Ha a felelősségről esik szó, bevallom, nekem mindig az apák felelőssége jut eszembe. Nemcsak azért, mert apa vagyok, nemcsak azért, mert annyi felelőtlen apát látok, hanem azért is, mert az apaság és a felelősség szavak bonyolult viszonyban vannak egymással.
Szeretek a kályhától elindulni, s az én kályhám az evolúció. Sokáig úgy gondolták, az erkölcs emberi találmány, mára kiderült, hogy csak részben van így.
| Emberben is, de állatokban is, genetikailag kódolt erkölcsi érzék működik, amely kritikus helyzetekben „megmondja” mi a teendő. |
Számos alapvető morális kérdésben ösztönösen tudjuk a helyes választ, mielőtt még gondolkodtunk volna rajta. Az evolúciós morálkutatás rafinált történeteket eszel ki, hogy bizonyítsa, erkölcsi döntéseink automatikus folyamatok következménye, amit általában utólag ruházunk fel észérvekkel.
Kétségtelen, hogy az erkölcsi szabályok olyasmiket írnak elő, ill. tiltanak, amiket az emberek maguktól nem feltétlen tartanának be. Ennek oka, hogy az erkölcsi előírások gyakran a közösségi érdeket, vagy az egyén távoli érdekeit képviselik, aminek az azonnali érdek gyakran ellentmond. Tipikus példája ennek az altruizmus. A minap láttam egy videót két majomról. Mindketten egy megoldandó feladatot kaptak, amit az egyik majom elbukott, a másik pedig megoldott. Utóbbi jutalmul kapott egy banánt, amit elfelezett és odaadta a hoppon maradt majomnak. Világos, hogy az aktuális helyzetben a szerencsés majom sokkal szívesebben megette volna a banánját, minthogy elfelezze a másikkal, és nem azért osztotta meg, mert előre gondolkodott volna, hogy jól jön ez még neki fordított helyzetben. De erkölcsi érzéke olyan viselkedést sugallt neki, ami hosszú távon az ő érdekeit is szolgálta.
A nő, a férfi és a gyermek
A nő is, a férfi is génjei elterjesztésében érdekelt. Csakhogy míg a férfinak ehhez elvileg öt perc aktivitás is elég, a nő befektetése kilenc hónap terhesség, egy nem minden veszély nélküli szülés, és 15 év gyermeknevelés. Ezt a befektetési aránytalanságot a nő sokféleképpen igyekszik csökkenteni, például gondos párválasztással, rejtett ovulációval, feltételekhez kötött szexszolgáltatással, stb. Tekintve, hogy a férfiak és a nők aránya minden társadalomban nagyjából egyenlő, ezért a nők szabad teherbeejtésében a férfit a többi férfi korlátozza. Ha a férfi szaporodni akar, márpedig ez létének a célja és értelme, akkor meg kell felelnie a nő szabta feltételeknek. A nő akkor választja a férfit, ha az hajlandó a közös élet terheit megosztani, pl. segít élelmet szerezni, védelmet nyújt a különféle támadásokkal szemben, kedves és figyelmes, stb. De ha már a férfi ennyit fektet a kapcsolatba, szeretne biztos lenni abban, hogy a közösen nevelt gyermekek valóban tőle származnak. Ezért sokat kell a nő körül sürgölődnie, hiszen a rejtett ovuláció miatt bizonytalan a nő megtermékenyülése. A nő pedig nem feltétlen a „férjétől” szeretne megtermékenyülni, találhat ő erre alkalmasabb férfit is, ha a „férj” nem elég szemfüles. Az anyaság mindig biztos, csak az apaság lehet kétséges. A nyugati társadalmakban a kakukkfiókák arányát átlagosan 10%-ra becsülik. A férfi-nő kapcsolat egy évmilliók alatt kicsiszolt keretrendszer tehát, ami viszont sosem jelentett abszolút garanciákat a férfi felelősség vállalását illetően. Lássuk be, a férfi igazi érdeke apaságának biztosításáig terjed, a gyermek felnevelése már soktényezős dolog. Abban segíteni fognak a nagyszülők, mai világunkban pedig még a szociális intézmények is. A férfinak tehát személyisége függvényében nagy a mozgástere abban, hogy áldozatos, gondoskodó, gyermekszerető apaként, vagy léha alkoholistaként vegyen részt a család életében.
Az apaság – napi 15 perc?
Az apaság evolúciósan meglehetősen bizonytalanul kidolgozott szerep. A természeti népek vizsgálata betekintést enged az ősemberi lét rejtelmeibe is, hiszen akik ma kőkorszaki körülmények között élnek, ugyanígy éltek 50–100 ezer évvel ezelőtt is. Vannak természeti népek, ahol az apa gondoskodó, vannak természeti népek, ahol egy gyermeknek több apja van, de a természeti népek többségében az apa csak úgy vagyogat, de túl sok terhet nem vállal magára. A kínai Na népnél pedig nem is ismerik az apaság fogalmát, a gyerekeket mindig a nő rokonai nevelik fel. Antropológusok úgy becsülik, hogy a férfiak átlagosan napi 15 percet foglalkoznak a gyerekkel, az is inkább csak játék, nem pedig gondoskodás. Még ennyi energiát sem ölnek mostoha gyermekeikbe. Mivel a törzseknél a párok időnként felbomlanak és új párok alakulnak ki, a nők viszik magukkal előző kapcsolataikból származó gyerekeiket, így a mostohaapaság inkább szabály, mint kivétel. Azt se higgyük, hogy a férfi a családfenntartó. A vadászó-gyűjtögető népeknél az ennivaló 60–70%-át a nők gyűjtik össze, ugyanis a bogyók és gyökerek biztosabban fellelhetők, míg a vadászat kockázatos dolog, a férfiak gyakran térnek vissza üres kézzel. Sok törzsnél az asszonyok a férfi említésekor csak legyintenek, mert szerintük sokat esznek, de kevés hasznot hoznak.
Összességében nézve az apák a gyerekekkel a vadászó-gyűjtögető társadalmakban foglalkoznak a legtöbbet, már kevesebbet a kertgazdálkodást űző népeknél, s a pásztornépeknél az apák nem sokat tőrödnek a gyerekkel. A későbbi korokban az apa vagy dolgozott, vagy harcolt, a gyerek ellátása az asszony dolga volt.
A manapság elvárt apaszerepnek tehát igazából evolúciós előtörténete szórványos. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy agyunk a kőkorszakra van optimalizálva, mai nemi szerepeinket a mi korunk igényei és ideáljai termelték ki.
A modern férfi-nő kapcsolat
Az utóbbi hatvan évben alaposan megváltozott a férfi-nő kapcsolat. Amit az ipari forradalom munkáskéz igénye idézett elő. A nő munkába állása egyrészt távlatilag megteremtette a gazdaságilag önálló nő lehetőségét és kitermelte a fogamzásgátlás szükségességét.
| A fogamzásgátlás egyfelől felszabadította a nőt, másfelől viszont elértéktelenítette. |
A régebbi korokban monogám világunkban a férfi nemi életének egyetlen biztonságos és legális módja a házasság volt. A férfit csak akkor tekintették társadalmilag felnőttnek és megbízhatónak, ha már házas volt. Ehhez igyekezett a férfi először egzisztenciát teremteni, s a házasság majd a gyermekáldás volt a férfi élet megkoronázása.
A fogamzásgátlás megjelenésével a szex kockázatmentessé vált mind a férfi, mind a nő részére. A szex végleg elvált eredeti evolúciós értelmétől, a gyermeknemzéstől. A szex kockázatmentessé válása radikálisan átalakította férfi-nő kapcsolatot. A férfinak többé nem kellett a szexért házasodnia, és feleségért, gyermekért felelősséget a nyakába vennie. A megváltozott keretrendszerben egészen más személyiségű férfik és nők nőnek fel, akik merőben mást kezdenek gondolni házasságról, családról, gyermekvállalásról. A nők végre tanulni akarnak, a férfiak pedig egyre messzebbre szeretnék kitolni a legényélet végét, és szeretnék jó sokáig felelőtlenül élvezni az élet gyönyöreit. A nő, mi mást tehet, kényszerűen alkalmazkodik a helyzethez. Egy ideig egy nőnek ez nem is esik nehezére, hiszen a nők végre először a történelemben, tanulhatnak, és kiélhetik önmegvalósítási vágyaikat. Ám amikor a biológiai óra jelez, hogy most már ideje volna a gyermekvállalásnak, a nő, ha körülnéz, csupa elköteleződni nem akaró korabeli férfit lát, akik élvezni akarják az életet, nem pedig terhek és felelősség alatt nyögni. E helyzet szülte azt, hogy ma már a legtöbb gyermek élettársi kapcsolatban és nem házasságban születik.
A gyermek és az apukája
Egyre több lélektani és szociológiai tanulmány és könyv jelenik meg a hiányzó vagy távollévő apa okozta rejtett traumákról. Régebben a válás nemcsak azért volt ritka, mert sokáig szinte lehetetlen volt elválni, hanem mert a felek komolyan gondolták a holtomiglan-holtodiglan esküjét. A XX. századi individualizmus terjedésével a válás is egyre könnyebbé vált, s ma már a házasságok fele válásba torkollik. Nem ritka a két-három gyermekes párok szétválása sem. Az élettársi kapcsolatok pedig még bomlékonyabbak.
| Olyan világot teremtettünk, amiben a férfi a legrosszabb tulajdonságait valósíthatja meg. |
Az élettársi kapcsolat olyan kompromisszum, amiben a nő lement a kapcsolati minimumig, ami viszont a férfinak az elköteleződés maximuma. Az élettársi kapcsolat minden szempontból bizonyíthatóan hátrányt jelent, egyedül azt a célt szolgálja, hogy a férfi szabadnak érezhesse magát. Sok férfi bizonygatja, hogy a házasság „csak papír”, de ha „csak papír”, miért is ne lehetne aláírni? Az élettársi kapcsolat valójában „mintha” kapcsolat, ami van is, meg nincs is. Visszatükröződik ez abban is, hogy a férfiak az élettársi kapcsolatban keresnek a legkevesebbet, az ilyen kapcsolatokban felnőtt gyerekek nélkülöznek a legtöbbet, s az élettársi kapcsolatokban a legbizonytalanabb a felek anyagi helyzete is. Mindez azért van, mert évekig-évtizedekig lebegtetve van, meddig is fog tartani a kapcsolat, s a bizonytalanba senki nem akar tiszta erőbedobással mindent beleadni. Sok férfi fél vállalni az elköteleződéssel járó felelősséget, s az ilyen átmenetiségben született gyerekek felvállalása is csak ímmel-ámmal történik.
Ma már válni sem nehéz, de az élettársi kapcsolatot felbontani még könnyebb: elég csak elköltözni, hátrahagyva a korábbi életet, gyerekestül, élettársastul.
A férfi és a felelősség
Jó okunk van azt gondolni, hogy sok férfitől meglehetősen idegen a gyermekért vállalt felelősség gondolata. Sok férfi gond nélkül lelép, mások ugyan döcögve ellátják apai feladataikat, de sokszor csak a társadalmi elvárásoknak akarnak ezzel eleget tenni. A gyermek evolúciósan fogyóeszköz volt. A felelősségvállalás erkölcsi kategória, azaz eszmények és ideák nevében önként vállalt áldozat, aminek megtérülése nem garantált. Individualista korunk az egyén boldogulását fölébe helyezi a család és a gyermek érdekeinek. Egyre több a diszfunkcionális család, s az ebben felnőtt fiúk megismétlik gyermekeikkel saját sorsukat: nem vállalnak igazi, mély felelősséget a felnevelésükért és boldogulásukért. A társadalom egyre inkább kettéválik annak mentén, hogy lesznek majd az elkötelezett házasságok, melyekben a férfi és a nő együttesen vállalják a felelősséget gyermekeik felneveléséért, de egyre több gyermek fog felnőni laza, gyakran változó összetételű mozaik családokban.
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus, író
www.tenyek-tevhitek.hu
A cikk a Pszichológia&Practicum 2016/1. számában jelent meg.
