Kimondták az „ítéletet”: elbocsátottak a munkahelyünkről… A sokk hatása alatt nagyon elveszettnek, szerencsétlennek érezzük magunkat. Nem tudjuk, hogyan nézzünk szembe ezzel a helyzettel, fokozatosan elveszítjük minden reményünket, és egyre inkább meggyőződésünkké válik, hogy úgysem találunk a régihez hasonló, igazán nekünk való, új munkahelyet. Mit tegyünk hát, hogy az elbocsátás utáni hetek-hónapok minél gyorsabban csak egy régi, rossz emlékké váljanak?
A munkahelyi elbocsátással kapcsolatos rossz hír hallatára először csak félni kezdtünk, mi lesz a karrierünkkel és a megélhetésünkkel… Később már deprimáltak lettünk, és egyre inkább úgy éreztük, hogy nem találunk megoldást arra, hogyan jussunk ki ebből az ördögi körből. Mindenesetre igaz, hogy nehéz új lendületet venni, ismét talpra állni, amikor az a benyomásunk, hogy a lábunk alól kicsúszott a talaj. De mit is kell tennünk ilyen nehéz helyzetekben? Először is űzzük ki a fejünkből a megoldhatatlanság sötét gondolatát, utána pedig hagyjuk abba saját magunk alulértékelését, hiszen az csak fokozza motiválatlanságunkat.
Kövessük a megszokott életritmust!
Ami a nehéz helyzet további kulcsmegoldásait illeti, nem könnyű sorrendet felállítani. De mindenképp fontos szem előtt tartani, hogy ne hagyjuk el magunkat azzal az ürüggyel, hogy nincs értelme túlzott intenzitással keresgélni, mert többé már úgysem találunk nekünk való munkát. Keljünk fel a szokott időben, és éljünk továbbra is olyan ritmusban, mint amikor dolgozni jártunk. Meg fogjuk látni, hogy sokkal motiváltabbak leszünk a munkakeresésben, mint az, aki reggel az ágyban lustálkodva szomorú sorsán elmélkedik. Azt a tanácsot is meg kell fogadnunk, hogy ne maradjunk egész nap a lakásban – többnyire egyedül – a problémánkon rágódva, hanem rendszeresen járjunk el otthonról. És persze ne csak a különböző munkaközvetítőket „boldogítsuk”, hanem szervezzünk magunknak kulturális és sportprogramokat, találkozzunk barátokkal.
Energikusan tervezzük a jövőt!
Használjuk ki megnövekedett szabad időnket arra is, hogy – noha furcsán hangzik – készítsünk „rohamtervet” rosszra fordult sorsunk ellen! Mert e nehéz időszak átvészelésének egyik legjobb módja lehet, ha elkeseredés helyett „rohamszerűen”, energikusan tervezzük a jövőt, bízunk benne, és minél előbb hozzáfogunk az új munkalehetőségek feltérképezéséhez. Ez nem csekély feladat, és elvégzéséhez nap, nap után teljes „erőbedobással” kell tevékenykednünk, és azon kell lennünk, hogy ne csüggedjünk el a negatív válaszok, sorozatos elutasítások ellenére sem. Ezért lényeges az is, hogy próbáljuk megőrizni korábbi jó kedélyünket, eltökéltségünket, önbizalmunkat ne hagyjuk „a padló szintjén” leledzeni, így ismerjük fel még inkább értékeinket, ne vegyük semmibe jó tulajdonságainkat, képességeinket. Egyszóval: szedjük össze magunkat, és szervezzük meg továbbra is jól az életünket.
Készítsünk mérleget!
Véssük az agyunkba és tudatosítsuk magunkban, hogy az álláskeresés is munka: van úgy, hogy az egész nap eltelik vele. Ennek keretében megkönnyítjük a feladat elvégzését, ha mérleget készítünk szakmai múltunkról, hozzáértésünkről, tapasztalatainkról. Gondoljuk át szakmai életpályánkat, továbbá azt is, hogy a karrierépítés milyen fokán álltunk, milyen szakmai úton haladtunk az elbocsátás előtt, mi jelentett pozitív és negatív tapasztalatot a munkában töltött, korábbi éveink alatt. Azt is próbáljuk a mérleg serpenyőjébe tenni, mihez is értünk a legjobban, mivel szeretnénk a jövőben foglalkozni. Utána állítsunk fel egy tevékenységi tervet, és vegyük számba, milyen eszközöket tudunk igénybe venni célunk elérése érdekében.
Útkeresés – profilváltás
Eközben rendkívül fontos, hogy örökre vegyünk búcsút a korábbi munkafajtánkhoz való ragaszkodástól, és ne keressünk szisztematikusan ahhoz hasonló munkalehetőséget. Tudjunk változtatni, ha kell, és legyünk nyitottak más pozíciókra – ne csak olyanra vágyjunk, amilyet eddig betöltöttünk. Mert ha minden erőnkkel ugyanarra a munkafajtára, beosztásra törekszünk, azzal azt kockáztatjuk, hogy csak vesztegetjük az időt, és nagy valószínűséggel kudarcélményben lesz részünk. Hiszen egyre-másra csalódnunk kell, ha nincs megfelelő ajánlatunk, és elutasítások sokaságával kell szembenéznünk. Így hát miért ne profitálnánk ebből az „átállási időből” úgy, hogy belevetjük magunkat olyan elképzelések megvalósításába, melyek régi terveinket és nem a korábbi út folytatását jelentik? Merjünk szakmai profilt is váltani, ha alkalom nyílik rá!
Nyerjük vissza erőnket, önbizalmunkat!
Fogadjunk el mindenfajta segítséget, akár álláskereső irodától, vagy valamely szakmai szervezettől. Ne ingadozzunk hát a sokrétű segítség igénybevételében, hiszen ily módon könnyebben talpra állhatunk, nem érezzük magunkat elveszettnek életünk e nagy próbatétele során. Ilyenkor nagy szükségünk van az ösztönzésre. Ha hamarabb visszanyerjük önbizalmunkat, könnyebben vesszük az akadályokat, és vélhetően nem vergődünk sokáig a munkanélküliség hálójában. Ne gondoljunk módszeresen az átélt és ránk váró kudarcokra, hanem sokkal inkább képességeink kamatoztatásának lehetőségére más területeken – de hinnünk kell a sikerben!
Forrás: Galenus
