Nagyon hamar eljön az idő, amikor gyermekünknek szüksége lesz egy helyre, amely csak az övé, ahová be tud zárkózni a saját „kincseivel”, játékaival, egyéb dolgaival – és nem utolsósorban titkaival. Ez a saját szoba legyen az ő birodalma, ahol „uralkodhat”, biztonságban érezheti magát. És a legjobb, ha mi hagyjuk – természetesen korától függően és egy bizonyos határig –, úgy éljen benne, ahogy kedvére való.
Ha tönkreteszi – nem baj!
Amíg a gyermek kicsi, rajzolni vagy festeni akar a szobája falára – miért is ne? Matricát szeretne ragasztani a bútor oldalára – ha örömöt okoz neki, azt is lehet, hiszen elégedettsége a legfontosabb. Hagyjuk, hadd csinálja, ha kedve telik benne! Egy napon aztán együtt fogjuk letörölni a festéket, eltávolítani a levonós képet, és lehetősége lesz ízlése, fantáziája szerint, másféleképpen dekorálni a szobáját.
Ilyen esetekben csupán nehezünkre esik elfogadni, hogy felforgatja és tönkreteszi gyermekünk azt a szobát, amelyet előzetesen annyi gonddal és szeretettel rendeztünk be neki. Ahhoz, hogy ezt a „felségsértést” ne vegyük a szívünkre, egy francia szakírót idézünk: „Ha egy gyerek tönkretesz valamit a saját szobájában, nem baj. Amikor túl korán tanítjuk meg neki, hogy vigyázzon rá, és tartsa tiszteletben mindazt, amit mi drága pénzért vásároltunk neki – bútort, tapétát stb. –, megakadályozzuk abban, hogy gyermeki énjét kiélje.” a tárgyak értékét úgyis lassan, fokozatosan fogja megtanulni. Annak függvényében, milyen gyorsan képes rájönni, hogy a saját tulajdonában vagy környezetében lévő dolgokat meg kell becsülnie, mert senki más nem óvhatja meg jobban, mint ő.
A legjobb menedék: a saját szoba
Sátrat készít a szobájában, és abban alszik, ahelyett, hogy a kényelmes ágyában feküdne le a gyerek? Nem kellene ezt nevetségesnek tartani, mikor nincs okunk rá, hiszen a dolog ártalmatlan, és csak egy ideig tart. Számára természetesen csak játék, amikor egy olyan szűkebb teret biztosít magának, ahol begubózhat a maga kis világába. Egyszer minden gyerek felépíti a maga kis menedéket nyújtó „kunyhóját”, amelyre szüksége van, hogy védve érezze magát, megőrizze titkait. természetesen a szobája legyen a tágabb értelemben vett ilyen „kunyhó”. És, ahogy nő a gyerek, szüksége van erre a titkos helyre, az intimitásra, ahová elbújhat mások szeme elől, és ily módon kikerülhet a szülők, felnőttek felügyelete, ellenőrzése alól. Amikor még kicsi a csemeténk, nyitva hagyjuk a szobája ajtaját, hogy lássuk, ha szüksége van ránk, vagy közbelépjünk, ha kisebb „baleset” történik vele. ily módon ő is tudja, hogy állandóan rajta tartjuk a szemünket. De ha a nagyobb gyerek is egy zárt térben állandó felügyelet alatt érzi magát, az szinte egyenlő számára egyfajta börtönnel – mondják a pszichológusok. Ezért 6-7 éves korára kezd igazi, új belső teret (saját „kunyhót”) létrehozni a maga számára, a szobájában. Ebben az időszakban egyébként már történeteket és titkokat is kezd „gyártani” magának, amelyeket legfeljebb a legjobb pajtásaival oszt meg – és nem akar már állandó szülői felügyelet alatt lenni. Ekkor láthatunk szobája ajtaján olyan ékesszóló feliratokat, mint „Tilos belépni – csak nekem szabad!”, „Vigyázat, harapós kutya!” vagy „Tessék kopogni belépés előtt!” és hasonló üzeneteket. A fenyegető rajzok sem ritkák az ajtóra tűzve a hívatlan vendégek, „betolakodók” számára – akik be mernek lépni oda, ahol a gyerek nyugodtan, egyedül szeretne maradni. Mindezek miatt hagyni kell őt, hadd zárkózzék be a saját kis világába és terébe – igaz, azért időnként tanácsos észszerű tanácsokat adni hozzá!
A takarítás nem rendrakás
Mégis van, amikor minden további nélkül szabad a szülőnek is belépni ebbe a „szentélybe” – takarítás címén. De a takarítás ne jelentsen rendrakást! Természetesen ez nem vonatkozik olyan higiéniai szempontból eltávolítandó dolgokra, mint szétszórt sütemény- vagy ropidarabkák, egyéb élelmiszer-maradványok. De jó, ha felhívjuk a gyermek figyelmét arra, hogy maga is ítélje meg, mitől lesz piszkos a szobája. Mert ha pl. ott hagyjuk a lepedőjén a reggeli kenyeréről lecsöppent lekvárt, ő maga fog tiltakozni, hogy abba az ágyba kell lefeküdnie. De ha szó nélkül kicseréljük a lepedőt, anélkül, hogy ő megtapasztalná a dolgot, soha nem tanulja meg a tisztaságot, mert nem érzékeli az általa okozott piszokfolt hátrányát.
Annak elérése tehát, hogy ügyeljen a gyerek a szoba tisztaságának fenntartására – ez a következő lépést jelenti. Ha a gyerekszobába besüt a nap, és a napfényben még jobban látszik a szálló por – mi atkákat látunk benne, ő vicces kis repülő szemcséket. Rajtunk áll, hogy ráébresszük csemeténket a tisztaság fontosságára, de ne ez legyen a legelső „feladatunk”. mindenekelőtt hagyjuk jó darabig olyan „rendben” a szobát, amilyennek ő akarja, és segíti fejlődését, eligazodását a maga kis világában.
Forrás: Galenus
A cikk a Patika Magazinban jelent meg.
Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!
2025. február