Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, énekes, a teremin hangszer egyedüli magyarországi megszólaltatója mára már egészen másképp látja a világot, átértékeli a dolgokat, az emberi kapcsolatokat, a mindennapok csodáit. Mi okozta mindezt? Mesélje el ő.
– Nyolc év telt el az előző interjú óta. Azóta megváltozott a világ, szerinted te is változtál?
– Alapjaiban nem, de azért változunk, mert az élet ránk rak egy csomó tapasztalatot, ami nagyon jó. Ez az idő múlásának egyik nagy előnye. Közben saját magunkat is egyre jobban megismerjük. Az élet folyamatosan tanít minket, hisz meg kell tanulnunk élni, de elsősorban saját magunkat kell megtanulnunk, kitanulnunk. Kik vagyunk, mik vagyunk, hogyan reagálunk dolgokra, miért úgy reagálunk, ahogy, és így tovább. Biztos vagyok benne, hogy bizonyos dolgokat fiatalon másképpen értékelünk, gondolunk vagy élünk meg. Nem olyan meggondoltan hozunk döntéseket, mint ahogyan később. Szerintem a legtöbb konfliktus abból ered, hogy nem ismerjük eléggé önmagunkat. Ha pedig magunkat nem ismerjük, hogyan ismernénk a másikat? Én napi szinten csodálkozom azon, hogy mennyire mások vagyunk mi, emberek. Pedig minden helyzetben meg kell találnunk valahogy az egymáshoz vezető utat, mert erről szólnak az emberi kapcsolatok. Ez persze nem könnyű, de hát az élet sem könnyű.
– Te honnan veszed az erőt mindehhez, a mindennapi tevékenységhez, az élethez? A zene jelenti ezt számodra?
– Nem, a zene a hivatásom. Ha az erőről beszélünk, akkor különbséget kell tennünk, mert kétféle erő van, a fizikai és a szellemi. A fizikumot annál inkább komolyan kell venni, minél idősebbek vagyunk. A sportolás, a napi szintű, rendszeres testmozgás nagyon fontos. Fiatalon azért mozgunk, hogy csinosabbak, izmosabbak, formásabbak legyünk. Idősebb korban ez már egészségügyi kérdés. Nagyon durván fogalmazva, ha nem mozgunk, akkor meghalunk. Ugyanolyan lényeges a testünk karbantartásával foglalkozni, mint enni. Persze fontos a megfelelő táplálkozás, és hogy tisztában legyünk a mértékkel, a saját szervezetünk valós igényeivel. Ismerjük meg magunkat ebből a szempontból is. A testünk mit bír el. Nekünk mit szabad és mit nem. Mert ez minden embernél más. Ezért sem lehet a divatdiétákat mindenkinek követni. A lelkierő a másik meghatározó dolog az életünkben. Hogyan gondolkodunk, hogyan élünk, hogyan értékelünk dolgokat, és milyen dolgokat értékelünk? A helyén kezelünk-e mindent? Én vallásos családban nőttem fel, nekem az istenhit ad erőt. Ezért imádságos életet élek. A szabadidőmben egy templomi kórusban énekelek, ami nagyon felemelő érzés, feltöltő közösségi tevékenység. ott egy vagyok a sok közül, nincs rajtam a szólista felelőssége. Csak a zene van és a közös éneklés. Azt gondolom, hogy az is rengeteg pozitívumot ad a lelkünknek, a hangulatunknak, ha jó emberek között tudunk lenni, akik odafigyelnek ránk, akik szeretnek minket. Ha nincsenek körülöttünk ilyen emberek, akkor keresni kell a hozzánk hasonlókat, és akkor már minden jó irányt fog venni.
– Szerinted az embereknek mit jelenthet a zene?
– Már szinte közhely, de igaz, a zenével lehet gyógyítani. Annyi örömet tud adni, ha olyan előadót hallgatunk, aki feltölt vagy inspirál. Ez hangulatjavító, és ha jó a hangulatunk, az hat a fizikumunkra is. Nagyon jó dolog, hogy egy ilyen hivatás van a kezemben. remélhetőleg így én is tudok hangulatjavító lenni azáltal, amit csinálok.
– Igen, te ezt jelented az embereknek a zenéddel, hiszen telt házas koncertjeid vannak.
– Igen, szerencsére visszatérő nézőim, hallgatóim vannak. Ezt nagyon jó látni és érezni. Ha a közönség jól érzi magát, annál már csak én érzem jobban magam. Ez egy egészséges drog. A közönség inspirálja az embert. Nem is tudom, hogy van-e ennél jobb érzés a világon.
– Mert te a saját erődből, a saját kisugárzásodból adsz át nekünk, nézőknek. ez hogyan működik? Mert valakinek ez sikerül, valakinek nem. Meg lehet ezt magyarázni?
– Az a tapasztalatom, hogy ezt a szakmát meg lehet jól tanulni, üzembiztosan játszani egy hangszeren. Egyet nem lehet megtanulni, hogy szerethető legyen valaki a színpadon, és hogy érdekes legyen, kisugárzása legyen. Akinek van kisugárzása és érdekes ember, az akkor is az, ha nem zenész. Mert olyan az egyénisége. Ha valaki szerencsés, akkor ezt megkapja, ilyen a lénye, ha valaki érdekesen zenél, az emberként is érdekes. Így látom a kollégáktól is. Nemcsak jól játszik, hanem valamiért odaszegezi a tekintetet. És nézni kell, és vágyunk rá, hogy megismerhessük és beszélgethessünk vele.
– Eddig csak a közvetlen környezeted tudta, hogy a mai világ rettegett betegségén estél át, egy komoly műtéten, a lábadozáson és a gyógyulás folyamatán. ehhez kellett az igazi erő.
– Igen. A műtétet egy féléves kemoterápiás kezelés követte, ami először nagyon ijesztő, amikor az emberre hirtelen rázúdul az információ, a valóság. De ez egy tanulság is, nem szabad elfelejtenünk, és úgy kell élnünk, hogy akár az egyik pillanatról a másikra átkerülhetünk a másik oldalra. Szerencsém volt, hogy a betegségem időben kiderült. Lehet, hogy két hónappal később már katasztrófa lett volna. És tulajdonképpen hol van az megírva, hogy velem ez nem történhet meg? A diagnózis pillanatától kezdve mindent másképp lát az ember. Ez lett a realitás, műtét, ágyban fekvés, fogyás, és minden, ami ezzel jár. Ezt el kell és el is lehet dönteni, ott van a remény a kemoterápiával, vagy visszautasítom és várom a bizonytalant. Döntöttem, kemoterápia a számtalan mellékhatásával, de a gyógyulás reményében. Vettem egy parókát, egy mellékhatás kipipálva.
Mindenkinek mondom, hogy ezt végig lehet csinálni, végig kell csinálni. A kemoterápia nem fáj, csak olyan gyengeséggel jár az azt követő pár napon át, amilyen semmi más betegségnél nem tapasztalható. De ez az erő szép lassan visszakúszik.
Érdekes, mert ha szenvedő alanya az ember, az teljesen más, mint kívülről nézve, mert szerintem úgy sokkal ijesztőbb az egész. Ha benne van az ember, akkor csinálja, az a feladata. Megszokja, mert hónapról hónapra szinte percnyi pontossággal mindig ugyanaz történik a kezelés után, de akkor már felkészülten lehet várni.
Az orvosok pedig mindent megtesznek, hogy az ember ne szenvedjen. van sok kellemetlen mellékhatás, de mindenre van gyógyszer. A pszichés hatásokra nincs, csak az, hogy bízni kell. Mondtam magamnak, Katica, ezt ki kell bírni, végig kell csinálni, és utána jó eséllyel mehetsz majd szabadon tovább. Én teljesen aktív voltam ezalatt a félév alatt is. Soha nem beszéltem róla senkinek, csak a közvetlen környezetem tudta, családtagok, barátok, és azok a kollégák, akikkel közben dolgoztam.
– Lehet, hogy ez is a titka a kitartásnak, hogy folyamatosan dolgoztál tovább.
– Igen, kell a feladat, kell a cél. Nagyon sok mindent tanul az ember egy ilyen betegségből. Én soha olyan szorgalmasan nem sportoltam, mint ebben az időszakban. Mert tudtam, hogy a kezelést is jobban bírom, ha erősebb vagyok. Bíztam mindig a gyógyulásban, soha nem fordult meg a fejemben ennek az ellenkezője. valahogy nem is volt idő ezen gondolkodni, mert ott volt mindennap a feladat. Érdekes, amikor az ember túl van egy ilyen betegségen, akkor mindent másként lát, már mindennek örül. Még annak is, ha borzalmas az időjárás, de az eső jó a földnek, a növényeknek. Jaj, itt ülök a dugóban, és akkor mi van? Ez a problémám? De jó, hogy már csak ez a bajom, és nem az, hogy ilyen kezelés, olyan kezelés… Szóval teljesen átértékelődik minden.
Elnézem az embereket, hogy micsoda egóharcokat vívnak egymással. Miken tudnak veszekedni, milyen problémákon húzzák fel magukat, ez innen nézve számomra már nevetséges.
Nem kívánom senkinek, hogy egy ilyen betegséget átéljen, de ha átélne mindenki egy ilyen halál közeli állapotot, akkor más lenne a világ. Őszintén mondom, ebből a szempontból nem bánom, hogy megtörtént. (Persze most így utólag már könnyen mondom ezt.)
Eltelik egy idő, és ugyanúgy működik minden, visszaáll minden, és ugyanolyan egészségesnek érzem magam, mint előtte. A betegségem alatt csináltunk egy videót, amihez a barátnőm tanácsára írtam egy zenét. Eddig nem tudtam, hogy erre képes vagyok. Teremin hangszerre írtam Healing (Gyógyulás) címmel, és ezt a videót majd szeretném megosztani, hogy másnak is adjon reményt, mert az embert úgy teremtették, hogy mindenből megpróbálja kihozni a legjobbat.
– Tekintsünk egy kicsit előre, mert lesz egy csodálatos fellépésed a zeneakadémián április 28-án.
– A Sárik Péter Trióval lesz egy közös koncertem. Ők a jazz oldaláról jönnek, én a komolyzene felől. A két műfaj találkozása lesz JazzClass címmel. Komolyzenei műveket dolgozott át Péter a jazz stílusában. Ez nagyon izgalmas vállalkozás, mert nem szoktak a jazz-zenészek komolyzenét játszani és fordítva, a komolyzenészek nemigen tudnak improvizálni. Nagyon sok munka van ebben mindkét oldalon, hogy egymás műfaját értsük. A budapesti bemutató méltó helyen, a Zeneakadémián lesz. Ennek az a missziója, hogy új feldolgozásban szólaltassuk meg a komolyzenei műveket, és így olyan embereket is megérintsen, akikhez nem ez áll közel. Ezt mi nagyon élvezzük, és reméljük, hogy a közönség is élvezni fogja ezt a hangulatot.
Dr. Szarvasházi Judit
A cikk a Patika Magazinban jelent meg.
Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!
2025. március