Válás, házastárs elvesztése, a családi fészket elhagyó gyerekek… Ha olykor nem is gondolunk rá, egyik napról a másikra mindnyájan egyedül maradhatunk. De hogyan lehet megvalósítani, hogy ne szenvedjünk a magánytól, hanem azt derűs nyugalommal éljük meg? Néhány pszichológiai és életvezetési jó tanács segítségül.
Szembenézés önmagunkkal
A félelem attól, hogy szembenézzünk önmagunkkal, aggodalom a ránk váró üresség felmerülésekor, vagy rettegés az elhagyatástól, az ismeretlentől… azaz az egyedüllét elutasítása különböző okokra vezethető vissza. Ilyen például, ha elképzelhetetlennek tartjuk a bizonytalan jövőt: a „nem lennék képes egyedül élni, inkább elviselem a (házas)társam hibáit” kijelentések oda vezethetnek, hogy magányosnak érezzük magunkat a párkapcsolatban is. Ez az érzés gyakran párosul az önértékelés hiányával. Nem tartjuk magunkat elég erősnek ahhoz, hogy teljesen egyedül megálljunk a talpunkon, a korábbival azonos szinten éljünk, megfelelően gondoskodjunk magunkról.
A leginkább érintett személyek azok, akik „érzelmi függők”, akik úgy érzik, hogy csak mások szemén keresztül léteznek. De azok is rettegnek a magánytól, akiknek állandó kontrollra, irányításra van szükségük. Ugyanakkor panaszkodnak az egyedüllétre, de nem szeretik, ha minden előzetes nélkül zavarják őket, gyűlölik a váratlant. A napirend telezsúfolása érdektelen dolgokkal, a mindig bekapcsolva hagyott televízió, a nap 24 órájában elérhetőség és tallózás a közösségi hálón… Az ilyen életvezetés bizonyos fokig ellensúlyozhatja, enyhítheti a magány érzését, de távol áll attól, hogy „szövetségesünkké” tegye az egyedüllétet. Márpedig nem árt tudnunk, hogy amikor a magányt „partnerünknek” választjuk, az egy új szabadság és felszabadultság érzés lehetőségét kínálja, továbbá új távlatokat is nyithat.
Hogyan lehet megbarátkozni a magánnyal?
– Az egyedüllét időszakát (akár átmenetinek tekintjük, akár véglegesnek) új élménynek, az élettapasztalat bővülésének fogjuk fel. Ami egy módja lehet annak, hogy jobban megismerjük magunkat, és jelentős érzelmi függetlenségre tegyünk szert. Valójában, ha kevesebbet várunk el a másiktól, csökkenti a csalódás kockázatát, és elősegíti egy kiegyensúlyozottabb, a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat fenntartását. Még ha egyedül élünk is…
– Ne mindig mást, hanem ezentúl saját magunkat helyezzük a középpontba! Időnként ismételjük, mint egy mantrát: ”én magam vagyok a legfontosabb személy az életemben”. Ha „jóban vagyunk” magunkkal, az lehetővé teszi, hogy sokkal kellemesebben éljük meg a magányt, és ne törődjünk mások értékítéletével.
– Tanuljuk meg nekünk tetsző módon elfoglalni, és így jól érezni magunkat a hétköznapokban! Esténként pihenjünk, ne hátralévő feladatainkkal foglalkozzunk. Kényelmesen elhelyezkedve a tv előtt csak olyan érdekes műsorokat nézzünk, amelyek lekötnek. Szánjunk rá időt, hogy készítsünk magunknak egy finom vacsorát egy csinosan megterített asztalon elfogyasztva.
– Találjuk meg mindazt, ami érdeklődésünk középpontjában áll! Legyen az olvasmány, film, vagy meditáció, sportolás… Mely tevékenységekhez van kedvünk? Válaszoljunk erre a kérdésre, ami végre saját igényeinket is előtérbe helyezi.
Apró „kihívások” vállalása
Amennyiben úgy hozta az élet, hogy magunkra maradtunk, íme egy tipp annak derűs megéléséhez. Készítsünk egy furcsa listát azokról a kisebb-nagyobb tevékenységekről, melyeket eddig szinte kihívásnak tekintettünk. Rangsoroljuk azokat aszerint, hogy milyen nehezünkre esett a megtételük korábban. Pl. Egyedül kávézni egy teraszon (1-es nehézségi fok) vagy egyedül vikendre menni (jegyezzük fel 3-asnak), és így minden héten saját ritmusunk szerint tegyünk eleget ilyen „kihívásoknak”. Ha egyre magasabb számokat érünk el, az azt bizonyítja, hogy képesek vagyunk túllépni lelki szenvedéseinken, és másoktól függetlenül is jól érezni magunkat.
Forrás: Galenus
