapcsolat alapvetően fontos, a terápia csak ezzel a feltétellel működhet. A specialista akkor elégedett, ha a páciens magáévá teszi az általa alkalmazott módszert a foglakozások alatt.
Aktív és befogadó zeneterápia
Az aktív zeneterápiában elsősorban a zenélés és az ének segíti a beteget. A beszédet a nonverbális (nem szóbeli) kommunikáció helyettesíti. Olyan személyeknek való, akik nehezen fejezik ki magukat, írják le érzelmeiket vagy teremtenek szociális kapcsolatokat.
A receptív (befogadó) zeneterápia lényege a zenehallgatás. Célja, hogy megkönnyebbülést hozzon a betegnek, enyhítse testi-lelki fájdalmát, esetleges depresszióját. A páciens a zenehallgatás során felmerülő érzelmeit, emlékeit igyekszik feldolgozni. Egy foglalkozás során lehet az említett két technikát kombinálni, a foglalkozást interaktívvá is tenni.
Hogyan zajlik egy zeneterápiás foglalkozás?
A páciens személyiségéből, alkatából indul ki, és attól függően eltérő jelleggel zajlik. Van, aki egyénileg igényli a terápiát, és van, aki a csoportosat választja. Így a zeneterapeuta azzal a céllal alakítja a foglalkozást, hogy azt nyújtsa a páciensnek, amire annak személyre szólóan szüksége van.
A gyakori kollektív foglalkozások lehetővé tesznek a zenehallgatáson kívül többek közt tapasztalat- és eszmecseréket, egymás kölcsönös segítését stb., ami sokaknál segít az önbizalom növelésében. De minden esetben a hangszer(ek) és az énekhang játsszák a központi szerepet a foglalkozások során. Az egész terápia receptív jellegű. A terápia jellegzetessége még, hogy a szakember azonnal érzékeli a zene közvetlen hatását a pácienseken. Fizikai jellegű hatások is lehetnek ezek: elég egy összezáródó tenyér, egy arcon felvillanó mosoly ahhoz, hogy a terapeuta lássa, a páciens jobban van.
Alkalmazási területek
A zeneterápia sokféle korú és állapotú ember bajaira jelenthet gyógyírt. Kiemelünk néhány alkalmazási területet:
Beteggondozás
– A palliatív ellátás a súlyos (életveszélyes) betegek gondozását jelenti, és a zeneterápia fájdalmaik, szorongásuk enyhítését, életminőségük javítását mozdítja elő. Ez esetben a zeneterapeuta egy team tagjaként dolgozik, és integrált részét képezi az ápolási folyamatnak.
Annak érdekében, hogy a fáradt, kimerült beteg fizikailag és lelkileg is megnyugodjék, receptív terápia keretében pl. relaxációs zenét alkalmaznak. Van olyan terapeuta, aki a zenehallgatás közben pl, a beteg pulzusán tartja a kezét, hogy így irányítsa a foglalkozás menetét. Megérintve a beteget, elősegíti a zenehallgatás hatékonyságát, ami eszközül szolgál a beteg érzelmeinek megtapasztalására. A foglalkozás irányítója keveset beszél, a zenével helyettesíti a szavakat.
– Más betegeknél, pl. akiknél önkifejezési nehézségek fellelhetők, a terapeuta előtérbe helyezi az aktív terápiát: alkalmazhat ének-zenei improvizációt, kidolgozhat zenei játékokat stb. A cél egy párbeszéd megvalósítása a zene és a páciens között. Egyeseknél a zene és a hangszerek helyettesíthetik a verbális kommunikációt – főként azoknál a személyeknél, akiknek nehézségeik vannak a szociális kapcsolatteremtés terén. Őket a szakember megkéri, hogy hangszerek vagy hangok segítségével fejezzék ki magukat.
– Idős, gyakran demenciában szenvedő betegeknél egyik terápiás cél a hangkommunikáció kibontakoztatása, miközben csökken a verbális kommunikáció. Pl. az ének-improvizációval javíthatják a gyengülő verbális képességet – a szavak hiányoznak, de kommunikációs készség javul. Sokszor javasolják azt is a páciensnek, hogy rajzoljon zenehallgatás közben, az adott zenéhez kapcsolódóan. Ez élénkíti a memóriát, mert a betegek azután verbálisan is kifejtik grafikai alkotásuk mondanivalóját. Ebben a gyakorlatban tükröződnek a zenehallgatást kísérő érzelmeik, de kreativitásuk is megnyilvánul. Máskor az idős páciensek beszámolnak zaklatott vagy szorongó lelkiállapotukról, de azt nem fogadják el. A receptív zeneterápia segít nekik ellazulni.
Rehabilitáció gyorsítása
A zeneterápia segíti a nem zenei tevékenységgel kapcsolatos agyi területek fejlődését is. Így olyan személyek rehabilitációjának is hasznos, akik (pl. stroke után) pszichomotoros, mozgási, szenzoros vagy kognitív zavarokkal küzdenek. A zene az agynak olyan részeire hat, melyek ezen funkciókért felelősek, és stimulálja azokat..
Emiatt a stroke betegség mellett számos más neurológiai betegségben, pl. a Parkinson-kórban szenvedőkön is segít a zeneterápia.
Depresszió enyhítése
A zeneterápia jótékony hatása elismert enyhe vagy közepes depresszió esetén is. A terápia itt is elsődlegesen a zenehallgatásra összpontosít, és a folyamatban a zeneválasztás kulcsfontosságú. Hiszen egy adott zene megnyugtató vagy idegesítő lehet ugyanazon személy számára. A specialista és a beteg közti bizalmi viszony kialakítása rendkívül fontos ez esetben is, és időt igényel. A szakember gyakran nyugtató jellegű zenei montázsokat használ, amely pl. több tízperces részekből áll, a páciens ízlése, műveltsége vagy akár gyermekkori emlékei alapján összeállítva. Ezzel segíthető az érzelmek különböző intenzitású kifejeződése vagy a figyelem felébresztése. A gyakorlatot a relaxáció és a verbalizáció szakasza zárja le.
Forrás: Galenus
