A 32 éves Mária 15 éven át küzdött táplálkozási zavarokkal. Mára már fellélegezhet, és gyógyultan felfedi azokat a romboló folyamatokat, melyektől sikerült megszabadulnia.
„Tizenéves koromtól hosszú éveken át – érzelmi törésekkel a háttérben – a bulimiás rohamok időszakát éltem át, és a napjaim falással és hányással teltek. Ezt az anorexia periódusai tarkították (drasztikus mértékű fogyásra törekedtem), melyek néhány naptól kezdve 3 hétig is eltartottak. A bulimiás időszakban, amint az étel a gyomromba került, hánytattam magam, többször is egy nap, hogy befalhassak mindent, amit megvásároltam. Az ördögi kör bezárult számomra azon a napon, amikor „sikerült” hánynom, mert attól fogva ehettem, amit akartam, és olyan alakom lett, amilyenről álmodtam.
A hányás minden alól felszabadított
Elég volt lehajolnom, hogy az étel visszafelé távozzon. Mielőtt idáig jutottam, mintegy 15 kg-ot híztam. Amikor hánytam, úgy gondoltam, hogy a testemet, az életemet, az érzelmeimet abszolút kontroll alatt tarthatom. Ez volt a „boldogság” – noha valójában inkább pokolnak volt nevezhető… Amikor rájöttem, hogy tévedtem, túl egész darab csomagolt sajtot, 10-20 dkg-os vajat, sült tésztákat, teljes üveg csokikrémet, pizzát, süteményeket, kész szendvicseket, felvágottat, joghurtot, fagylaltot stb. Azután, a sok rágás miatt, fájt az állkapcsom, puffadt lett az arcom, alig tudtam kinyitni a számat. Olykor égett a nyelvem. Ugyanakkor a hányás felszabadított sokféle téren. Kiűztem magamból mindazt, ami túl sok helyet foglalt el bennem: aggodalmat, bánatot, fáradtságot, szégyent, igényt a szerelemre, a túlérzékenységet, de a testvérem hiányát vagy a túlzott örömöt is. Ezek az „érzelmi kiüresedések” megnyugtattak, olyannyira, hogy egyes napokon csak ettem-hánytam. Azután hirtelen átestem az ellenkező végletbe, az anorexiába, de soha nem akartam a végtelenségig fogyni. Nem kerültem az 50kg-os határ alá, ami az 1.58 cm-es magasságomhoz képest nem volt vészes.
Tetszett a „vészesen” jó állapot
Zöldségek, levesek, natúr joghurtok tették ki az étrendemet, és szélsőséges mértékben belevetettem magam a sportolásba. Megváltoztam az érzelmek tekintetében is. Visszatért az önbizalmam, legyőzhetetlennek éreztem magamat. Szenvedésem dühhé változott, gyengeségem erővé alakult át. „Vészesen” tetszett ez az állapot… Úgy éreztem, enyém a világ, éltetett az időnkénti eufória és sokszor a vásárlási láz. He nem beszéltem volna róla, soha senki nem tudta volna meg, hogy mi állt emögött..
Mosolygós, kedélyes voltam, jártas a színlelés művészetében, és nem voltam se sovány, se kövér. Pedig fokozódott bennem a nyugtalanság, esett a vérnyomásom, hiánybetegségeim lettek, addig a pontig, amikor egy napon az orvos azt mondta, hogy ha nem kérek segítséget a táplálkozási problémáim megoldásához, akár a szívmegállást kockáztatom. Nem voltam szerencsés, illetve miért lettem beteg? Több okból is, így pl. mindig is a kiválóságra törekedtem, azután volt egy táplálkozási zavarokkal küzdő barátnőm, aki befolyásolt, amellett szoros kapcsolatot tartottam fenn sérülékeny és depresszív anyámmal, bonyolult kapcsolatot apámmal.
A terápiás időszak – a gyógyulás időt igényelt
Végül szakorvoshoz fordultam, terápás kezelést kaptam. A pszichoterápia lehetővé tette számomra többek közt, hogy megértsem, mielőtt elfogadtam volna: nem vagyok felelős anyámért, boldogságáért vagy védelmezéséért, és hogy meg kell tanulnom nélküle élni. Apámmal is megbékéltem. Miközben a szerelemmel való találkozás a gyógyulás felé vezetett.
Úgy véltem, a szerelem egyébként is éltető erejű lehet. Felfedeztem a csábítás, a vágy érzését, és az érzékiséget, melyek addig hiányoztak az életemből. Igaz, a visszaesés bizonyos veszélye fennmaradt amiatt, hogy a testemet ellenőrizni akartam A hányás abbahagyása azzal a kockázattal járt, hogy meghízom, és többé nem tetszem már a férfiaknak.
Amikor kezdtem jobban lenni, és már nem voltak rohamaim, továbbra is hánytattam magam egy-egy, általam túl kiadósnak ítélt étkezés után, hogy kontrolláljam a súlyomat. Az ebből való kikerüléshez rá kellett jönnöm, hogy nem kell rögtön ítélkeznem, és minden érzelmet elfogadni anélkül, hogy próbálnék küzdeni ellene. Amellett újra meg kellett tanulnom emészteni az ételeket, mert a gyomrom azelőtt szinte mindig üres volt. Ez nehéz harc volt mind fizikailag, mind lelkileg. Magamban kellett tartanom az érzelmeimet, melyeket korábban „kihánytattam” magamból.
Szakorvosi segítséggel kikerültem a bajból, és tanúsíthatom, hogy van élet a velem történtek után is… Sokat utazom a párommal, akivel szerelemben élünk, manipulációk és függőségek nélkül. A szüleimmel továbbra is ugyanolyan szoros a kapcsolatom, csak normális keretek közt mozog. Egy éve nem gondolok már megszállottan arra, hogy mit eszem, és hogy hat rám. Azt eszem, amire szüksége van a szervezetemnek, egészséges, és vágyom rá. Elégedett és boldog vagyok….”
3 kérdés a pszichoterapeutához:
Milyen gyakoriak az ilyen táplálkozási zavarok?
A nőknél jelentősen gyakoribbak, mint a férfiaknál. Az anorexia a 15-30 év közötti nők kb. 1%-át érinti, a bulimia pedig mintegy 5%-át. Az utóbbiak közül 2% hánytatja magát, és váltogatja a kognitív táplálkozási restrikció fázisaival. Amellett, mivel a bulimia kevésbé látható, jelentős késéssel diagnosztizálható.
Melyek lehetnek figyelmeztető jelek?
Hajlamossá válás az elszigetelődésre visszatérő ürügyekkel, hogy az érintett fiatalnak ne kelljen a családdal étkeznie (hivatkozás leckére, fáradtságra stb.); válogatás az ételekben, finnyásság; túl gyorsan kiürülő hűtőszekrény; új testi és táplálkozási aggodalmak stb.
Vagy: egy fiatal nő hirtelen kijelenti, hogy vegetáriánus lesz, és kilószámra vásárol zöldségeket, miközben elkezdi készíteni a családja által kedvelt ételeket, anélkül, hogy egyet is megkóstolna belőlük.
Vagy: az érintett személy szüntelenül vizsgálgatja magát a tükörben, míg étkezéskor furcsán viselkedik. Ezzel egyidejűleg dühödten beleveti magát az iskolai feladatokba, egyéb munkába, és túlzott intenzitással sportol…
Hogyan lehet kikerülni belőle?
Főként nem szabad egyedül maradni, továbbá orvoshoz kell fordulni. A táplálkozási problémán túl figyelembe kell venni a genetikai sebezhetőséget, a biológiai fatorokat (abnormális szerotonin- vagy dopaminszint) és a pszichológiai tényezőket (depresszió, stressz, lelki sérülés) éppúgy, mint a családi kapcsolatokat. Hiszen nem mindig egyéni tünetről van szó, hanem családi eredetű is lehet, ami globális terápiát igényel.
Forrás: Galenus
