Kamaszkorom óta foglalkoztat az a kérdés, miért lesz az egyik ember élete csődtömeg, a másiké meg sikeres.
Lázadó kamaszként az volt az egyik legnagyobb félelmem, hogy a felnőtteknek lesz igaza, mindenkinek „benő a feje lágya”, és beleszürkülünk a tömegbe. Azt azért már akkor is felfogtam, hogy az excentrikusság, tekintélyekkel szembeni lázadás, vagy a különlegesség tudata semmire nem garancia, hiszen ezek sok kamaszra jellemző stílusjegyek csupán. És elhittem azt is, hogy fiatalkorom felnőttjei ifjúságukban ugyancsak nagy álmokkal indultak az életnek, s lám mi lett belőlük. Lehet, hogy ez az élet rendje? Megkeseredett emberek, félresiklott életek.
Szerettem építőtáborba járni. Nem „országot akartam építeni”, hanem szerettem a helytállást és kitartást igénylő helyzeteket. Az építőtáborokban tett megfigyeléseimből sok mindent megérteni véltem, s ma sem látom másként. A fáradt, fájó izmok, a vízhólyagok a tenyéren, a lábat feltörő bakancs, a naptól égő bőr amolyan szelekciós tényezőként szétválogatta a gyűrődést jól tűrőket a lazsálni szeretőktől. Sokszor elméláztam azon, mi a különbség e két típus között. Sem izomerőben, sem önérzetben nem láttam különbséget. Lelkiekben volt egy apró eltérés: akik akkor is lapátoltak, amikor mások már az árnyékban hűsöltek, azokban dolgozott valami kötelességtudat vagy kihívásnak tekintették a lapátolást.
Hasonló megfigyeléseket tettem a gimnáziumban is. Mindig utáltam a puskázást, mert úgy éreztem, ez megfutamodás az erőfeszítések elől. Ifjúkori megfigyeléseimből született a mikrodöntések elmélete. Jelentéktelen döntésnek tűnt, engedni a lustaságnak és kidőlni a lapátolásból, mondván, „nem halálra dolgozni jöttünk ide”. Az is csak leleményességnek tűnt, ha ügyes puskázási technikával meg lehetett úszni több órás tanulást. Ezeket a mikrodöntéseket senki nem vette komolyan. Akik végiglazsálták az építőtábort, vagy ott puskáztak, ahol csak lehetett, nem gondolták, hogy ennek bármi következménye lenne a jövőben. Én meg azt kérdeztem magamtól: ha ilyen kis dolgokban nem tudtok helytállni, mi lesz a nagy dolgokkal? Miért gondoljátok, hogy majd felismeritek, mikor érdemes küzdeni? És honnan lesz erőtök helytállni, ha megszokjátok a dolgok könnyebb végét megfogni? Van, aki lapátolás közben a fájó tenyerére gondol, van, aki önmagát akarja legyőzni.
Mikrodöntések – makrokövetkezmények
Azóta eltelt pár évtized, és módomban állt sok emberi sorsot fiatal kortól meglett korig követni, és a halmozódó rossz döntések sorsmeghatározó teóriájában egyre inkább hiszek. A rossz döntések azért halmozódnak fel egyes emberek életében, mert a személyiség határozza meg, adott helyzetben ki melyik megoldást választja. A mikrodöntéseknek azért tulajdonítok nagy szerepet, mert ezek látszólag súlytalanok, ezért az emberek sorsuk alakulásában lebecsülik a szerepét. A mikrodöntések távoli következménye a balsors. A mikrodöntés olyan, mint a rossz célzás. A puska csöve csak tizedmilimétert hord félre, s a golyó a távolban a céltól több méterre csapódik be. Nehéz meglátni az összefüggést egy mikrodöntés és a végeredménye között.
A legegyszerűbb példa a betegségmegelőző viselkedések teréről hozható:
- Bevenni naponta egy-két jól megválasztott vitamint, látszólag kis súlyú döntés. Aki beveszi, nagy dolgot nem fog tapasztalni, aki meg csak legyint az ilyen „hülyeségekre”, az sem rogy össze másnap holtan az utcán. Tíz-húsz év után az epidemiológiai vizsgálatok mégis óriási különbségeket mutatnak ki az ilyen vagy olyan vitamint évtizedekig szedők és nem szedők egészségi állapota között.
- Még harmincvalahány éves koromban olvastam arról, hogy a férfiak körében az évek előre haladtával egyre gyakoribb a prosztatamegnagyobbodás és a prosztatarák. Egy akkori barátomnak javasoltam, alapítsunk egy kétszemélyes „prosztataklubot”. Ennek a lényege az lett volna, hogy én beszerzem a megfelelő kapszulát és mindketten szedjük. Ő megvizsgáltatta magát, és azt mondta, neki semmi baja, hagyjam őt békén. Én azóta szedem a kapszulámat és semmi bajom. A múltkor beszéltem vele, a hasfalán keresztül kivezetett katéteren csapolják le a vizeletét.
Ugyan mi magyarázza azt az ismételten megerősített eredményt, hogy a magasabb intelligenciájúak tovább élnek? Csakis az, hogy differenciáltabban gondolkodnak a világról és ezért sokkal több jó mikrodöntést hoznak életük során.
 |
De ne ragadjunk le az egészségnél. A rossz mikrodöntések miatt mennek tönkre a házasságok, válnak az emberek sikertelenné és boldogtalanná, s állnak értetlenül „félresikerült” gyerekeikkel szemben. Mikrodöntések láncolata minden emberi kapcsolat. A figyelmes, együttérző, segíteni kész, szeretetteljes emberekben folyamatosan olyan döntések zajlanak, amelyekben saját szempontjaikat a másik kedvéért hátrébb sorolják. Mikrodöntés a „becsuknád az ablakot” kérésre azt felelni, hogy „te ülsz közelebb”, de az is mikrodöntés, ha becsukjuk az ablakot és azt mondjuk: „persze, szívesen”. Az ezer és ezer rossz irányú mikrodöntés elkoptatja a kapcsolatokat, és a végén még azt se lehet pontosan megmondani, mi vezetett ide.
A mikrodöntések határozzák meg a munkában elért sikereket is. A „még elmegy” és az „jó” teljesítmény között sokszor csak apró erőfeszítésbeli különbségek vannak, de ezek hátterében mindig döntések állnak. Érdemes-e még egy utolsó ellenőrzést, egy utolsó simítást vagy korrekciót megtenni, vagy „jó lesz az úgy is”? Az életünk percekből áll, s minden perc egy döntés arról, hogyan tovább. Apró döntésekkel felépíthetjük világunkat, de le is rombolhatjuk még azt is, ami most van. A rossz döntés mindig az azonnali, a jó döntés a távoli jóra irányul.
De máris itt a következő perc; mostantól dönthetünk jól és egy idő után azt vesszük majd észre, hogy jó irányba változik az életünk.
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus, író
