Beszélgetés Sárik Péterrel
Tavaly a vizes világbajnokság záróeseményének zeneszerzőjeként és zenei vezetőjeként hazai és világszinten is sokan megismerhették munkáját, bár már eddig is jelentős nemzetközi sikereket mondhat magáénak. Hazai jazzkoncertjei mindig telt házasak, ami alatt a közönséggel folyamatos beszélgetésben van. Ezt a közvetlenséget is imádja a hallgatóság Sárik Péter jazz-zenészben.
• Rengeteg mindent csinálsz. Ez mind a te utad? Jazz-zongorista vagy, tanár, zeneszerző, különböző műfajokat képviselsz a mesevilágtól a klasszikus zenéig. Ez egyfajta útkeresés?
Talán az utam már megtaláltam, bár az élet mindig hozhat valami teljesen váratlant, ez inkább önpróbálgatás, lubickolás a szeretem dolgokban. Én is és a zenekarom tagjai is nyitott szellemű és lelkű emberek vagyunk, így mindhárman boldogan ugrunk fejest az új dolgokba. Amit eddig csináltunk, amit felsoroltál a jazzmesétől a saját szerzeményeken át, a feldolgozásokon keresztül egészen Bartókig, azért tudnak hitelesek lenni tőlünk, mert mindegyiket szeretjük, annak ellenére, hogy nagyon különböző zenék. Nyilván benne van ebben a sokszínűségben a keresgélés is, és szerintem ez a titok. Ma, ebben a rettenetesen felgyorsult világban majdnem evolúciós túlélési recept, hogy folyamatosan változni és alkalmazkodni kell, de közben persze úgy, hogy ne veszítsd el önmagad. Sajnos a környezetünk viszont olyan gyors tempóban változik, hogy ezt szinte lehetetlen és nem is egészséges követni. Az olyan tudású telefon, amelyet a kezedben fogsz, tíz éve még csak sci-fi volt, ma már illene tudnia mindenkinek kezelni. Nemrég még létezett a biztos állás fogalma, vagy tudtad, hogy ha dolgozol, lesz nyugdíjad.
Ezek ma már illúziók, és ezért nem is tudom, hogy ez útkeresés-e egyáltalán, vagy túlélő verseny. Szomorú látni, hogy ha valaki lemarad, akár csak pár évre, akkor szinte menthetetlen hátrányba kerül, és onnan nagyon nehéz visszajönni. Ez ránk, muzsikusokra szintén ugyanígy vonatkozik, csak nekünk az a szerencsénk, hogy megtaláltuk a zenét. Nekünk ez szerelem és a csoda. Mi nem dolgozni megyünk, hanem játszani, még akkor is, ha sokszor irgalmatlan nehéz ez a pálya.
Valamelyik nap gondolkodtam, vajon az emberek hány százaléka csinálja azt, amit szeret. Azon belül hány százaléka csinálja azokkal, akiket szeret, és azon belül hány százaléka csinálja ott, ahol szereti. Én elmondhatom, hogy mind a három kategóriában benne vagyok. Ez a földi mennyország. Szóval ilyen szempontból nekünk könnyebb az útkeresés, de nem lehet leállni. Mindig mondják a kollégáim meg a barátaim, hogy mennyire sokat dolgozunk, mennyire őrületes a tempó, amit diktálunk, de azt kell mondjam, hogy egy kicsit a világ várja ezt tőlünk. Bízom benne, hogy ez a tébolyult rohanás nem fog örökké tartani, de addig valóban meg kell találni mindig azt, hogy mi lesz a következő lépésünk.
• Ennek a sokféle tevékenységnek mindegyike másfajta embert kíván tőled, vagy más tulajdonságod erősödik fel, pl. a zeneszerzésnél, a tanári munkánál?
Igen is, meg nem is. Számos kollégámmal ellentétben legalább olyan fontosnak tartom az emberi tényezőt a mi hivatásunkban, mint a szakmait. Tehát ha választani kell, akkor inkább legyek jó ember vagy jobb ember, mint a legjobb zongorista, mert nem gondolom, hogy azért születtünk a világra, hogy a lehető legjobb asztalosok, úszómesterek vagy zenészek legyünk, hanem hogy jobb emberré váljunk. Én folyamatosan próbálom magam jobbá formálni, és ezt beletenni mindenbe, amit csinálok, a tanításba a koncertezésbe, mindenbe. Próbálok normális civil emberként létezni, és nem művész úrként.
Fontosnak tartom a közönségünket, hogy jó kapcsolatban legyünk, sokat beszélek a koncerteken, sokat nevetünk, viccelünk velük, mert miattuk és velük csináljuk. Fontos, hogy egy koncerten olyat adjunk az embereknek, ami legalább egy kicsit maradandó, ami talán egy rövid ideig segít felülemelkedni a hétköznapok bajain. A zenélésből ezt tartom az egyik legfontosabbnak.
Látom, ahogy az emberek nagy része a hétköznapok nehézségeivel küzd napról napra, és a zene pont ezeken a pontokon segítheti őket át, hogy egyszerűen sírnak egy jót, nevetnek egy jót, és egy hétig könnyebb az élet. Ez a mi dolgunk szerintem.
Ha zenét írok, az egy kicsit más, az egy kiszolgáltatott helyzet. Vagy jön valami, vagy nem jön, hívjuk ihletnek, sugallatnak, de ott is nagyon fontos a személyiség, az egóval való harc, a szerénység és az alázat gyakorlása.
• Melyik tulajdonságodat érzed a legjobbnak?
Én nagyon örülök, hogy jószívű vagyok, szívesen adok, és nincs bennem irigység.
• Beszélj az álmodról!
Amikor még iskolában tanítottam, az első órán mindig megkérdeztem a tanítványaimat, mondják el, hogy látják magukat öt év múlva, és hogy látják magukat tíz év múlva. Sokuknak semmiféle terve nem volt, sokan pedig nagyon erős elképzelésről számoltak be.
• Ez később bejött?
Igen. Akik céltudatosak voltak, azoknak nagyobb százalékban sikerült is a tervük. Mert különben csak irányzék nélküli hajóként dobál minket az élet jobbra-balra, de ha tudjuk, én tudom, hogy merre akarunk menni, van egy jó kapitányunk, és van egy jó motorunk, akkor arra indulunk. Aztán ha útban van egy nagy vihar, akkor kerülünk egy kicsit balra, vagy kicsit jobbra, még az is lehet, hogy visszafordulunk. De kell, hogy legyen célunk! Úgy gondolom, ebben az a fontos, hogy legyen erőnk és rugalmasságunk módosítani az álmainkat, ha erre van szükség, nem szabad bármibe is belemerevedni. Ha én mindig mereven tartottam volna magamat az elképzeléseimhez, akkor annak csúnya vége lett volna. Én is próbálom folyamatosan megfogalmazni magamban, hogy mit szeretnék, milyen ember szeretnék lenni, merre szeretnék tartani. Mert ha én nem fogalmazom meg, akkor senki nem fogalmazza meg helyettem. Igen, igyekszem merészeket álmodni, és mondom is a tanítványaimnak, hogy merjenek nagyokat álmodni.
• Ha pénzzel mindent meg lehetne venni, mit vennél? Netán több időt?
Igen, egy kis plusz idő, az nagyon jól jönne.
• Szerinted a boldogság hol van? A kezedben, az agyadban, a fejedben, a szívedben?
A boldogság titka talán a mértéken, a megfelelő arányokon múlik. A sokat emlegetett arany középúton. Nem jó, hogy a szív és a lélek dolgait egyre inkább átveszi az agy, abban az értelemben, hogy sokszor bármennyire is érezzük valamiről, hogy nem jó nekünk, mégis megerőszakoljuk magunkat számításból, érdekből.
Mindent agyból, mindent észből, mindent kiszámítva próbálunk csinálni, és csodálkozunk, hogy megbetegszünk. Én nagyon sokáig elnyomtam ezeket az érzéseket, a belső bölcs hangot, de annyiszor pórul jártam, hogy megtanultam, hallgatnom kell rá. Így hát, ha egy emberről, egy koncertfelkérésről vagy bármiről itt belül megfogalmazhatatlanul azt érzem, hogy ez nem lesz jó, ez nem az enyém, akkor mérlegelés nélkül nemet mondok. Nagyon nagy lehetőségeknek tűnő dolgokkal is ezt teszem.
Ezért sokszor vádolnak azzal, főleg a kollégák, hogy fekete-fehér vagyok a döntéseimben, és ez érthető is, hisz ezt nagyon kevesen csinálják így. Nem biztos, hogy ez a jó megoldás, hisz úgymond diplomatikusan sokkal könnyebben előre lehet jutni az életben, de én nem tudok úgy működni. Én inkább szeretek szívből.
Sok emberen látom, hogy gyűlöli a munkáját, de nagyon jó fizetést kap, így összeszorított foggal, de csinálja. Nem nagyon szeret ott élni, ahol él, de jó valamilyen szempontból, és marad. Nem működik a párkapcsolata, de mondjuk kényelmes a langyos vízben, így ott sem változtat. De akkor mi marad? Gyakorlatilag nincs az életében egyetlen terület sem, ahol jól lenne. Akkor miért csodálkozunk? A test és a lélek elkezd dörömbölni, sikoltozni és jeleket adni, és egyszer csak megbetegszik.
Persze legtöbbször az van, hogy az illető nem mer változtatni. Vagy úgy gondolja, hogy nem képes rá, vagy úgy, hogy nem érdemli meg. Én nagyon hiszek abban, hogy mindenkinek meg kell szeretnie önmagát, ami nem egyenlő az önzőséggel, hanem egy egészséges öntudat, ami nem hagyja, hogy bármit megtegyenek vele. Ha valaki megszereti magát, az már egy esély a boldogságra.
• Beszéljünk egy kicsit a tervekről!
Életünk egyik legnagyobb, legfontosabb négy napja követ-kezik, mert a Bartók műveinek jazzfeldolgozásait tartalmazó új lemezünket fogjuk felvenni. Az a célunk, hogy kicsit olyan formában mutassuk meg Bartókot, hogy az a nagyobb közönségnek is érthető legyen, vagy egy kaput nyissunk felé. Ez azért nehéz, mert Bartók muzsikája soha nem lesz egy könnyed nyári fuvallat, hanem mély, figyelmet igénylő zene.
Szeptember 21-én volt Budapesten, a Zeneakadémia Nagytermében a CD bemutatója. Ez az első nagy állomásunk, és utána rögtön következik egy teljesen másik világ, amely a Bartók-lemez ellenpólusa. Szeptemberben felvesszük a Jazzkívánságműsor magyarul című lemezünket, ahol magyar pop- és rockslágereket dolgozunk fel jazzben. A Sárik Péter Trió énekese Falusi Mariann lesz. Ezt a CD-t december 14-én mutatjuk be Budapesten, a MOMkultban. Úgyhogy ez nagyon sűrű év vége lesz. Ez az év alkotó évként zárul le. Úgy szoktam mondani, van a vetés, és van az aratás. Most vetettünk, és jövőre aratunk, 2019-ben nagyon sokat fogunk játszani mind a két műsorral
az összes lehetséges fesztiválon és koncerthelyszínen.
El kell mondanom, hogy nagyon büszke vagyok a zenekaromra, és az élet nagy ajándékának tartom, hogy találkoztam ezzel a két nagyszerű emberrel és muzsikussal: Fonay Tibor bőgőssel és Gálfi Attila dobossal.
Velük mind emberileg, mind szakmailag tökéletes össz- hangban vagyunk, ami hatalmas boldogság és igazi kincs. Az elért eredmények mind közösek, és talán a legfontosabb, hogy mindhármunk mögött ott áll egy szerető, támogató család, amely nélkül ez az egész nem tudna működni.
Dr. Szarvasházi Judit
Főszerkesztő-gyógyszerész
Fotók: http://sarikpeter.hu
