Nincs olyan ember, akiben ne lenne előítélet, nincs olyan ember, aki ne élte volna meg, hogy egy társaság nyomására másképpen cselekedett, mint ahogy szokott vagy tett volna. A kérdés az, hogy az emberek miért hajlamosak könnyen a sztereotípiák eszközéhez nyúlni, továbbá azt a kérdést is megvizsgálom, hogy mi lehet annak az oka, miszerint mindez szélsőséges irányokba is el tud menni, ami már káros, sőt elítélendő.
Egy általános megfogalmazás szerint sztereotípiának nevezzük egy embercsoport bizonyos jellemvonásainak, motívumainak általánosítását. A fent említett csoport lehet az egyszerű nyugdíjas kirándulóktól a futballhuligánokon át, a titkárnőkig, tehát a repertoár széles és átláthatatlanul megfoghatatlan. Azonban lényeges, hogy a csoportba tartozó bármely egyénnek hasonló jellemvonásokat tulajdonítunk attól függetlenül, hogy a valóságban mennyire különböznek a csoport tagjai egymástól.
Amikor a Pygmalion-effektus (önbeteljesítő jóslat) felülíródik
Erre egy jó példa az a megtörtént eset, amikor egy fiatal, ám szakképzett férfi ápoló felvételi interjúra megy el egy állami kórház fekvőosztályára. A huszonéves fiú tudattalanul mindent megtesz, hogy ne ő kapja meg az állást. Öltözéke extrémnek minősül, haja festett, arcán több piercing látható, unottnak, talán még önteltnek is látszik. Lényeges tudni, hogy nagy tétje van az interjúnak, hiszen a fiatal férfi nem Magyarországon él, ha nem kapja meg az állást vissza kell mennie véglegesen szülővárosába. Az emberek többsége egy ilyen szituációban előveszi azokat a társadalom által is sugallt nézeteket, miszerint aki eltér az átlagtól, jelen esetben piercing, öltözék, viselkedés, az minden lehet, de alkalmas nem egy ápolói pozícióra. A valóságban a Pygmalion-effektus nem érvényesült, az interjúztató felül tudott kerekedni a sablonos sztereotípiákon, azaz képes volt a fiút objektív módon szemlélni. Pszichológiai értelemben a fiú félt az elutasítástól, félt, ha saját magát adja, akkor újra elutasítják, újra meg kell élni a kudarc önértékelést romboló hatását. A fiatalember valóban eltért az átlagtól, más volt, mint a többi, hozzá hasonló korú fiú vagy akár hasonló munkakört betöltő szakápoló. Felnagyította a különcségét, ezzel feladva a leckét az interjúztatónak, hogy mit kezd a látvánnyal vagyis nem tudatosan azt feltételezte, miszerint ha így elfogadják, akkor később se lesz problémája, nem kerül konfliktusba a főnökével, más vezetőkkel. Tündérmesének tűnhet az eset, de az állást ő kapta meg, a mai napig az osztály megbecsült szakdolgozója, aki nemcsak a kollégák, orvosok körében közkedvelt, hanem az idős betegek szemében is.
Roma, zsidó, homoszexuális…
A velük szembeni előítéletesség az elmúlt időben sajnos egyre nagyobb teret kap, kényes téma, de valós jelenség. Érdemes nem érzelmileg megközelíteni a témát, nem visszavágni. Azonban sokszor nem tudatosan szélsőséges, olykor már agresszív cselekedetekben megnyilvánuló előítéletes magatartást követnek el a fent említett csoport tagjai ellen: mindez bizony sok ember számára riasztó, sőt félelmetes. Pszichológiai értelemben a csoport elleni ellenséges, szélsőséges megnyilvánulás mechanizmusa semmiben nem más, mint a cikkemben példaként hozott ápolófiú esete. De mit jelent a rasszizmus? A rasszizmus egyfajta gondolkodásmódot, és beállítódást jelentő fogalom, amely kiemeli az emberek külsejében megnyilvánuló eltéréseket és jellegzetességeket, majd azokhoz csupán feltételezett morális, kulturális, társadalmi, politikai, vallási, vagy egyéb különbségeket társítva rangsort állít fel közöttük. Ezzel a rasszizmus az emberi tulajdonságokat és értékrendeket, sőt magát az embert és az ember értékességét hierarchizálja.
A sztereotípia fenntartása és változása
A kutatók az elmúlt évtizedekben inkább annak vizsgálatával foglalkoztak, hogyan tartjuk fenn a sztereotípiákat, és nem azok változásával. Amit láttunk, a sztereotípiák fenntartása és tartósítása oly módon történik, hogy az információfeldolgozásunkat torzítjuk. Azokat az információkat keressük és vesszük észre, amelyek leginkább megerősítik a sztereotípiákat, amely így egyre szilárdabb lesz, ezáltal egyre nehezebben megváltoztatható.
De mi történik akkor, ha megismerünk egy olyan fiatal fiút, mint azt az előző esetben illusztráltam? Vajon a többség a saját bőrén érzett tapasztalat következtében megváltoztatja-e az ilyen feltűnően, nem átlagos fiúról gondolt sztereotípiákat? Sajnos a szakmai válaszom az, hogy ez a helyzet nem vagy csak részben képes szemléletbeli különbséget kialakítani. Ha az emberek találkoznak egy-egy – sztereotípiájukkal ellentétes – példával, akkor hajlamosak megmagyarázni az össze nem illést, és külön kategóriát gyártanak a „kivétel erősíti a szabályt” alapon. Gyakori jelenség a nemi sztereotípia tárgyköréből, hogy a sikeres nőket inkább karrieristáknak tartjuk, sikerüket pedig inkább a szerencsének tulajdonítjuk, mintsem olyan belső tulajdonságaiknak, mint az intelligencia, a kreativitás, a problémamegoldó képesség, a kitartás stb.
Ahhoz, hogy némileg csökkenjen a sztereotípia, az alábbi feltételeknek kell teljesülnie:
- a sztereotipizált csoport tagjával (pl. titkárnők, extrém külsejű fiatal férfiak) a találkozásnak közvetlennek és személyesnek kell lennie,
- A sztereotípiával ellentmondó viselkedés rendszeres és következetes megjelenése. Ha egy titkárnő vagy önmagában egy nő a munkahelyen nemcsak egyszer nyújt kiváló teljesítményt (ezt véletlennek tulajdonítják), hanem hosszú távon, rendszeresen magas szintű teljesítményt mutat, akkor a nemi sztereotipizálásra hajlamos főnök/vezető kezdi az okokat a személynek tulajdonítani,
- Kooperatív természetű kapcsolatok a folyamatot elősegítik, amelyek arra késztetik az embereket, hogy jobban és őszintén megismerjék egymást.
Az előítélet csökkenthető, de nem megszüntethető
Érdemes kiemelnem azt a tényt, hogy szép számmal születnek elméletek sztereotípia kialakulásáról, addig az előítélet csökkentésével viszonylag kevesen foglalkoznak a mai napig. Azonban a meggyőző közlések, a propaganda az előítélet negatív hatásairól, a csoportok közötti találkozások gyakoriságának növelése és az együttműködés serkentése, valamint a különböző konfrontációs technikák némi sikert jeleztek az előítélet csökkentésében. Lényeges, hogy az emberek visszajelzést adjanak egymásnak az előítéletes megnyilvánulásaikról, és jöjjenek rá arra, hogy ne az egyszerűbben hozzáférhető, automatikusan előhívható sztereotip válaszokat adják egy-egy helyzetre. Mindez lassan, de lehetővé teszi, hogy az emberek megtanulják szabályozni sztereotip válaszaikat, továbbá képesek lesznek felszínre hozni saját személyes véleményüket.
Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
