A címből egyértelműen kiderül, hogy egy olyan témát szeretnék önöknek bemutatni, ami sokak számára ismeretlen. A jelenség azonban nem egyedi, mindig voltak olyanok, akik fájdalmat, kínokat okoztak nem csak embertársainknak, hanem bizony állatoknak is. De miért?
Első blikkre, ha hallunk egy hírt vagy olvasunk egy esetről, amiben azzal szembesülünk, hogy valaki bántott egy állatot, akkor összerezzenünk. Továbbmenve, a legtöbb emberben furcsa érzés lesz úrrá: valami olyasmit élünk meg, hogy bárcsak segíteni tudnék, azaz átélem a szenvedő fél érzéseit, szinte élővé válik bennem az ő kínja.
Persze vannak olyanok is, akik megpróbálják „távol tartani” magukat és érzésüket az esettől, ami nem más, mint saját maguk védelme. Megjegyzem, hogy ezeket az embereket is megérinti, de egy olyan álarcot vesznek fel, ami a keménységről, érzelemmentes magatartásra utal.
Jól látszik, hogy rengeteg módon közelíthetjük meg azt a kérdést, hogy mi történik, ha hallunk egy állatkínzóról. A cikkemben arra keresem a választ, hogy „miért”. Ahhoz, hogy erre szakmailag kielégítő magyarázatot tudjak adni, szemléletmódot kell váltanom és arra fókuszálnom, hogy mit élhet meg az a személy, aki elköveti a kínzást, mi vezetheti erre, kik képesek ilyen és hasonló cselekedetre.
Az emberi gyilkos ösztönöket – szerencsére – a legtöbb esetben elnyomja a társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás kényszere és a törvények tisztelete. Az élőlények kínzásában örömüket lelő embereket az ösztönéletük elferdülése motiválja. Ez annyit jelent, hogy a kínzó ember személyiségfejlődésében akad el. A négyéves gyerek még koránál fogva nem tud különbséget tenni a szeretet és a kínzás között. Gondoljunk csak arra, amikor egy 3-4 éves kisgyerek nyúzza, gyömöszöli, nyaggatja a kutyát. Ők még nem tudják, hogy ez az ösztönös szeretetforma, a másiknak nem jó, még akkor sem, ha nincs bennük hátsó, rossz szándék.
Ha valaki nem nő ki ebből a „négyéves korból”, később is lesznek ilyen megnyilvánulásai, mert nem tanul meg különbséget tenni a jó és rossz között, vagyis a szeretet és a kínzás között. Köztük lehetnek olyanok, akik jól álcázzák eme késztetésüket, ám ha alkalmuk van rá, előbújik belőlük a szadista. Ennek hátterében tehát a kínzó elakadt személyisége áll, aki sokszor nem érti, hogy miért lenne baj az, amit ő csinál. Számukra a szeretet és a kínzás között egyenlőségjel van, másképpen fogalmazva összemosódik a két fogalom, nem válik ketté e két érzés. Primitív, ösztönös működésmódra utal mindez, úgy képzeljük el, hogy az állatkínzók egy 3 éves szintjén vannak, akiket nem motivál, vagy teljes mértékben hiányzik az a normarendszer, amit ilyen korban a szülő által belsővé kéne tenniük.
Az állatkínzó mint bántalmazott
Az esetek többségében az állatkínzás egy tünet. Súlyos pszichés problémának, személyiségzavarnak a tünete tud lenni. Ezzel nem felmenteni szeretném őket, de tisztán kell látnunk, hogy megértsük a mögöttes folyamatokat. Primitív szintű érzelemszabályozás jellemzi az állatkínzókat, ahol nem alakult ki belső fék, kontroll, ami azt szolgálná, hogy a társadalmi normáknak megfelelően éljenek, úgy, ahogy ezt elvárják tőlük. A szeretet és agresszió összemosódásának lényege az, hogy az állatkínzó, azaz bántalmazó, korábban szinte minden esetben bántalmazott volt. Fizikai és vagy szexuális abúzuson estek át, gyerekkorukban huzamosabb ideig éltek meg bántalmazott szerepet. Egy bántalmazó szülő összezavarja a gyermeket, megrekeszti személyiségfejlődésében, hiszen a gyermek nem tudja kiszámítani, hogy mikor és miért jár büntetés vagy szeretet. Ha egy anyuka kiszámíthatatlan módon és formában bántalmazza saját gyerekét, akkor a bántalmazott fél, előbb vagy utóbb úgy fog védekezni, hogy elfogadja mindezt, összemosódik benne a szeretet az agresszióval, azaz a szeretet részének tekinti az agressziót is.
Bántalmazottból bántalmazó
Az előző gondolatmenetemet folytatva érdemes kiemelnem, miszerint, ha valakit bántalmaznak huzamosabb ideig, akkor egy olyan „seb”, olyan megoldatlan traumát és űrt hagy maga után, aminek visszafordíthatatlan következményei is lehetnek. Pszichológiai értelemben az állatkínzó akkor amikor bánt egy állatot ösztönösen próbálja a feldolgozatlan traumáját és sérelmeit enyhíteni. Mégpedig úgy, hogy ő válik bántalmazóvá, ő válik egy olyan emberré, aki már többet nem függ a bántalmazó szüleitől, hanem pont fordítva: tőle függnek mások. Egy szerepcsere történik, amiben meg akarja élni és elfelejteni a saját kiszolgáltatottságát, erős akar lenni, aki hatalommal bír. Görcsösen szeretné a kontrollt megtartani a kezében és kiszorítani tudatából a trauma emlékeit, azok érzelmi vonzatát. Mindez nem egy érett megoldás, hanem primitív elhárításra utal, ami mögött mélyen a trauma áll, és annak következményeként a megrekedt, integrálatlan, éretlen személyiségszerkezet.
Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
pszichoterapeuta
www.makaigabor.hu
makai.pszichologus@gmail.com
facebook: makai.gabor.pszichologus
