„Tündéri május lombot fakasztó, / könnyű felöltőt szegre akasztó, / légy üdvözölve szívet fakasztó, emlék-marasztó…” – írta Ady Endre Május című versében, és tényleg a lombokat és az esőt is fakasztja ez a gyönyörű hónap.
Mindjárt az elején – május első vasárnapján – az anyák napja határozza meg a hónap kezdetét. Akinek még él az édesanyja, elballag egy csokor virággal megköszönni mindazt, amit szavakkal valójában nem lehet. Hiszen édesanyánk ringatott, táplált a születésünk előtt 9 hónapon át, a szíve alatt hordozott minket, aztán a szülés misztériumában a csecsemő és édesanya együtt szenvedik a kínt, a fájdalmat, majd a születés csodáját is együtt élik át. Akinek nincs saját gyermeke, annak is tudnia kell, mit jelent az anyaság, hiszen édesanyja vagy nagymamája mindenkinek van. Akkor is, ha valami szomorú esemény miatt nem ismerik egymást, vagy az élet máshová sodorta egymástól a gyermeket és az anyát, mert ilyen is van, de ettől még az anyaság szent misztérium örökké.
Akinek az édesanyja már elhagyta a földi valóságot, lélekben marad, hiszen a gyermek minden mozdulatában őrzi és továbbviszi a szülőket. József Attila írta: „Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.” Milyen egyszerű és genetikailag is tökéletes a költő megállapítása, hiszen szinte minden ember egy ölelés, a szerelem szülötte.
Szerelemből jöttünk a világra, szerelemmel szeretünk és szerelemmel tekintünk a saját gyermekeinkre is, jó esetben. Nyilván vannak az életnek árnyoldalai is, hiszen nehézségek, viták minden családban lehetnek, de ezeket elegánsan és intelligensen meg kell tudnunk oldani, hiszen az élet egy nagy tanulás folyamata, a végén, amikor majd egyszer távozunk, valószínű, hogy önmagunkban összegezni fogjuk, sikerült-e valamennyire jól megoldani a kapott leckéket. Érdemes tehát szerelemből, szeretetből élni, mert úgy valószínűleg kevesebb hibát vétünk vagy több szép emlékre lehet majd a végén visszaemlékezni.
A májusban van valami nedv-zöld, mintha a hónapnak erősen friss fűre emlékeztető színe vagy karizmája lenne, olyan harsogóan zöld, ami a szív energiáját megsokszorozza. Ha van a hónapoknak színe, és miért ne lenne, akkor a május üde zöld. Amit amúgy el is várunk tőle, hiszen azt mondják, hogy a májusi eső aranyat ér! A mezőgazdaságban bizonyára így van, hiszen a mezők, erdők, kertek szomjúhozzák az éltető vizet.
Egyébként a szelíden suttogó esőnek van olyan romantikája, hogy az ember akkor is szerelmes lesz, ha egyébként nincs éppen kibe beleszeretni abban a pillanatban. Az emberek lehetnek szerelmesek a szerelembe is, sőt kell is ez a csodálatos lelkiállapot, mely varázst ígér és valami földöntúli csodát itt a földön. A szerelem, a szeretet az élet kötőanyaga, a hétköznapok fűszere, a magány gyógyszere, az élet titkos kincse, alkímia, amit megkaphatunk, ha szeretnénk. Májusban talán nagyobb eséllyel.
A majálisok hónapja is ez, és milyen boldogság végre kiszabadulni a kertekbe, parkokba, Budapesten a Városligetbe, kivinni egy pokrócot, kosárban szendvicseket és élvezni a madárdalos, napsütötte délutánokat. Tudni, hogy a gyöngyvirág is májusban nyílik, melynek az illata és szerénysége nekem életre szóló angyali élmény. Kisgyermekként a kertben nyíló első gyöngyvirágokat leszedtem és odaadtam anyukámnak. Emlékszem a szobában pompázó virágillatra, mely angyali üzenetként égett bele a lelkembe. Ahogyan a szelíd virágcsokor szórta és szórta a semmihez sem fogható varázsillatát. És emlékszem a gyöngyvirág elmúlására is, amikor pergamenszerűvé váltak az addig hófehér harangocskák, és már nem volt tündérillata. Gyerekként is fájlaltam, hogy megmutatta a virág az elmúlást, de a csodát is.
Talán a május inkább lelkiállapot, mint hónap. Gyerekkorunkban a május elsejét matrózblúzban felvonulva, majd a Ligetben vattacukor és vásárfia ajándékokkal vészeltük át, emlékszem, én mindig majd’ megfagytam, mert az idő a felvonulások alatt ritkán volt jó. Mintha az égiek nem nagyon támogatnák ezeket a transzparensekkel, „Éljen május elseje!”-kkel danolászgató felvonulásokat. De ez mára már történelem, és marad a május varázslata és ígérete, hogy magunk mögött hagytunk egy újabb telet, szeszélyes áprilist, a májusban reménykedünk, hogy végleg itt a jó idő, talán egy új szerelem, vagy a régi tüzeket kissé megpiszkálva, a parázsból lehet még nagy lángolás, ha akarjuk, és miért ne akarnánk, hiszen minden ember boldog akar lenni, ha bevallja, ha nem.
Májusban a kertekben egyre többen szalonnát sütnek, grilleznek, bográcsban pörköltet főznek, és betölti a vidéket valami békés derű, amelyben keveredik a virágillat, a sült szalonna és a lilahagyma-aroma, de éppen ezért is olyan szerethető.
Akiknek kertjük van, azok idejük nagy részét már ott töltik, és milyen jól teszik, hiszen nemcsak a testüket, hanem a lelküket is gyógyítja a kerti munka, mert a fák, növények közelsége, kisugárzása tölti az emberi szíveket, lelkeket. Este nem kell elringatni azokat, akik a kerti munkát elvégezték, és talán virágos réteket álmodnak kietlen pusztaságok helyett…
Ahogyan az anyák napjával indult a hónap, a vége gyönyörűen a gyerekeké, hiszen gyereknap is májusban van. Ilyenkor a Ligetben szerető családokat, önfeledten szaladgáló kisgyerekeket látok, és olyan boldogság figyelni őket, akik még a világnak csak a szépségét látják és tapasztalják, nekik még tiszta a lelkük, még hordoznak valami ártatlanságot, mely aranykori… Rabindranath Tagore azt írta valahol, hogy minden gyermek születése bizonyíték arra, hogy Isten nem mondott még le rólunk, és ahogyan a májusi eső aranyat ér, úgy egy ilyen megállapítás is megsimogatja a lelket és ad valami bizakodásra okot. Ahogyan Adyval kezdtem, vele zárom: „De szép az élet, félóra múlva zuhog a zápor…”
Vinci-Vészabó Noémi
Leonardo da Vinci- és Caravaggio-díjas festőművész, író
A cikk a Patika Magazinban jelent meg, keresse a gyógyszertárakban!
