Ha nincs épp elérhető orvosunk, esetleg kérdéseink lennének a leleteinkkel kapcsolatban, vagy nem vagyunk biztosak a kapott diagnózisunkban, netán épp most akarnánk saját diagnózist felállítani, bármikor felkereshetjük Dr. Google rendelését. Huszonnégy órában dolgozik, és sosem fárad el. Az „ideális szakértő”, aki mindig a rendelkezésünkre áll…
Csak a keresőmotorba kell beírni bizonyos kulcsszavakat, és máris több tízezer találatunk lehet. Ám hogy mit kezdünk ezzel, már jóval komolyabb pszichológiai kérdéseket vet fel.
A cyberchondria
A statisztikák azt mutatják, hogy elképesztő mennyiségű egészségügyi témájú keresést indítunk a világhálón… Az így szerzett információk azonban sokszor kifejezetten ijesztőek, mert általában a valóságosnál sokkal súlyosabb tünetcsoportra hívják fel a figyelmet. Az internet előtti hipochondriát a betegségektől való fokozott szorongások jellemezték. A páciens folyamatosan orvoshoz járt, nem csillapodott a kivizsgálás iránti igénye, s a negatív leletek sem győzték meg, sőt, egyre újabb és újabb testi panaszokkal jelentkezett… A mai, XXI. századi cyberchondria ennek az állapotnak az online megfelelője, mert a Google-keresések sorozatos ismétlése ugyanezt a szorongás-láncolatot indítja el. Valójában egy ördögi kör jöhet létre: a hipochondriás szorongások generálják a Google használatát, ami aztán felerősíti a további hipochondriás érzelmi működést, ami újabb keresőszavak bevetését eredményezi. Egy kényszeres cselekvéssorral állunk szemben: a szorongásvezérelt ösztönzésnek nehéz ellenállni – ez pedig az újabb adatok miatt még erősebb félelmekhez vezet.
| Dr. Aboujaoude stanfordi pszichiáter szerint leginkább a perfekcionista karakterek esnek áldozatul a cyberchondriának, mert ők azok, akik mindig a tökéletes és részletes választ keresik – az internet pedig olyan felületnek tűnhet, mely rendelkezik ezzel a tökéletes válaszlehetőséggel, hiszen „mindent tud, amit lehet”. Így kezdődnek a vég nélküli keresések a határozott válaszok után… |
Az amatőr egészség-tanácsadó és a „betegek”
Számtalan olyan oldallal találkozhatunk, melyeket valójában nem orvosok, hanem olyan civilek készítenek, akik valamilyen érzelmi indíttatásból szükségét érzik, hogy „tudásukat” közreadják. Természetesen ezeket az információkat ők is csak beszerzik valahonnan – általában szövegmásolás segítségével. Amikor pedig készen van egy ilyen „összetákolt” adathalmaz, már csak várni kell, és kisvártatva összetalálkozik az amatőr tanácsadó tudattalan agressziója és a keresést indító „páciens” tudattalan szorongása.
A ránk ömlő információk halmazában, a „kezdettől a végig” típusú tünetgyűjtés során könnyen eljuthatunk a torokfájástól a gégerák diagnózisáig. Ám ami a képernyőn megtörténhet, a valóságban nem fordulhat elő. Amikor orvoshoz megyünk, egy szakember rendezi sorba a tüneteket, s miközben ezt teszi, végiggondolja, milyen kórképek jöhetnek még szóba, mit lehet elvetni, mi az, ami indokolttá tehet további kivizsgálásokat. Amikor viszont internetes keresés találatait olvassuk, nincs ilyen „sorompó”, senki szaktudása nem állítja le a cikk/oldal olvasását a negyedik sornál, hogy tovább ne folytassuk, mert az már nem ránk vonatkozik, mert már rég nem az eredeti kérdéshez illő válaszokat tartalmazza, hanem annál jóval többet…
Az információ birtoklása nem azonos a szaktudással – ám a laikus „segítő” oldalak úgy bánnak a halmazba szedett tünetsorokkal, mintha szaktudás birtokában lennének, holott ez távolról sincs így. Az olvasó pedig mit tehet? Hisz az első kör találatainak, mert úgy gondolja: ha ezek a legnépszerűbbek, akkor nyilván igazak is… Ám mint tudjuk, az internet nem úgy épül fel, hogy mindig pontos és koherens információt adjon: valójában a Google keresési algoritmusa állítja sorba a találatokat, s a sorrend általában nincs egyenes arányban a minőséggel
(Részletek Tari Annamária pszichológus cikkéből, amely teljes terjedelmében a Mindennapi Pszichológia 2016. 2. számában olvasható)
Mindennapi Pszichológia
