Cukorbetegség ABC – Ma van a Diabetes-világnap (2.rész)

Étrendi ajánlások, szénhidrát kontroll

A táplálkozási anamnézis felvételét és az antropometriai méréseket (testtömeg, testmagasság, derékkörfogat) követően meghatározzák az egyén energiaszükségletét, mely függ az életkortól, testtömeg-indextől, fizikai aktivitástól és az anyagcsere jellemzőitől is. Ezután megadják a naponta elfogyasztható szénhidrát mennyiségét, valamint az étrend fehérje és zsírtartalmát. Az időről időre felbukkanó alacsony szénhidrát-bevitelt javasló „áltudományos” divatdiéták helyett, a szakmai ajánlások még mindig az 50-55%-ban szénhidrátot tartalmazó étrendet ajánlják, azonban nem mindegy, hogy milyen típusú szénhidrátokat, illetve milyen elosztásban fogyaszt a cukorbeteg.

• A finomított szénhidrátok, például fehér lisztből készült kenyerek helyett előnyben részesítendők a magasabb rosttartalmú, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerek és gabonafélék (lisztek, korpák, barna rizs), továbbá érdemes növelni a hüvelyesek, zöldségek és gyümölcsök mennyiségét az étrendben.
• Tejtermékek és húsok közül válasszuk a soványabb fajtákat. A napi minimum 30 gramm élelmi rost fogyasztása hozzájárul a lassabb ütemű vércukor-emelkedéshez, valamint támogatja a súlykontrollt is.
• Cukorbetegeknek a répa- és nádcukrot tartalmazó ételek, italok kerülése javasolt, mert magas glikémiás indexük miatt gyors vércukor-emelkedést okoznak. Ezen élelmiszerek (például: gyümölcslevek, üdítőitalok) kizárólag kórosan csökkent vércukorszint korrekciójaként fogyaszthatók.

Az édes íz pótlására – jelentős vércukorszint-emelkedés nélkül – manapság számos lehetőség adódik. A 2-es típusú, zömében túlsúlyos cukorbetegeknek édesítésre elsősorban az energiamentes édesítőszerek, illetve az alacsonyabb energiatartalmú cukorhelyettesítők javasoltak. A hazánkban forgalomban lévő mesterséges édesítőszerek a következők: szacharin, ciklamát, aceszulfám-K, aszpartám, szukralóz, melyek lehetnek egykomponensűek, azonban többnyire inkább kombinálva találhatóak meg a különböző termékekben. A stevia egy természetes édesítőszer, melynek az előbbiekhez hasonlóan szintén nincs energiatartalma, így beilleszthető a diabeteses étrendbe. Az édesítőszerek közti különbség édesítőerejükben, esetleges mellékízt okozó hatásukban, illetve hőstabilitásukban mutatkozik meg. A cukorhelyettesítő anyagok (fruktóz, szorbit, xilit, eritrit, maltit stb.) ugyan alacsonyabb glikémiás-indexxel rendelkeznek, mint a kristálycukor, azonban szénhidrát- és energiatartalmuk miatt csak mértékkel, az előírt napi szénhidrátmennyiségbe beszámítva fogyaszthatók. Bizonyos fajtái ráadásul nagyobb mennyiségben hashajtó hatással rendelkeznek.

Fizikai aktivitás

A rendszeres testmozgás mind a cukorbetegség kialakulásában, mind a már meglévő diabetes hatékony kezelésében rendkívül fontos, az életmódkezelés részét képezi. A testedzésnek közvetlen és közvetett szerepe van a szénhidrát anyagcsere javításában, ugyanis egyrészt direkt módon csökkenteni képes a vércukorszintet, másrészt hosszútávon hozzájárul a testtömeg csökkenéséhez, és 5-10%-os fogyás már mérhető anyagcsere javulást eredményez. A mozgásforma típusát, intenzitását és gyakoriságát a kezelőorvos, valamint gyógytornász bevonásával célszerű személyre szabottan meghatározni, mely többek között függ a beteg életkorától, edzettségi állapotától, az esetlegesen fennálló szövődményektől és társbetegségektől, valamint az alkalmazott kezelés (orális antidiabetikum/inzulin fajtája) típusától is.

A fizikai aktivitás időtartamát és intenzitását fokozatosan kell felépíteni, eleinte ez akár csak egy tempósabb sétát, lift használat helyett lépcsőzést, vagy több ház körüli munkát jelent. Ahogy a szervezet kezd hozzászokni a terheléshez, a mozgás mennyisége növelhető. Terápiás hatása a heti 3-5 alkalommal végzett 30-60 perces testedzésnek van. A mozgásformát illetően olyat érdemes választani, amit szívesen űzünk – akár más emberekkel együtt –, így nagyobb eséllyel válik az életmód részévé, és nem egy „kötelező program”, teher lesz. Remek választás lehet a jóga, tánc, kerékpározás, akár egy súlyzós edzés, vagy a test és a lélek harmóniáját megteremtő pilates is. A cukorbetegség ráadásul – mint krónikus betegség – gyakran társul pszichés problémákkal (például depresszióval), melyekre szintén jótékony hatással van a mozgás, ugyanis javítja a hangulatot, valamint színesíti a beteg szociális életét, társasági programot biztosítva.

Fontos megemlíteni, hogy mivel a mozgásnak közvetlen hatása van a vércukorszintre, ezért fizikai aktivitás során vércukormérést kell végezni az esetleges hipoglikémia (vércukoresés) elkerülése érdekében. Gyógyszeres kezelésben részesülő cukorbetegek körében a mozgás hatására kialakuló vércukoresés elég ritka, azonban az inzulinterápiában részesülőknek számolniuk kell ezzel a lehetőséggel, és szükség esetén akár módosítani az inzulin adagolásán. Általánosságban elmondható, hogy edzés előtt mindig ellenőrizzék a vércukorszintet, és amennyiben <6,5 mmol/l-t mérnek, akkor még a mozgás megkezdése előtt – szükség esetén az edzés során is – fogyasszanak plusz szénhidrátot. Azonban ha a mért vércukor meghaladja a 15 mmol/l-t, akkor az edzést ki kell hagyni vagy el kell halasztani. Az olyan extrém sportok (sziklamászás, ejtőernyőzés, búvárkodás) pedig, melyek rosszullét esetén életveszéllyel járhatnak inzulinos cukorbetegnek nem javasoltak.

Vércukor önellenőrzés

A rendszeres vércukorszint mérés egyrészt segít a betegnek megismerni a saját szervezetének reakcióit, hogy a különböző élelmiszerek által okozott vércukorszint emelkedés (glikémiás index) milyen mértékű, illetve az egyéb külső körülmények (fizikai aktivitás, lázas megbetegedés, menstruációs ciklus, időjárási frontok stb.) hogyan befolyásolják vércukorszintjét. Másrészt a kezelőorvosnak szolgál információval a cukorbeteg anyagcsere-állapotáról, az alkalmazott gyógyszeres- és/vagy inzulinterápia hatékonyságáról, a beteg esetleges diétahibáiról, valamint összességében a kitűzött célok megvalósulásáról.

Manapság már sokféle vércukormérő készülék kapható, az adott betegnek leginkább megfelelő mérő kiválasztásához segítséget nyújtanak a diabetológiákon dolgozó szakemberek. A vércukormérés helyes technikáját a diabetes gondozócentrumokban megtanítják a cukorbetegeknek, majd az otthonukban begyakorolják azt. Fontos, hogy a betegek megfelelő technikával, valamint a kezelőorvos utasítása alapján – a kijelölt időpontokban – mérjék a vércukrunkat, különben a kapott adatok nem lesznek elég informatívak a szénhidrát-anyagcsere vonatkozásában. A mérések gyakoriságát a kezelőorvos határozza meg, mely függ az általános anyagcserehelyzettől, az alkalmazott kezelés fajtájától, a vércukoresés-kockázatától és egyéb speciális körülményektől (például: terhesség, lázas állapot, sportverseny stb).

A rendszeres vércukorszint önellenőrzés tehát javasolt az 1-es, a 2-es típusú cukorbetegeknek, illetve a terhességi cukorbetegséggel küzdő kismamáknak is. Fontos megemlíteni azonban, hogy ugyan ezek a modern vércukormérők már elég pontosak, de a cukorbetegség diagnózisának felállítására nem alkalmasak, arra csak a laboratóriumban mért vénás vérvételből származó eredmények használhatók fel.

MDOSZ