Merjünk nemet mondani! Mondjuk ki: a munkahelyen, a gyerekkel, a társsal. De meddig lehet elmenni?
A „nem” szó gyakran feszültséget kelt, a konfliktus szóval tesszük egyenlővé. Kimondani például a kedves ügynöknek, hogy „Nem, nem érdekel, vagy nem alkalmas”, kicsit kellemetlen érzést kelthet. Pedig a nemek sokat segítenek: ha tudjuk, hogy valami nem, akkor azt is tudjuk, hogy a többi igen, ott a határ, és azon túl még lehet próbálkozni. A „nemek” végigkísérik életünket, lelki fejlődésünket támogatva, segítve azt, hogy a kellő irányba menjünk.
Az igen és a nem kimondása állásfoglalás, választás, döntés.
Az igen és a nem kimondása bizonyos határok lehelyezésének a kulcslépését jelenti. Eldöntik, majd mi újra eldöntjük, hogy valami a mi határainkon belül vagy kívül van. Ez segít tartani életünk irányát, utunkat korlátként kijelölve. A korlátok egyben kapaszkodók is, a nagyvilágban fix pontot adnak nekünk.
A világ felfedezése, szakmai szóval az exploráció, belénk van kódolva. Tudni akarjuk, hogy mi van körülöttünk, hajt a kíváncsiság mindenfelé. Ahogy fejlődünk, meg kell tanuljuk, hogy hol vannak a határok, hova érdemes, hova lehet menni és mi az, ami a saját személyiségünkhöz passzol, hogy a végén a saját határainkat beállítsuk.
A „nemek” kimondása személyiségfejlődésünk egyik fontos lépése.
Fejlődési állomások
A szülő a saját korlátaival segíti gyermekét, később már a gyermekét megismerve segítheti őt azzal, hogy pontosítja, gyermeke igényeire és képességeire szabja az előre lehelyezett korlátokat.
Mindannyian ismerjük a dackorszak „kedvenc” jelenetét. A család kis 80 centis huncutkája összehúzott szemöldökkel, karba tett kézzel ellenkezik. Még beszélni sem tud rendesen, de a NEM szót már tudja. Vajon ez ellenkezés vagy önmaga képviselete, erős megnyilvánulása: ezt akarom, ilyen vagyok.
Erikson fejlődéselmélete szerint a dackorszak a második stádium a lélek fejlődésében, ahol a lélek megtanulja, hogy mi tartozik hozzá és mi nem. Az autonómia kialakulásában a szülői fegyelmezés, iránymutatás, a kimondott és megmutatott „nemek” segítenek. A gyereknek pedig a „nem” kimutatása egy természetes állomás, amit nem kell szégyellni. Nehéz egész nap kezelni a „hisztiket”, de segíthet, ha nem az ellenkezést látjuk benne, hanem a gyerek erejét, énképviseletét. Ha türelemmel és elfogadással úgy értékeljük, hogy „Na, erős benne az akarat, ez jó lesz később, már csak jó irányba kell állítanom a gyereket”, nyugodtabban tudjuk századjára is leszedni az asztalról az ordító csemetét. Tehát, ha szülőként úgy érezzük magunkat, mint egy katonatiszt, akkor nyugtassuk meg magunkat, hogy ezzel segítünk a gyereknek megismerni a saját világát, anélkül hogy szégyent kellene éreznie a „nemet” mondás miatt, önmaga képviselete miatt.
Az eriksoni fejlődéselmélet tükrében minden állomásnál meg kell tanulnia a léleknek valamit, hogy később sikeres és érett felnőtt legyen. Ha a gyerek megtanulta, hogy szabad nemet mondania, de megtanulta a helyes irányt, akkor gyerekkorban a szülők és a társadalom által kijelölt irányba szépen halad. De jön egy újabb állomás, amikor is már a saját határait szeretné feszegetni, már ő szeretné uralni életének kormánykerekét. Lázad a régi ellen, de még nem tudja, nem képes a saját határainak átlátására. Ezért meg kell ismerjen sok mindent, hogy tudja, az még ő, vagy már nem ő. Ez sok nemmel jár a régi korlátok felé és gyakori konfliktust szül otthon a szülőkkel.
A serdülőkor a következő nagy állomása az ellenkezésnek. De a nemet mondás elfogadása és az önismeret támogatása itt is sokat segíthet a kapcsolaton, a kamasz lelkén. Hiszen a sok-sok „nem” esélyt ad arra, hogy megtudja, ki is ő valójában, és megismerje önmagát. Serdülőkorban a saját irányunkat keressük, és pontosítjuk a régi irányokat. A serdülőt segíteni kell, hogy eldöntse, valami tetszik-e neki, valami passzol-e hozzá, vagy nem. Fontos tudnia, hogy valamire igent vagy nemet mondjon. Ehhez kell a szabad kipróbálás, megközelítse a határt és ott eldöntse, hogy abból pontosan mi igen és mi nem ő. Ebben a szülői elfogadás és az önismereti munka támogatása sokat segíthet neki. Segíthetünk azonosítani a nem szintjeit: hiszen van,
- ami minden körülmények között tilos,
- van, amit „nem szabad, csak ha…”,
- és van olyan is, ami „szerintem nem javasolt”.
Mint a gyógyszereknél: gyerekek elől elzárandó, vagy étkezés közben javasolt bevenni, esetleg terhesség alatt konzultáljon orvosával.
Tehát a „nemek” kimondása nemcsak gyerekkorban segít, hanem felnőttkorban is, szülőként is.
A nemek teret adnak az igeneknek és a mindennapi döntésekben segítenek.
A fogyasztói társadalomban nehéz nemet mondani
Cikkünk 2. részét ITT olvashatja el! |
Dr. Bikfalvi Réka
egészségfejlesztő szakpszichológus,
trénes, gyógyszerész
A cikk megjelent a Pszichológia&Practicum 2015.szeptemberi számában.