Állítom, hogy általában sokkal kevesebb elismerést adunk és kapunk, mint amennyire szükségünk lenne a testi, lelki és szellemi jólléthez.
Ön mikor kapott utoljára dicséretet, elismerést? Mikor mondott utoljára valakinek elismerő szavakat?
A „dicsérésnek” nincsen hagyománya a mi kultúránkban. Sokan azt tanulták már kisgyermekként, hogy nem illik önmagunkat pozitív fényben beállítani, arról beszélni, ami nekünk jól megy. Sőt, „egy jóravaló ember” kifejezetten a negatívumokra, a hiányosságokra koncentrál. Miért olyan nehéz nekünk elismerni önmagunkat és másokat? Mitől tartunk, mi történik, ha kiemeljük, hogy mi az, amit jól csinálunk? Attól félünk, ha arra koncentrálunk, hogy mi jó, ahelyett, hogy min „kéne” változtatni, az a folyamatos fejlődésben fog minket megakadályozni. Aki tehát elismeri, hogy mit csinál megfelelően, az megreked a változásban. Aki pedig arra fordítja a figyelmét, ami rosszul megy, az rakétaként lő ki a tökéletességhez vezető úton?
A valóság ennek az ellentétje. Már pusztán annak a gyakorlata, hogy tudatosítjuk és szóvá tesszük, hogy mi az, amit jól csinálunk, megerősíti a „jó” viselkedést, és ezzel megágyaz annak, hogy minél gyakrabban tegyünk hasonlóan. Tehát a pozitív változást erősíti. Jó hatással van a kedélyünkre, hálaérzetünkre – akkor is, ha adjuk, és akkor is, ha kapjuk a dicséretet. A kölcsönös elismerés megerősíti a két ember közti kapcsolatot. Ha tehát mi magunk szeretnénk valamilyen szokásunkat megváltoztatni, keressük meg, hogy mi az, amit már teszünk a változásért, és veregessük magunkat vállon!
Fontos, hogy őszinte legyen az elismerése és ne az üresen csengő szó.
Próbáljuk ki!
• Ismerjen el önmaga számára valamit – akármilyen apróság is lehet. Pl. milyen jó, hogy sokat olvas, és próbál tájékozott lenni!
• Keressen egy személyt (érdemes családtagot), akinek szeretné kifejezni a háláját. Gondolhat mindennapi dolgokra is! Különösen nagy hatása lehet, ha olyan dolgot ismer el, amiről a másik azt gondolja, hogy ön alapvetőnek tekinti. Pl. „Köszönöm, hogy mindennap főzöl nekem kávét”, „Emlékeztetsz rá, hogy vegyem be a gyógyszereimet” stb.
Ha nem szokás az ön családjában dicséretet adni vagy kapni, akkor ez elsőre különös lehet, akár mindkettőjük számára. Hiszen előfordulhat, hogy a másik személy nem tudja fogadni a dicséretet. Hebeg-habog, elpirul. Ezt is tanulnunk kell, hogyan lehet szerényen, de magabiztosan, önmagunkat nem aláásva fogadni a dicsérő szavakat.
Bármi is a célunk az életben, bármilyen nehézséggel is küzdjünk, figyeljünk arra, hogy minél többször ismerjük el azt, amit jól csinálunk, és amit a másik jól csinál. Ha megsimogatjuk egymást szavakkal, utána bármilyen akadályt könnyebben veszünk.
Langer Viola
pszichológus
www.nyugizona.hu
