Két véglet. A csupaszív rocker és a gyerekeivel tudatosan foglalkozó apa; közötte a féktelen szabadságvágy. Lélekben gyerek maradt, de nem gyerekes, tudatos, de nem tudálékos, szeretetre éhes és szeretetre méltó. Mindeközben dobol a levegőben, és életvidáman, boldogan, ezerrel pörög ég és föld között. Ő Kiss Endre, közismerten Endi, a Hooligans együttes dobosa.
- Dobverőkkel a kezedben születtél?
Már ötéves koromban elkezdtem dobolni. Óvodástársaim voltak Tibi és Csipa, akikkel ma is együtt zenélek. Tibivel azonnal meg is alakítottunk egy zenekart, így együtt 40 éve zenélünk, 40 éve vagyunk barátok, 45 évesek vagyunk. Ma is ugyanazt érzem, mint gyerekkoromban.
- Egy picit a lelkedben a gyerek is megmaradt?
Igen, de megállom a helyem az apaság viszontagságaiban is, 3 lányom van, 4, 7 és 9 évesek. Lehet, hogy nem tudok olyan szabályszerűen nevelni, de féltem, próbálom megóvni minden rossztól és jó irányba terelni őket.
- A két véglet, a rock and roll és ez a fajta maximális felelősségvállalás a gyerekekkel szemben.
Én egyébként is ilyen vagyok, a két véglet. Amikor belevetem magam a rock and rollba, akkor az el tud rabolni. Ezt imádom, de a gyerekek vannak mégis mindig előttem, mert mindent úgy próbálok szervezni, hogy délután 5-től vigyem őket úszásra, tornára, balettra, rock suliba. Az a lényeg, hogy a zenével és a gyerekeimmel is tudjak foglalkozni.
Már 20 éve minden napomat írom, a programokat, a tennivalókat. Lehet úgy matekozni, hogy jusson idő arra, amire az ember szeretné, tehát nem értem azokat a férfiakat, akik a munkára hivatkozva nem nagyon törődnek a gyerekekkel.
 |
- Szerintem minden nő ezt szeretné, egy ilyen férfit.
Na várjál, azért annyi rossz oldalam van, hogy azt viszont egyik nő sem szeretné.
- Jövőre 20 éves a zenekar, 40 éves a barátságotok. Az üzlet, a barátság hogyan fér meg egymás mellett? Mi a titka?
Miskolcon születtem, de Szerencsen éltünk, 22 évesen költöztünk fel Budapestre. 5 éves korunk óta együtt vagyunk. Nekem ők olyanok, mint a saját családom. Megköttetett egy gyerekkori barátság, ami kitart egy életen át. Nem tudom a titkot. A lényeg az egymás iránti tisztelet.
- Olvastam, hogy te házasságellenes vagy. Vagy inkább csak a szabadságodat akarod védeni?
Én szeretnék szerződések nélküli életet élni, persze nem megy, mert pl. egy lemezkiadóval is meg kell kötni a szerződést, de ezt vegyük úgy, hogy ez üzlet. A barátság nem az. Elhangoznak a holtomiglan, holtodiglan szavak, nem azt mondom, hogy nem hiszek benne, de közben nem hiszek benne. Nem kell a szeretetről papír, megfulladnék. Szabadnak születtem, én így tudok boldogan élni.
- A csajokat szereted jobban, vagy a színpadot?
Ez nehéz kérdés… Nem nehéz. A színpad az első és a zene, de a hölgyek mindehhez kellenek. Nem véletlenül kaptam három kislányt. Igazi nagy női hódoló vagyok. Mindenféle irányban, ezért nehéz velem élni. A hűség nem biztos, hogy az erősségem. Lelki hűség igen, de a szexuális hűség nem.
- Mivel lehet kihozni téged a sodrodból?
Már egyre nehezebb. Régen könnyen ment. Most is lázadó vagyok, nem bírom az igazságtalanságot. A lázadás az egész életemre jellemző. Az igazságtalanságba belehalok. Békesség, béke legyen az egész világon.
- Hogy vezeted le a mérgedet? Őrlődsz?
Nem vagyok őrlős. Mindent kimondok, mindent kiadok, de ott van a dobolás, úgy is ki lehet adni a feszültséget. Sportolok, elkezdtem bokszolni, heti négyszer megyek szaunázni, meditálok, ami az életem része lett. Sok dolog megtalált, amit akartam, hogy megtaláljon.
- Egészségesen táplálkozol?
Igen és próbálom a mérleget egyensúlyban tartani, mert azért nagy mulatozások is vannak. Ezért amikor az nincs, akkor viszont nagyon figyelek a helyes étkezésre.
- Mi volt életed legnehezebb döntése, nehéz szakasza?
Sok nehéz szakasz volt. Például feljönni Szerencsről. A szerelmeinkbe belehalni, az is nagyon nehéz, amikor elhagyják az embert, mert persze, hogy elhagyják, ha így él. Azért azt tudni kell, hogy amikor mi felköltöztünk Budapestre, akkor itt senkink nem volt. Szegény családból származtunk, nem volt pénzünk. El lehetett volna menni dolgozni, de úgy éreztük, hogy a rock and roll az életünk. Este énekeljük ezt a filozófiát, amiben hiszünk, és napközben dolgozunk, és valaki megmondja nekünk, hogy mit csináljunk? Nem. Azt vállaltuk, hogy nem, de így sokszor éheztünk is, mert a fellépésekből még nem tudtuk eltartani magunkat, pedig mi akkor már 25 éve zenéltünk. Gyerekkorodtól kezdve minden reggel úgy kelsz fel, hogy csak a zene a fontos. Ha megkérdezték, te mi vagy, már elsős koromban azt mondtam: zenész. Kilencévesen volt az első koncertünk, s már addig is egyfolytában a gyakorlás volt az életünk.
- Mégis mi adott folyton erőt a továbblépésre?
Sokszor letargiába estünk, hogy nem kíváncsiak ránk, még mindig csak 30-an járnak a koncertre, kenyeret sem tudunk magunknak venni. Egy pár óra eltelt ebben az önsajnálatban és akkor feltettük a kérdést: de mit csináljunk? Mi zenészek vagyunk, így halunk meg, ez van. Pár óra múlva: OK, gyerünk a próbatetembe zenélni és akkor megint mindjárt minden jobb lett. Már az éhséget sem éreztük. Nagy mondatok és nagy szavak, de ez így volt.
Mi mindig az elismerést szerettük volna megkapni.
- Ma már megkapjátok?
Igen. Hálát adok Istenkének minden nap, mert sokszor úgy nézett ki, hogy ez már nem sikerül nekünk. És megadta, és annyira jó, hogy így adta meg. A lépcsőfokokat végig kellett járni, sokszor visszalökött, de tovább tudtunk menni. 30 évesen érett be a munkánk.
- A kritikák bosszantanak?
Persze. Én nagyon lelkis vagyok, de szerencsére eddig megúsztuk. Én azt érzem, hogy az önkritikám rendben van, minden rosszat tudok magamról, tisztában vagyok vele.
- Te vagy az egyetlen a világon, aki fejjel lefelé is dobol?
Sajnos nem. De remélem, hogy az idén, a december 5-i Havasi Balázs koncerten ezt még túl lehet spirázni. Amerikában már csinálták ezt dobosok és gyerekkori álmom volt, hogy ezt én is megvalósítsam. És Balázsnál ez sikerült.
- Mire figyelsz ilyenkor? A dobra, vagy hogy fejjel lefelé vagy?
Arra, hogy eltaláljam a dobokat. Közben megpróbálok nem arra figyelni, hogy szédülés, vagy nem szédülés.
- Ebbe a 40 évbe te 80 évet belesűrítettél. És persze annyit is dolgoztál. Mi hiányzik még az életedből?
Semmi, én maximálisan boldog vagyok. A halál és a betegség, amit nem tudok feldolgozni, a többin átlépek.
- Akkor tulajdonképpen az álmaid tetején vagy! Vagy van még álmod, amit el szeretnél érni?
Ha minden így maradna, ahogy most van, én akkor is tökéletesen elégedett lennék és én lennék a legboldogabb a világon. Közben anyukámat is felköltöztettem, hogy közelebb legyem hozzám. Ettől függetlenül mindig van, amiket az ember kitűz célként. A Hooligansszel nagy koncert meg olyan zenei kalandok, amit eddig még nem csináltunk. A közönségnek is adni olyan dolgokat, mint pl. év végén Hooligans Simphonic Koncert december 26-án a Kongresszusi Központban. 19 évvel ezelőtt az első lemezünket én adtam ki. Pár ezer darabban nem voltak ránk kíváncsiak a nagy kiadók, ezért a barátommal csináltunk egyet, Bogart Records néven. Most újra kiadjuk. Még négy új dallal együtt. Havasi Balázzsal New Yorkba megyünk – nagyon nagy megmérettetés – a Carnegi Hallban van fellépésünk október 26-án. Utána december 5. és 6. a már hagyományos Havasi Simphonic Koncert a Budapest Sport Arénában.
- Sok sikert kívánok mindehhez!
Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész
