Kiművelt énekhangját először vokalistaként, más énekesek és együttesek mellett kamatoztatta. Kollányi Zsuzsi jelenleg önálló énekesként hódítja meg közönségét, s közben hihetetlen pörgéssel, energiával éli párjával és három gyermekével együtt a mindennapjait.
– Meséld el a szakmai életutadat. Honnan indultál gyerekkorodban?
– Már hároméves koromban tudtam, hogy énekelni fogok, ezt az óvó néniknek is mondtam folyamatosan. Anyukáméknak hétéves koromban már nem volt kérdés, hogy zeneiskolába írassanak be. Mindennap volt énekórám. Húszéves koromig kórusban is énekeltem. Tanultam furulyán, klarinéton, dobon és szaxofonon zenélni, de már nem foglalkozom vele. 16 éves koromtól kezdtem el könnyűzenével foglalkozni, jártam fellépni és kezdtem dalszövegeket is írni.
– Vokalista is voltál, és most önállóan is énekelsz. A kettő más típusú embert kíván? Jól látom?
– Egyetértek, igen. A mai napig nagyon szeretek vokálozni. A saját dalaimhoz is én írom a vokálokat, és másoknak is, ha megkérnek rá. A mai napig nagyon szívesen vállalnék ilyesmit. A hangszerelésnek szerves része a vokálozás. Egy igazán jól felépített dalnak, szerintem, legalább a 30-40%-a énekhangból kell, hogy álljon. A frontének tökéletes kiegészítője a jó zenének, de igazából már csak a cseresznye a tortán, és nem a torta egésze. A torta egészében a vokál sokkal jobban benne van, mint a frontének. A frontot annyi különbözteti meg a vokálozástól, hogy magát a dalt meg kell tudni szólaltatni. A dallá kell válni annak, aki a frontban énekel. Egy igazán jó, hiteles előadóművész, szerintem, azért jó, mert egyrészt hű önmagához, másrészt, mert azzá a dallá tud válni, amit éppen előad, igazából szerintem ez a fontos.
– Tehát ha nem tudsz azonosulni a dallal, akkor azt nem énekeled el?
– Ahogy korosodom, ez egyre inkább igaz. Nyilván azért ez is időbe telik, hogy az ember megismerje önmagát, a saját határait, a saját igényeit. Ahogy az ember kiforr mint személyiség, úgy igazít a dolgokon, pl. a zenében, de szerintem bármi más munkára is igaz ez. Úgyhogy most már, igen, nem vállalnék olyan munkát, amivel nem tudok azonosulni, mert valószínűleg az hallatszana.
– Lehet rangsort állítani, hogy melyik a nehezebb, a vokál vagy a fronténeklés?
– Ez nagyon érdekes dolog, mert a frontnak megvan az a hátránya, hogy alapvetően az egész felelősség a nyakában van, legalábbis így tűnik. Olyan szempontból ez igaz is, mivel nyilván, ha valami nem stimmel, azt az ő nevével fogják azonosítani. Tehát teljesen mindegy, hogy mi nem jó a produkcióban, azt a front előadójával fogják azonosítani. Viszont ami a könnyebbsége, hogy a frontelőadónak nem igazán kell igazodnia másokhoz, hanem hozzá igazodnak. A zenekar, a vokál igazodik őhozzá, és akármekkora bakit is csinál, kénytelen-kelletlen le fogják követni a többiek. Mindennek megvan, szerintem, a hátránya és az előnye is.
– Egy nőnek különböző szerepkörökben kell helytállnia. Te iszonyú sok szerepben állsz helyt. Hogyan csinálod?
– Hű, ez igazodik szerintem a skizofréniámhoz! Én akkor érzem jól magam, ha teljesítek. Nem tudom, hogy ez miből adódik. Szeretek dolgozni, az életem minden területén 1200%-osan teljesíteni, és mindent igyekszem is megtenni. Ráadásul úgy szoktam ezt meghatározni magamnak, hogy nagyon éhezik az agyam az új impulzusokra. Állandó éhség van bennem azzal kapcsolatban, hogy történjenek új dolgok körülöttem, hogy új dolgokkal legyek gazdagabb, új dolgokat tudjak megtanulni, mert úgy érzem, hogy attól az én lelkem több lesz. Folyamatosan keresem a kihívásokat.
– Akkor érsz el egy belső egyensúlyt?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak olyan típusú emberek, akik úgy érzik jól magukat, ha egyfolytában ugyanazt a dolgot végzik, ha kiszámíthatóak a körülményeik, ha nem nagyon változnak körülöttük a dolgok, és vannak az olyan típusúak, mint pl. én, vagy egy hegymászó, vagy a sportolók nagy része, hogy fontosak a kihívások. Fontos, hogy ki lehessen tűzni egy új zászlót, és azért fel lehessen mászni, és utána egy újabb zászlót, amiért újra fel kell mászni. Szerintem ez valahol lelki alkat kérdése. Nekem így jó, én így vagyok boldog, hogy állandó mozgásban vagyok.
– Szerinted mennyire tudjuk a sorsunkat alakítani?
– Ez egy érdekes kérdés. Úgy gondolom, vannak dolgok, amikről ebben az életünkben nem döntünk. Amikor megtalálják az embert dolgok. Olyankor hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez a sors. Ugyanakkor hiszek a reinkarnációban, és lehet, hogy ezek olyan találkozások, amelyeket már megbeszéltünk egy korábbi életünkben. Ez is attól függ, hogy az ember miben hisz, hogy csak ez az egy élete van, vagy több is van. Én hajlamos vagyok az utóbbiban hinni, és valahogy jó érzés azt gondolni, van közöm ahhoz, hogy mi történik az életemmel, és nem csak úgy sodródok benne.
– Milyen elvárásaid vannak saját magaddal szemben?
– Milyen nincs? Azt könnyebb elmondani. A legfontosabb elvárásom önmagammal szemben, hogy jó ember legyek, és a lehető legtöbb szeretettel álljak mindenféle emberi helyzethez, türelmes tudjak lenni mindenkivel, akivel csak tudok, és a legjobb tudásom szerint tegyek meg mindent egy adott helyzetben azért, hogy jó érzésem legyen abban a helyzetben. Nekem nagyon fontos a szeretetközpontúság, fontos a béke. Arra törekszem az élet minden területén, hogy ezt, amenynyire lehet, megőrizzem. Fontos nekem a sikeresség. De itt nem arra gondolok, hogy minél nagyobb autóval és minél nagyobb házban élve tudjam az életemet. A sikerességet úgy értem, hogy találok valamit, amiben jó tudok lenni, ami motivál, hogy egyre jobb legyek benne, és amivel tudok adni másoknak is. Úgy érzem jól magam, ha annak mások számára van is értéke, amit teszek, ha másokat is boldoggá tesz.
– És mások felé mik az elvárásaid?
– Nagyon egyszerű dolgokat várok az élettől ilyen tekintetben. Akik körbevesznek a mindennapjaimban, tehát a családom, a barátaim, azok olyan emberek legyenek, akikkel békében tudok együtt élni. Ne kelljen azon gondolkoznom, hogy ők mit gondolnak, ne kelljen attól tartanom, hogy felesleges köröket futunk, játszmázunk, manipulálni próbáljuk egymást, hanem mindenki lehessen az, ami. Ebben természetesen benne van az is, hogy mindenki teljesen másmilyen, de ez legyen elfogadva, ez legyen természetes, legyen szeretve. Hogy a mások kicsinyessége meg az enyém is legyen a helyén kezelve, nem eltúlozva, nem alulbecsülve. Nem akarom senkitől, hogy másképpen viselkedjen, más ember legyen, csak annyit, hogy tartsa tiszteletben azt, ami én vagyok, és én tartsam tiszteletben, ami ő.
– Az időmenedzselést hogy csinálod, hogy minden beleférjen?
– Hogy őszinte legyek, megküzdök vele minden egyes nap. Most éppen aztfogadtam meg, hogy veszek 2023-ra egy
naptárt, és az egészen apró dolgokat is beleírom. Három kisgyerekre, a lelkükre, a dolgaikra oda kell figyelni, egyszerűen a nap 24 órája nem elegendő, csak tényleg egy megfelelő notesszel.
– Mi az, amitől nagyon tartanál az életben?
– Minden olyan dolog, ami a gyerekeimnek az egészségét vagy a jövőjét veszélyezteti. Ebbe beleértve a rossz gazdasági körülményeket, a háborút, egy betegséget. Én a jég hátán is megélek típus vagyok, szeretek is dolgozni, tudom, hogy addig megyek, amíg meg nem oldom, hogy a gyerekeim a lehető legjobbat kapják abból, amit szeretnék. Inkább csak az egyéb, az irányításunk feletti dolgok azok, amik aggasztanak.
– Mi az, amit nagyon szeretnél az életben?
– Ezek után könnyen kiderül, az életben igazán nagyon szeretném, hogy a gyerekeim boldog, egészséges és önmagukat megvalósító emberek legyenek, akik tudják, hogy számíthatnak a szüleikre, akik megfelelő módon tudják szelektálni, hogy kikre lehet számítani. Bízom benne, hogy fel tudjuk vértezni őket azzal a tudással, hogy hogyan válasszák meg jól a barátaikat, a társaikat, hogy ismerjék önmagukat. Én már kicsi koruk óta nagyon sokat beszélgetek a gyerekeimmel a véleményükről, az érzésükről. Beszéltetem őket arról, hogy mitől félnek, mitől örülnek. Fontos, hogy tudjanak és akarjanak az érzéseikről beszélni. Sok dolgot nem várok az élettől. Szeretnék valami olyat
csinálni, amivel ügyes, sikeres és motivált tudok lenni akár még hatvan évig, szeretnék olyan barátokat és társat magam mellé, akikkel kölcsönösen tudjuk egymást inspirálni.
– A szakmai tervekről mit hallhatunk?
– A szakmai tervek egészen egyszerűek. Igyekszem még több dalt kiadni, már rengeteg dalom van megírva, nagyon sokhoz kell még klipet forgatni. Van, ami félkész állapotban van, van, ami teljesen kész fázisban, úgyhogy a következő évben minimum egy lemeznyi dalt kell kiadnom. Nyilván szeretnék minél többet koncertezni, ill. nagyon szeretnék saját tartalmat gyártani, mert van két olyan témám már évek óta, amikkel szívesen foglalkoznék akár tvben, akár YouTube-on, hogy beszélgethessek ezekről a témákról.
– Szabad tudni ezt a két témát?
– Igen. Alapvetően az egyik a nők helyzete. A nőkkel nagyon fontos foglalkozni, mert alapvetően a nők nevelik a gyermekeket, és az egészséges gyermekekből lehet egészséges nemzet és egészséges, önmagára vigyázó társadalom. Szerintem ennek az alapköve az, hogy egészséges lelkű nők vegyék körül a gyermekeket. A másik a gyerekekhez kapcsolódó összes kérdés. A gyerekeknek a jövőjével, oktatásával, nevelésével, nevelői közegével fontos foglalkozni. Ez mindannyiunk érdeke, hogy a felnövekvő generáció a lehető legtöbb
támogatást és szeretetet megkapja, ezért jó lenne felhívni a hiányosságokra a figyelmet.
Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész
Fotók: Kollányi Zsuzsi facebook
