Sokan ismerik és szeretik a kellemesen társalgó, jó humorú állatkerti szóvivő Hanga Zoltánt, s a Budapesti Állat- és Növénykert 150 éves évfordulója jó apropó volt a beszélgetésre.
|
Névjegy
|
Állatgondozóként kezdtem itt dolgozni, először önkéntesként az iskola mellett. Majd egyre többször kellett egy olyan ember, aki meg tudta válaszolni a sajtó kérdéseit, és kiderült, hogy ez nekem jól megy. Így aztán 2004-től vagyok a szó szoros értelmében szóvivő.
- Hogyan telik egy napod? Mi minden fér bele?
Nem mindig húzható rá séma, mert sokféle a kommunikációs tevékenységünk. Vannak saját híreink egy-egy történéssel kapcsolatban. Van, amikor nincs esemény, de van sajtóközlemény, illetve az állatkertnek van egy honlapja, egy Facebook-oldala és egy YouTube-csatornája. És sokszor intéznek hozzánk kérdéseket, ami állatkertekkel, állatokkal, természetvédelemmel kapcsolatos. Be kell menni egy reggeli tévéműsorba vagy élő rádióadásba, vagy este 10 és 11 között kell rendelkezésre állni. Mindez éves szinten úgy 1000-2000 sajtóféleséget jelent.
- Ha 365 napra visszaosztjuk, akkor az igen sok.
Igen, és akkor mi van a szabadnapokkal? Az papíron van. Nagyon ritka, hogy tényleg nem csinálok semmit, amikor szabadnapos vagyok. Lehet, nem jövök be, de ha a telefon szól, azt le kell rendezni.
- Van rossz napod?
Persze, biztos. Van olyan, hogy az ember bal lábbal kel föl.
Akkor melyik állat vidít fel, vagy mi vidít fel?
Bármelyik állat felvidíthat, meg a kollégák is, mert itt elég jó csapat dolgozik. Ez önuralom kérdése is. Ha az embernek rossz napja van, akkor se kell, hogy látsszon a szóvivő munkáján.
- Mennyire maradt meg a kapcsolatod az állatokkal?
Ez nagyon jópofa dolognak tűnik, hogy az állatkerti szóvivő biztosan egész nap állatok között van. Viszont nem annyira állatokkal dolgozom, hanem emberekkel. Az más kérdés, hogy vannak olyan szituációk, amikor televíziós felvételre, stúdióba valamilyen állatot be kell vinni. Ez olyan magától értetődőnek tűnik. Persze, mert csak úgy kikapunk egy állatot a helyéről. Igazából az állatkerti állatok nagy része egyáltalán nem alkalmas erre. Amelyik pedig alkalmas, ott is két típus van. Van olyan, amelyik annyira anyás, hogy az állatgondozók valamelyikének kell őt hoznia, akivel naponta együtt dolgozik. Van egy másik csoport, ott nem kell feltétlenül a saját állatgondozó, csak aki ért a dologhoz. Na, ezt én is meg tudom csinálni, pl. egy óriáskígyót én is be tudok vinni a tévéműsorba. De az ormányos medvét?
Mindezeken túl szeretnénk szemléletet is formálni. Mi közművelődési vagy ismeretterjesztő feladatnak is tartjuk, az állatkert tevékenységét, és azon belül a szóvivő munkáját is. Fontos megmutatni, hogy az állat- vagy növényvilág milyen. Milyen összefüggései vannak, hogy tud az ember harmóniában élni velük. Még egy érdekes dolog, amivel máshol nem nagyon foglalkoznak, de mi igen. Talán azért, mert ez egy régi állatkert, kultúrtörténeti, építészettörténeti múlttal. A kulturális örökség része az állatokkal, növényekkel kapcsolatos, a természettudományban használt szaknyelv. Szaknyelv alatt nem azt értve, amikor mindenféle angol és érthetetlen idegen szavakat használnak, hanem szép magyar nyelven, szabatosan beszélnek az állat- és növényvilágról. Ugyanis manapság azt látjuk, hogy a tudományban mindent angolul művelnek, és ha véletlenül „magyarul” beszélnek róla, akkor is olyan, mintha angolul beszélnének. Közben meg a magyar nyelvnek a nyelvújításból eredendően és a magyar tudományt művelő emberek munkája nyomán van egy olyan különleges képessége, miszerint a magyar nyelv a szókészletében, rendszerében alkalmas mindenféle tudomány művelésére. Ez egy csodálatos tulajdonsága a nyelvünknek. Ez nem minden nyelvnek sajátja, sőt mi több, nagyjából két tucat olyan nyelv van a világon – pedig több ezer létezik összesen –, amire ez vonatkozik, miszerint minden tudomány művelhető rajta. A magyar nyelvnél jóval többek által beszélt nyelvek közt is vannak olyanok, amelyek erre nem képesek. A magyar nyelvnek megvan ez a sajátossága, de ez nem magától van. A nyelvújítás nagy alakjainak, illetve azoknak a munkája nyomán alakult ki, akik a felvilágosodás hatására az 1800-as, 1900-as években, sőt már az 1700-as évek végén ezzel foglalkoztak, és erről kezdtek írni. Ez a képessége megvan a magyar nyelvnek, csak erre kevesen figyelnek, és így elangolosodik. Ha hagyjuk, akkor ez az érték el fog veszni. Mi ezt is küldetésnek tekintjük, figyelni erre, és megmondani, hogy ezen a világos, szép magyar nyelven minek mi a megfelelője. Mert a természettudományos ismeretterjesztő filmeket is „lefordítják” úgy, hogy az angol kifejezést szó szerint átültetik magyarra. Mintha annak a tudományos filmnek a készítésekor állna elő az a helyzet, hogy az adott állatot először kéne megnevezni. Pedig lehet, hogy 200 éve fennáll már az elnevezés, van egy története, egy saját belső nyelvi evolúciós folyamata, az állat nevezéktana. Mi erre odafigyelünk, és igyekszünk ezt követni. Őszintén szólva igazából ez az én mániám itt, az állatkertben. A szaknyelvnek ezt a fejlődését kutattam, és erről vannak is publikációim. Azt gondoljuk, hogy ez is része a kulturális örökségünknek, és az állatkert olyan intézmény legyen, amelyik felismeri ezt, és ápolja a szép magyar nyelvet.
- Tulajdonképpen ez a hobbid.
Ez a hobbim. És amikor megbíztak, hogy információs táblákat csináljak az állatoknak, az állatkert számára fogalmazzak szövegeket – az állatkerti útmutató szövegét is én írtam –, vagy egyszerűen sajtóközlemények készülnek, akkor ezt az elvet tudatosan alkalmazom. Nem ellenzi senki, hanem inkább örülnek. Dr. Persányi Miklós főigazgató is foglalkozott ezzel a témával kutatási szinten.
- Van kedvenc állatod?
Van, bár biztos diplomatikusnak kéne lennem. Kengurukkal nagyon sokat foglalkoztam. Sőt mi több, még a szakdolgozatomat is erről írtam. Kedvencként őket és az erszényes állatokat említeném, egy vombat, egy koala is belefér ebbe. Ők az én kedvenceim. Egy kacsacsőrű, egy hangyászsün. Azt szokták mondani, hogy fősodorvonalbeliek azok az állatok, akik cukik, aranyosak, mindenki szereti őket. Ehhez képest vannak a nem szeretem állatok, a hiénák, keselyűk, de én ezeket is nagyon kedvelem.
- Szoktál nyaralni vagy pihenni egyáltalán?
Most voltunk egy kicsit a Balatonon, és időnként el szoktunk menni evezni a Felső-Tiszára. Az nagyon jó, mert kikapcsol, ha nincs telefon. Mert ugye az éjjel-nappal csörög (már csörög is). Sok szabadidőm nincsen, de a legszükségesebbre szokott jutni idő.
- Az állatkert az idén ünnepli 150 éves évfordulóját.
Igen, 1866-ban nyílt meg, és a világ vezető állatkertjei közé tartozik. Saját jogán tagja a Nemzetközi Állatkerti Világszervezetnek. A világon kb. két tucat olyan állatkert van, amelyik a budapestinél régebbi, és az összes többi – ami több ezer – mind fiatalabb. Nálunk még az is különleges, hogy az épületeink többsége 1909–1912 között épült, így műemlék állatkert. Vannak olyan szakmai eredményeink is, amelyek nálunk jobbak, mint bárhol máshol. Itt született a világon az első és a második orrszarvú mesterséges megtermékenyítéssel. Ez valójában egy nemzetközi munka eredménye, de a mi munkatársaink hozzáállása is azért benne van. Van egy olyan dolog, ami nincs annyira a közönség érdeklődésének a homlokterében a cuki állat és a nem szeretem állat kategóriák miatt. Ott vannak az ízeltlábúak. A legtöbb állatkertben emlősöket tartanak, madarakat, hüllőt, aztán ennyi. A mi állatkertünkben van egy olyan alapelv, hogy az élővilág sokféleségét minél szélesebb keresztmetszetben mutassuk be. Nemcsak emlős, madár és hüllő van, hanem kétéltűek, halak, gerinctelenek meg mindenféle. Egykori jeles igazgatónk, Lendl Adolf találta ki 1909-ben, 60 évvel megelőzve a korát, hogyan is kéne bemutatni az állatkertben mindezt. Ma biodiverzitásnak hívjuk. Számtalan állatkertben nem foglalkoznak ízeltlábúakkal, nálunk meg igen. Nemcsak foglalkozunk, hanem olyan eredményesen, hogy ide jönnek tanulni a nyugat-európai állatkertek munkatársai. Összességében azt lehet mondani, hogy a mi állatkertünk akármelyik neves, nagy múltú, jelentős szakmai eredményeket felmutató állatkerttel összehasonlítva kiállja a próbát. Pedig a körülményeink nem feltétlenül képesítenének minket erre. Európa nyugati, szerencsésebb történelmi fejlődésű felében mindig is több pénz jutott az állatkertekre. Nekünk viszont nyilván nagyon sok munkánk van benne.
|
Az évforduló |
Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész
