Beszélgetés Keleti Andreával – Igyekszem gazdaságosan összerakni az életemet

Mi az? Kikapcsolódás, mozgás, önkifejezés, egészség, társas kapcsolatok egyszerre? Hát persze, hogy a tánc! És ha tánc, akkor persze, hogy Keleti Andrea! Valóban, a tánc mindenre választ ad, mindent el lehet vele mondani, és minden jót meg lehet vele kapni, és ami a legfontosabb, mindenki számára elérhető. Keleti Andi a férjével egy missziót vállal a táncoktatással, visszaadni a fiatalok kezébe a közösségi életnek ezt a formáját, s vele még annyi minden más pozitívumot.

• Tizenkét évesen kezdett táncolni, emlékszik arra, hogy miért?

Kicsi gyerekkorom óta művészi tornáztam és ritmikus sport gimnasztikáztam. Tulajdonképpen egészségügyi okokból hagytam abba a nagyon erőteljes, versenyszerű tornát. Ekkor kerestünk anyukámmal olyan elfoglaltságot, ami mozgással jár, de nem annyira megerőltető.

• Mindenkit elbűvöl a tánc? Vagy kell hozzá valami különleges mentalitás?

Nem tudom, hogy van-e olyan dolog, ami mindenkit elbűvöl! Nyilván vannak olyanok, akik a zenére fogékonyak és vannak, akik inkább a mozgásra. Akiben van valamilyen érdeklődés a harmonikus mozgás és a zene iránt, azokat biztosan elbűvöli. A táncnak azonban nem csak az a jelentősége, hogy mozgunk és kellemesen töltjük az időnket, hanem, remek társasági életet is élhetünk tánc közben. Nem kell magányosan futni az erdőben, nem kell szívósan súlyokat emelgetni, nem kell leküzdenünk az akaraterőnket… A táncot önfeledten tudjuk élvezni, kikapcsolódásként, miközben persze elég komoly fizikai megterhelés. Tehát az egészséges élet egyik kritériumának tökéletesen megfelel.

A tánc mindenki számára elérhető: nyilván, mint minden műfajnak megvannak a szintjei, és a maga gyönyörűségei.

• Andrea a táncot magas szinten élvezhette.

Nyilván az egy másfajta elhivatottságot jelent, amikor az ember a táncot önkifejező eszközként használja. Létezett egy pillanat – nem igazán tudom, mikor, – amikor a tánc töltötte ki az  életem komoly részét, harmóniát teremt a lélekben, ezt a hobbitáncosok is tapasztalhatják. Régebben sokkal több volt a zenés-táncos szórakozóhely, ahová az emberek jártak, minden ember hétköznapjaihoz hozzá tartozott jobban a tánc. Ma már nem így van: ülnek a számítógép előtt, nézik a tévét esténként, kimaradnak az emberi kapcsolatok, érzelmek. Az elveszett kapcsolatok és a kommunikáció ápolására is fantasztikusan jó a tánciskola.

• És a gyerekek?

Mi már a gyerekeket ötéves kortól tanítjuk, ilyenkor még nagyon kicsik, fejlesztő jellege van ennek a tanításnak. Bár, amikor a gyerek először feláll a járókában, és hall egy gyors ritmusú zenét, akkor rugózni kezd a dallamra. Egyébként egy kevésbé civilizált társadalmakban minden ünnep fontos része a tánc és a zene.

Egy iskola előtt álló gyereknek a figyelmét, a mozgáskultúráját, a koncentrációját, az izomzatát fejleszteni remekül lehet a tánccal. Még az olvasási nehézségekkel küzdő gyerekeknek is segít, fejleszthető a tudásuk a tánccal játékos formában. Természetesen a kisiskolások és a nagyobb gyerekeknek is különböző, korukra szabott programot tanítunk.

• Megalapozza a test és lélek egyensúlyát a gyerekeknél?

Nem használnék én ilyen nagy szavakat, csak annyit, hogy rendkívül fontos, hogy egy embernek jó tartása legyen, erre is jó a tánc. Akinek jó tartása van, egészen másképpen viseli később a ruhákat, a cipőket, hiszen az ízületei, izmai a helyükön vannak. Ők nem lesznek derékfájós felnőttek! Apróságnak tűnhet, mégis nagy dolog!

Van még egy óriási előnye: a gyerekek közösségben töltik a szabadidejüket, de olyan közösségben, ahol a kamaszok jól érzik magukat, szívesen és kulturáltan szórakozhatnak, valójában tanári felügyelet alatt. Nem csellengenek a parkban, nem a számítógép előtt ülnek, hanem egészségesen, társaságban, jól érezhetik magukat, ahol van egymással kommunikáció. Ugye ez is nagy problémája korunknak, hogy a kamaszok nem találják a közös „húrt” a környezetükkel, hiszen egymással is a gépen keresztül beszélnek. Kimarad az élő szó.

• Teret kapnak a fejlődésre és a szórakozásra?

Minden óráról kipirulva, feldobódva mennek el a gyerekek, úgy, hogy közben sikerélményük van. Iskoláinkban igyekszünk értéket teremteni és letenni azokat az asztalra: félévente műsorokat állítunk össze, színházi előadásokat. Céljaink vannak, amiket együtt megvalósítunk, mindenkit aktívan bevonva: sokszor a gyerekek is beleszólnak, mivel szeretnének fellépni. Ennek igazán azóta érzem a fontosságát, mióta én is anya lettem.

Az én tánciskolám már elmúlt húsz éves, az ország legeredményesebb versenyző klubja volt: nagyon sokat tettem ezért. Például a Szombat esti láz című műsornak –egy kivételével – mindenki az én tánciskolám versenyzője volt. Aztán megszülettek a gyerekeim, ez sok változást hozott az életembe: anya lettem, és az én gyerekeim mellett volt a helyem, nem a tánciskolában. Esténként vacsorát főztem, mesét meséltem, fürdettem a gyerekeimet… A férjemmel együtt a versenysportról szép lassan áthelyeztük a hangsúlyt a tömegkultúrára. Nagyfokú szemléletváltáson mentünk keresztül, közben elvégeztünk még néhány iskolát, és mi is nyitottunk egy művészeti iskolát, ahol táncművészetet tanítottunk. Mások lettek a céljaink, hiszen mi is szülők lettünk. Azok a dolgok, amik fiatal felnőttként nem tűntek fel, egyszerre előtérbe kerültek. Szakértőként tanítjuk munkatársaimmal a gyerekeket, mindenkinek van pedagógus képzettsége, nemcsak a táncot tanítjuk, hanem a személyiségükhöz is helyesen próbálunk közeledni, nagyon fontosnak tartom ezt.

• Gyerekeid, Viki és Máté mennyit táncolnak?

Mi a gyerekek miatt kiköltöztünk a városból vidékre, egy erdő szélére, mert ideális a nyugodt, vidéki környezet. Itt kerékpározhatnak az utcán, kirándulhatnak, lovagolhatnak… emiatt azonban messze kerültünk a saját tánciskolánktól is. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyerekeimmel sok időt töltsek, közben itthon is dolgozom a tanárainkkal. Hetente többször bejárok az iskolába, hiszen a csoportjaimhoz megyek tanítani, illetve munkatársaimhoz is bemegyek. A lányom öt éven keresztül járt táncolni, kiválóan művel néhány táncot, de nagyon sokat táncolunk itthon is. Hiszen jönnek a profi táncosok, munkatársaim hozzám, ilyenkor átalakítjuk a nagy szobánkat és itt készülünk remek hangulatban. A lányom jobban érdeklődik a modern táncok iránt, nyilván a ma divatos dolgok jobban vonzzák az ő korosztályát, hiszen most lesz hetedikes. A fiam pedig még kicsi, sokat mozog, de egyenlőre  a környéken jár teniszezni, focizni, dzsúdózni. Hamarosan elérkezik az az idő, amikor megtanulhatja a társas tánc alaplépéseit, bár már tudja.

• Mik lesznek, ha nagyok lesznek?

Nem tudjuk még, most együtt próbáljuk megismerni a világ dolgait. Nekünk szülőknek az a dolgunk, hogy megmutassuk nekik, hogy mennyi különös dolog van az életben: például, mi magánvállalkozók vagyunk, ez ad sok szabadságot és persze kötöttséget is. Nálunk természetes, ha szombaton is dolgozni kell, a tánciskola fellépéseit szervezni kell… nem úgy működik az életünk, hogy pénteken hazamegyünk az irodából és hétfőig szabadok vagyunk.

Ezentúl még nagyon sok dologgal foglalkozom, én eredetileg varrónő voltam, pici gyerekkorom óta a képzőművészet hozzám nagyon közel állt. Az egyik nagyszülőm kiválóan kézimunkázott, én is már hatodikos koromban kézimunkáztam, nyolcadikos koromban már nem csak terveztem a saját táncruháimat, hanem megvarrtam magamnak varrógépen. Flitterekkel, gyöngyökkel díszítettem, valahogyan mindig összefüggött a tervezés-varrás a tánccal az életemben. Most is varrok ruhákat, a tánc az életem, a hobbim, de a ruhatervezés és a varrás is hasonló nagy szenvedélyem. Nem is tudom külön választani néha! A Szombat esti lázban, amikor táncoltam volt egy neves és kiváló stylist, aki a ruhákat tervezte, kivitelezte: Náray Tamás.  Velem nem volt könnyű dolga, mert amikor a koreográfiát készítettem, már megjelent a tánccal együtt bennem a kosztüm is. Koreográfia és jelmez szervesen összekapcsolódtak.  Hosszú harc volt köztünk, de aztán megengedte, hogy a saját ruhámban táncoljak, mert ő is szépnek ítélte és vállalhatónak érezte azokat.

• Andrea, Ön ökéletes!

Néha megjelennek az újságokban különböző cikkek, hogy tökéletes anya vagyok, tökéletes táncos, de én ezt nem szeretem, mert nem így van! Ha az ember világosan lát dolgokat, meghatározza a céljait, attól a hétköznapokban még ugyanúgy sokszor bizonytalan, és egyáltalán nem tökéletes. A tánciskolában egyszerűbb a helyzet: az elmúlt húsz év alatt szereztem két diplomát, egy táncpedagógusi és egy közoktatási intézményvezető diplomát. Ezek segítenek megszervezni a vállalkozásomat, a tanítást, hogyan tudok együtt dolgozni a pedagógusokkal. De állandóan új feladatokkal kell megküzdenünk, múltkor még kisbabám volt, most meg a lányom tizenhárom éves kis kamasz. Annak idején tanítványaimmal végigcsináltam a kamaszkort, akkor volt tanítványommal olyan nexusom, hogy a lázadó tanítvány megengedte, hogy levágjam a hosszú haját verseny előtt, holott a szüleinek ellenállt. Persze nem könnyű néhány helyzetet jól megoldani, hiszen nekem is két gyerekem van, és mindkettő más.

• A Család, ízek, cha-cha-cha című könyvben az említett kreativitás ismét felbukkan, hiszen különleges, egészséges ételek gyűjteménye. Mennyi ideje marad főzni?

Reggel, mikor kipattanok az ágyból, előkapok egy papírlapot, hogy leírjam a legfontosabb teendőimet, gondolataimat. De van egy diktafonom is, mert autóvezetés közben remekül át tudom gondolni a napjaimat, az autóban töltött időt is igyekszem gazdaságosan beosztani. Én szeretek létrehozni dolgokat, csináltam táncszínházat is, ahová a legjobb tanítványaimat hívtam, legtöbbjük magyar válogatott szintű versenyző volt néhány évvel ezelőtt. Járjuk az országot velük, van bennem valami kényszer, ha megvannak a lehetőségeink, akkor alkotni kell. Így született a szakácskönyv is: régi és bevált recepteket gyűjtöttem össze, a külföldi utazásainkhoz is kötődnek ízek, ezeket itthon kipróbálom és visszahozhatják az élményt. Szeretem, ha a gyerekek főtt ételt esznek itthon, mert nem tudom, mit esznek napközben, az a biztos, amit este eléjük teszek. Szeretek főzni, de az időm nagyon kevés. Azonban, ha vasárnap megfőzök egy húslevest, másnap készíthetek belőle egy különleges borsólevest, harmadnapon ráklevest, az alapanyag ugyanaz, de némi ötletességgel átalakítható, ilyen tippek is vannak a könyvemben, nem kellenek ehhez órák, de a család asztalára mindig más finomságot tálalhatok.

• Hiányzik valami az életéből?

A szabadidő. A születésnapomon például nem szeretnék bulit, hanem egy kicsit megpihenni egy kozmetikusnál, úgy érzem, az most jól esne.

Vészabó Noémi