Beszélgetés Ungvári Tamással

Nagy ajándék az élettől, ha az ember őt ismerheti, hallhatja, beszélgethet vele. Ebből az ajándékból egy kicsit most ön is részesülhet, elolvasva a vele folytatott beszélgetést.

A legelső könyvem, amit Tamástól megvettem, az ikonikus Beatles-biblia (1969). A legutóbbi A tragikumról (2013). A közte eltelt időszak nagyságát csak az író határtalan tudásskálája múlja felül. 13 nyelven beszél, abból kilencet aktívan használ is.

Hogy van Tanár Úr?
Jól és rosszul. Személy szerint csak apró sérelmekkel. A könyveim, például az Enciklopédiáim sikeresek. Tévé- és rádióműsoraim megfelelő számú nézőt vonzanak.

Tanít, műsorokat vezet, előadásokat, megnyitókat tart – nagyon sokat dolgozik. Mi az az erő, amely továbbviszi az embert?
Tovább? Előre és hátra. Az én mozgatórugóm a felelősség. Az a belső sugallat, hogy nekem dolgom van itt. Nagyképűen nevezhetném küldetésnek is, de hagyjuk a nagy szavakat. Egyetlen ember megmentése is kijavíthatja az eltörött világot. Héberül ez a TIKKUN, a csorba létezés foltozása. Ne felejtse, hogy én háborús gyerek vagyok, egy rommá lőtt Budapesten nőttem fel. Aztán az ötvenhatos forradalomban lettem hontalan, a lakásomat kilőtték. Azóta egy autókipufogó robbanására is fedezéket keresek. Bátorrá ez a félelem avatott.

Egy ízben azt mondta, hogy „minden nap új élet kezdődik” – ez olyan, mint a végtelen: lehetőséget ad, de felelősség is?
Könyveim a múlt élesztéséről szólnak, de tudom, hogy nem lehetünk a múlt foglyai. Képzelje el, hogy én mechanikus írógépen írtam az első tanulmányaimat. A háború alatt a családnak be kellett szolgáltatnia a rádiót és a telefont. Ehhez képest az én telefonommal én nyertem volna meg a Waterloo-i csatát. Minden bánatunk és bajunk ellenére a történelem kedvezményezettjei vagyunk, úgy is, mint emberiség. Igaz, ezernyi lokális háborút vívnak a világban, de nincs világháború, s aligha lesz. Felelősség? Az egyéni felelősség motivál. Szeretem az életet, s ezt nem magyarázom tovább.

A felelősség bátorság és erő?
Ehhez jóval kevesebb kell. A bátor ember nem is tudja magáról, hogy bátor, a felelős embernek sincs a gomblyukában a felelősség. Az egyszerűbb embereknek van beépített érzékük a jóhoz és a rosszhoz, iránytűjük a megváltáshoz, hitük az igazság végső győzelmében. Ebben például az én szabómester szüleim kevesebbet tévedtek, mint egyetemi tanáraim. Az emberi létezés mégsem lehet olyan komplikált feladat, ha több ezer esztendő viharait mégis átvészeltük. A mobiltelefonjainkból, hogy a korábbi hasonlatnál maradjak, nem használunk minden funkciót, a sok ezerből csak egyet-kettőt. Az ember töménytelen diadalra képes, ha egész rendszerét, szellemét és testét kihasználja. A test és a szellem, amíg él, bővített újratermelésre képes.

Mi a szabad véleménynyilvánítás? Mi a szabadság?
A szabadság az emberi képzelet legnagyobb ajándéka, írta Ambrose Bierce, az amerikai író, akit hiába népszerűsítettem hazánkban, senki sem ismeri. Szabadság nélkül még csak tudunk élni, de a szabadságra irányuló vágy nélkül nem. A nagyon kicsi társadalmi szabadság, mondta Bertrand Russell, dermedt viszonyokat teremt, a túlságos szabadság pedig káoszhoz vezet. Gazdasági és társadalmi egyensúly, ez lenne a szabadság. Továbbá a szabadság akkor él, ha élményszerűen szervül, ha egyszer átéltük a mámorát. A berlini fal leomlása, vagy közelebb a pesti gettó felszabadítása, a New York utcáin a háború befejezésének napján csókolózó tengerész: ezek a szabadság nagy napjai. A spanyol diktátor, Franco tábornok halálának napján négymillió spanyol lány és asszony melltartó nélkül özönlötte el a tengerpartokat. Megbukott a klerikális rendszer! Ezek az asszonyok aznap éjszaka megtanultak ölelni szabad asszonyok módjára. Másnap szokatlanul erősebben izzott a nap.

Azt mondta, hogy egész életében „menekült előre”. Önmagától?
A körülményeimtől menekültem. A felsőoktatás még a liberalizálódó Kádár rendszerben is szellemi gettóba zárt mindenkit. Én, anélkül, hogy feladtam volna magyar útlevelemet, esztendőket töltöttem külföldön. Segítségemre volt, hogy szorgalmasan tanultam nyelveket. De már elmúltam harminc esztendős, amikor először utazhattam külföldre. S még ott is helyt kellett állnom, bebizonyítanom, hogy kelet-európai létemre tudok késsel és villával enni.

Szerénység és igazság. A kettő együtt jár?
Remélem, már van mire szerénynek lennem. Az igazságszeretetet kényelemből választottam, így nem kell emlékeznem a hazugságra.

A sport egész életében fontos volt. Ép testben, ép lélek?
A sport testedzés, mely oxigént szállít az agynak. Vannak, ha igaz, olyan statisztikák, melyek bizonyítják, hogy nemzetközi sakknagymesterek sohasem kapnak Alzheimert, Parkinsont, s nem aggkori demenciában hunynak el. Vagyis jól mozgatták a neuronjaikat. A memóriám még sértetlen. Ami annyit tesz, emlékszem, amire akarok. Ez is a válogatás szabadságának gyönyöre. Az erkölcstan története Spinozától kezdve nem félt annak kimondásától, hogy az emberállat a fájdalomtól menekül és a gyönyörre törekszik.

Egyszer azt mondta, hogy a „magányára a legbüszkébb”. Azonban ez nem egyenlő az egyedülléttel. Boldog ember?
A boldogság, ahogyan Shelley mondta, ösztöndíj a lényeglátáshoz. Vagyis a boldogság minden percét tartalommal tölti meg a mulandóság tudata, hogy ez és ez az életmozzanat már nem jön vissza többé, s így ajándék. Aztán meg elképzelni sem tudom az életemet a gyerekeimért való aggódás nélkül. Az a boldog tudat, hogy vannak, vér a vérből, s akkor is lesznek, ha már én nem leszek. Ezért én gyakran vagyok egyedül, egy könyv fölé hajolva, vagy szöveget szerkesztve. Ilyenkor is magányos vagyok, mégsem egyedül. Hiszen mögöttem az árnyak hada, a szüleim emléke, a történelem. Mégis magányos voltam, abban az értelemben, hogy sohasem csatlakoztam pártokhoz, klikkekhez, nem verődtem bandákba, nem tagozódtam be szekértáborokba. Egyszemélyes bál volt az enyém, szépen szólt a zene, s én egy egész tündérsereggel roptam a táncot. Ők voltak az asszonyok az életemben. Most pedig Maga válaszoljon az én kérdésemre: boldog voltam-e?

Ezek után adja meg ön a választ a kérdésre: boldog (ember) vagyok-e?

Szarvasházi Judit – Vészabó Noémi