A ghosting jelenségéről
Egyre gyakoribb, hogy egy-egy személy egyszer csak eltűnik, köddé válik egy másik vagy a többiek számára, mintegy lelép a térképről. Jelzés és visszajelzés nélkül. Ezt nevezik angolul ghostingnak, szellemmé válásnak (a ghost, szellem kifejezésből), melyet legtöbben a mai társadalom jellegzetességének tartanak, nem is ok nélkül.
A hirtelen, előjel és utólagos jelentkezés nélküli kilépés valamely emberi viszonyból (kommunikációból, párkapcsolatból, barátságból, családi kötelékből vagy épp egy munkahelyről) valóban a modern, sőt posztmodern társadalom sajátja, minimum két okból. Egyrészt, mert ma már nem elsősorban hagyományos kisközösségekben élünk, felületesebb és alkalmibb lehet a kapcsolat közöttünk (gondoljunk csak a közösségi médiára), melyekből kilépni is könnyebb, ha valamiért túl stresszesnek tartjuk benne maradni. Márpedig – és ez a másik alapvető összetevő – nagyobb a stressz, pl. épp a felületesebb kapcsolatok lehetősége miatt is, de azért is, mert bonyolult helyzetekben sokszor kevéssé tudjuk, mik is a velünk kapcsolatos elvárások, miknek kellene megfelelnünk. Ahogy mondani szokás, a régi korok embereinek ez egyszerűbb volt, mert egy átláthatóbb világban éltek, miközben persze az ő életük más szempontból volt nehéz, ha már az élet nevű kihívás sosem lehet ideálisan könnyű.
Definíciószerűen a ghosting az a jelenség, amikor az egyén látszólag ismeretlen okból egyszer csak eltűnik, mint valami szellem, nem jelentkezik, nem válaszol a megkeresésekre, miközben lehetősége lenne rá. Ez utóbbi egy fontos mozzanat, mert itt nem a rendőrségileg értelmezhető eltűnésről van szó, csak a társas kapcsolatok egy-egy szegmenséből való kivonulásról. Ami érintetlenül hagyja a szellemmé váló (rémes magyaros ragozással a ghostingoló) személy egyéb viszonyait. Például láthatatlanná és elérhetetlenné válik az (immár egykori) párja számára, de ez nem érinti, mondjuk, a szüleivel vagy a kollégáival fenntartott kapcsolatait.
A ghosting tehát tudatos döntés eredménye, konkrét kapcsolatokra vonatkozik, és érintetlenül hagy(hat) sok egyéb személyközi viszonyt.
Az eltűnés alapjai, avagy két tényező mind felett
- Adott a szorongás, és nincs eszköz a feloldására. Így lelépünk, akkor is, ha ez nem megoldás, csak menekülés. Nem is feltétlen végleg, vagy hosszabb távra. Talán sokan tapasztalták már, hogy egy-egy, a párjukkal folytatott veszekedés közben is képesek voltak becsapni maguk mögött az ajtót, csak mert nem látták, hogy ebből a konfliktusból hogyan lehetne jól kijönni. Ki lehetne-e jönni egyáltalán? És mivel megoldani nem tudták a helyzetet, inkább otthagyták az egészet, hátha elmúlik magától. (Ez maga a struccpolitika, hisz elszaladni a veszekedésből igazából azt jelenti, hogy szimbolikusan épp homokba dugjuk a fejünket.)
- A köddé válás másik fontos alapja lehet a jól felfogott, racionális érdek. Ha valaki pl. egy jelentősebb összeggel tartozik egy barátjának, ismerősének, aki nehéz időkben kisegítette, esetleg a munkahelyén tett olyat, aminek joggal tart a következményeitől, teljesen észszerűen is gondolhat az eltűnésre. Mondván, hogy még így lehet a legegyszerűbben megszabadulni azoktól a bizonyos, persze negatív következményektől. (De egyúttal annak lehetőségétől is, hogy bármilyen hibáját jóvátegye.)
- És természetesen gyakori a szorongás és az érdek összefonódása, egymást erősítő hatása is, az előbbi példával élve, mondjuk, akkor, ha az egyén jónak látja lelépni a térképről egy tartozás miatt, miközben az persze eleve szorongást okozott számára. A szorongás és az érdek így támasztja meg egymást, a döntés mögött.
Az eltűnés tipológiája
Egy-egy kapcsolat lezárása a benne részt vevők részéről mindig egy összetett folyamat. (Akkor is, ha külsőleg egyszerűnek látszik, mint a ghosting esetében, a „Nem hívlak többet, és nem veszem fel a telefont!” gyakorlati modellje mentén.)
A lezárásnak legalább két dimenziója van.
- Az első a direkt-indirekt tengely, mely arról szól, hogy az egyik vagy a másik fél mennyire nyíltan a másik(ak) számára is világos, érthető módon fejezi ki szándékát, hogy ezt a viszonyt valamilyen okból/okokból be szeretné fejezni. A direkt változatnál nyíltan zajlik a szakítás, válás, felmondás aktusa, míg az indirektnél inkább csak „ráutaló magatartás” van, vagy még az sem, bármelyik fél is legfeljebb jeleket küld a nyílt kommunikáció helyett.
- A másik pedig az énorientált és a partnerorientált hozzáállás különbsége. Az első esetben jellemzően egyoldalú a kapcsolat felmondásának igénye, és a kezdeményező fél elsősorban a saját érdekeit nézi, nagyjából figyelmen kívül hagyva a másik fél (akár magánéleti partnerről, akár egy munkahelyi szervezetről van szó) érdekeit. A partnerorientált esetben viszont a saját szempontjai mellett a másikéi is számítanak, a másik érdekeinek sérülését sem szeretné a kilépni akaró fél.
Ebben a rendszerben a ghosting az indirekt, énorientált változat, vagyis lényege a kilépés nyílt kimondásának kerülése a partner(ek) igényeinek figyelmen kívül hagyásával. Ilyenkor a kommunikációt látható ok nélkül szakítja meg a kezdeményező fél, ezzel nála van a kontroll, és a másik félnek nincs igazi ráhatása, csak fut az események után.
Okok és következmények
Az egyszerűnek tűnő alapok mellett a ghostingnak sokféle oka lehet, annak függvényében, milyen fajta kapcsolatból való kilépésről van szó. (Bár a népszerű pszichológiai tematikájú lapok rendszerint a párkapcsolatokra, a magánélet egy adott helyzetére egyszerűsítik a jelenséget.)
Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy egy informális vagy egy formális, intézményes viszonyt szüntetünk meg ilyen módon. Hiszen az előbbi egy baráti vagy szerelmi kapcsolat felszámolása, melyben érzelmileg jobban érintettek vagyunk, miközben az utóbbi, pl. egy szervezetben betöltött tagságunk vagy egy munkahelyi pozíció, ahol ez épp fordítva van. Azaz hivatalos, akár jogi kötelékek kapcsolnak minket a szervezethez, s ezen keresztül az ottani többiekhez, miközben az érzelmi elköteleződés rendszerint azért jóval kisebb. (És persze formális kapcsolat egy házasság is, de az meg nem a válással ér véget, az már csak a vég hivatalos szentesítése. Hisz optimális esetben az egy érzelmi alapú és formális viszony.)
Ha valaki informális, személyes kapcsolatban válik szellemmé, annak oka jellemzően érzelmi, pl. a félelem a mélyebb elköteleződéstől, vagy pl. egy munkahely esetén a munkával járó stressz, mélyülő szorongás, melyet kiválthatnak épp a kollégák is. Azaz az ottani személyes, informális kapcsolatok minősége.
Alapvetően minél személytelenebb egy kapcsolat, annál könnyebb a ghosting, mondjuk, egy pártból vagy egyházból távozni könnyebb, mint egy házasságból, bár az egyén számára nehezítő tényezők ezekben az előbbi esetekben is főleg a szervezet keretei közt kialakuló személyes viszonyok. Mondjuk, a bélyeggyűjtő egyesület mint olyan nem fog annyira hiányozni (onnan szó nélkül lelépni könnyű), de egy-két ember annál inkább, akikkel rendszerint ott találkoztunk. A tényleges okok közt pedig (a teljesség igénye nélkül) az alábbiak lehetnek a legfontosabbak.
- Menekülés egy szorongató, stresszes helyzetből, hiszen a ghostinggal egyből megszűnik a stresszt kiváltó szituáció. (Bár lesz helyette más szoronganivaló, pl. a bűntudat által.)
- Menekülés a felelősség elől. Talán ez a legvilágosabb, sokan egyszerűen összeroppannak a nem rájuk szabott felelősség súlya alatt, és menekülnek, mert ami kezdetben érdekes kihívásnak tűnt, az később elviselhetetlen nyomássá válik.
- Félelem a meg nem feleléstől, pl. egy iskolai, munkahelyi pozíciónál, de akár a családon belül is, mondjuk, a szülői, vélt vagy valós szülői elvárásokhoz kapcsolódóan.
- Félelem az elköteleződéstől, azaz a helyzet megváltoztathatatlanságától. Legyen szó a privát életben egy összeköltözésről, eljegyzésről, vagy intézményes szinten (egy kevésbé gyakori példával élve) egy szerzetesi fogadalomról, de akár csak egy egyetemi szak kiválasztásáról. Bizonyos értelemben ez is a felelősségelhárításról szól.
És mégis, ki a hibás?
Egyszerűen szólva: senki és mindenki. A ghostingoló fél úgy érzi, nincs más választása, mint jelzés nélkül eltűnni, faképnél hagyva addigi élete egy szeletét. Aki viszont elszenvedi (vagy akik), azoknak sem kell magukat hibáztatni, hisz a másik eltűnése nem az ő döntésük volt, sőt innentől a probléma nagyobbik része őket illeti, mert mégiscsak fel kell deríteni, mi is áll a hirtelen köddé válás mögött. Akár valamelyik fél feloldhatatlannak vélt szorongásáról, a helyzet általa való további „megélhetetlenségéről”, akár egy megoldatlan konfliktusról van szó, ez nagyon nagy eséllyel az a helyzet, melynek megszűnése már középtávon is mindenkinek jobb.
Ugyanakkor egyáltalán nem sérülésmentes ez a megoldás. Az elszenvedő problémái mellett az is gond, hogy a szellemmé válók egészségtelen problémamegoldó mintákat hoznak létre maguknak, ami később is megnehezítheti életüket. És még bűntudatuk is lehet.
Összegzés
A ghosting látszólag könnyű módja egy kapcsolat lezárásának bármilyen emberi viszonyrendszerben, miközben sokszor több problémát okoz, mint amennyit megold. Leginkább azért, mert egyoldalú, csak az egyik résztvevő fél közvetlen érdekeit szolgálja, míg a másik számára marad a kérdés, hogy egyáltalán, mi is történt? És főképp, hogy miért?
Konfliktusok megoldásának, szorongások csökkentésének, vagy a felelősség előli menekülésnek egyre inkább bevett módja (mert az „elkövető” számára ez a legegyszerűbb), legyen szó párkapcsolatról, felületes ismeretségről, vagy szervezeti, munkahelyi tagságról, pozícióról. Ugyanakkor, épp elterjedtsége miatt, tudni kell kezelni is, ha velünk történik, önmagunk hibáztatása helyett tudatosítva, hogy ez – az adott szituációban – rajtunk kívül álló, elkerülő mechanizmus.
Bácsván László
A cikk a Patika Magazinban jelent meg.
Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!
2024. október