• Amikor olvastam az önéletrajzodat, az volt az első gondolatom, hogy a modellkedés, az üzletasszony és a producerség, három annyira különböző terület, és mindez ugyanazon hölgy képviseletében. Mégis, mi a kapocs?
– Igen, különbözők, de mindig volt átmenet az egyikből a másikba. Tehát nem egyik napról a másikra történt meg a váltás, párhuzamosan csináltam mindig kettő dolgot,
ezért nem is érzem feltétlenül összefüggéstelen történetnek. A modellkedésből az üzleti világ felé indultam el. Budapest belvárosában nyitottam divatüzleteket, és ennek azért volt köze az előző életemhez.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy én tervezővé nőttem ki magam az alatt a húsz év alatt, amíg modellkedtem, de mégis egyfajta affinitást kialakított bennem. Nem egyedül, hanem egy nagyon tehetséges lánnyal csináltuk a Váci u. 10.-et, és bár nem közvetlenül fakadt a modellkedésből, de mégis érzek egyfajta átfedést a kettő között. Amikor az üzleteket abbahagytam, és beszálltam a filmbizniszbe, a filmnek is volt valamelyest köze az előéletemhez, hiszen 18 éves koromban már filmeztem, bár a másik oldalon, szereplőként. Az üzleti életet pedig megtapasztaltam, ami producerként jól jött. Tehát ezek, bár nem függnek szorosan össze, de mégis minden tapasztalat, amely az előzetes szakmában felgyülemlett, hasznosítható volt a következőben.
Ennyiben van összefüggés. Egyébként a modellkedésem utolsó öt évét is úgy abszolváltam, hogy közben már működtek a belvárosi üzleteim, és a producerkedés első öt éve is úgy zajlott, hogy közben még működtek az üzletek.
Tehát volt mindig néhány átmeneti év, amikor az egyikből kifelé, a másikba pedig befelé haladtam. Nem egyedül vágtam bele, hanem a férjemmel, aki már az egyetemi évei alatt is a filmszakmában, a filmgyárban dolgozott szabadúszóként. Én hozzá csatlakoztam be, úgymond segítségként az Üvegtigris elindulásakor. Két cégünk van, amelyeknek oszlopos tagja és szakmai bázisa tulajdonképpen Kovács Gábor, a férjem. Én mellette tanulva csinálom ezt a szakmát.
• A magánélet és a munka így összefonódik nálatok. Mire kell vigyázni?
– Azt nem tudom, hogy mire kellene vigyázni. Nyilván arra, hogy minél kevesebb vitafelület jöjjön létre, de erre mi nem tudunk vigyázni, mert rengeteget vitatkozunk a magánéletben is és a munkában is.
• De akkor kibeszélitek a dolgokat, és az jó.
– Nagyon sokat vitatkozunk, de nagyon kevés harag van a kapcsolatunkban. Ezt most értem a munkára és a magánéletre is. A harag nem szereplője az életünknek, de a vita igen. A kettő nem ugyanaz. A munkában nagyon sokszor nem értünk egyet, de az alapkérdésekben, hogy milyen rendező, milyen projekt mellé szeretnénk beállni, abban mindig egyetértünk. Mi nagyon szerencsésen kiegészítjük egymást. Én óvatosabb, megfontoltabb vagyok, sokkal szigorúbb elvárásaim vannak, Gábor sokkal könnyedebb, empatikusabb, elfogadóbb, megértőbb. Én sokat tanulok tőle, megpróbálok ráhangolódni az ő pozitív hullámaira, de annak is megvannak a hátrányai, és ott pedig én próbálok meg észnél lenni.
• A Magyar Hírlapnál az 50 legsikeresebb nő közé választottak téged. Mit jelent számodra a siker?
– Mást jelent nekem a siker személy szerint, mint ahogy engem megítélnek, és sikeresnek ítélnek. Hogy minek az alapján ítélnek engem sikeresnek, az tőlem eléggé független dolog. Ez összehasonlítás kérdése, annak a kérdése, hogy én hogyan hatok, kikre hatok. Tehát nemcsak az elért eredményeimből fakad, hogy sikeresnek ítélnek meg, hanem annak a hatásából is. Saját magam megítélésében semmi jelentősége nincs. Egyébként én is sikeresnek tartom magam. Azért tartom magam sikeresnek, mert jól működöm abban, amiben vagyok, van hozzá kedvem, szeretem amit csinálok. A családom is, a mikrokörnyezetem is elégedett. Úgy gondolják ők is, hogy én rendben vagyok.
Az én sikeremet ennek alapján ítélem meg. Nem voltam mindig sikeres az életben. Voltak olyan periódusaim, amikor mások sikeresnek ítéltek meg engem, és én magamat nem éreztem annak. Mert abban, hogy az ember sikeresnek érezze magát, vannak emocionális kérdések is. Ha szakmailag dübörög az életem, de egyébként vacakul vagyok, azt én nem tudom sikerként megélni. Akkor lehet sikerként megélni, ha van egy harmónia az élet összes területén. Mert ebből származnak azok a kis részecskék is, amelyektől összeáll ez a siker.
• Te nagyon jól küzdesz az idővel többféle szempontból is. Mert abszolút nem látni az életkorodat, a másik, hogy annyi mindent csinálsz, és mégis belefér 24 órába ennyi energia. Tehát hogy megy ez az idővel való bánás?
– Az idővel való bánás egy nagyon kényes dolog. Küzdeni semmiféleképpen nem érdemes ellene, viszont feladni sem érdemes. Én azt gondolom, hogy akkor jár az ember jó úton, ha az aktivitását, az érdeklődését megtartja. Az, hogy egyébként mennyi ránc, mennyi kiló van rajta, hogy a külsejével az ember kinek okoz csalódást, vagy kinek nem, azzal nem kell küzdeni, azzal csak foglalkozni kell. Nagyon fontos, hogy mindig találjon az ember olyan dolgot, amely inspiráló, amely mozgásban tartja, amely mozgatja az agyát, a szellemiségét. Ez a kortól független, hiszen vannak 30 éves nyugdíjasok, és vannak 70 éves iszonyatosan aktív emberek. Szerintem az élet egyik kulcsa – ezt fiatalon nem érzékeljük, pedig fiatalon is van szerepe – az alkotás maga, és az inspiráció. Hogy honnan gyűjtök én inspirációt, és kit és hogyan tudok én inspirálni. Ez egy láncolat, ami nagyon fontos. Ha bezárkózom, ha nem érdekelnek a dolgok, ha nem érdekelnek mások, akkor szerintem nagyon hamar meg lehet öregedni. Ráncunk így is lesz, úgy is lesz, az tök mindegy.
De az nem mindegy, hogy hogyan telnek a mindennapjaink. Arról tehet az ember. Ez így nagyon jól hangzik, és én eszerint is élek, de azért hátul mindig ott van az agyamban, hogy könnyű ebben a pozícióban, ahol én vagyok, ahol nem egzisztenciális kérdések merülnek fel, megtartani ezt az attitűdöt. Nyilván olyan helyzetekben élő embereknél, nőknél, akik a mindennapokban azért küzdenek, hogy életben tartsák a családjukat, ez teljesen más.
De mindannyiunknak, függetlenül az egzisztenciális problémáktól, meg kell próbálnunk az életben aktívnak maradni. Mert a privát életedben sem mindegy, a házaséletedben sem mindegy, a gyerekeiddel való kapcsolataidban sem mindegy, hogy te mennyire vagy aktív, mennyire vagy részese a holnapoknak, az életnek.
• Említetted nekem a múltkor, hogy az egyik filmeteket díjra jelölték.
– Igen, az utolsó filmünket, az Egy napot, Szilágyi Zsófi a rendezője, első filmes rendezőnő. Ketten vagyunk producerei a filmnek, Kenesei Edina és én. Ez a Magyar Filmalap kezdeményezése, az inkubátorprogram kapcsán született, amely kifejezetten az első filmes, de már végzett filmesek számára jött létre. Minden évben kb. 70 jelentkezőből kikerül öt olyan projekt, amelyet megfinanszíroz a filmalap. Ez játékfilm esetében 62 millió, dokumentumfilm esetén kevesebb, animációs filmnél több. Tehát egy ilyen filmet készítettünk mi, amit beválogattak Cannes-ban az első filmesek körébe, és elhozta a nemzetközi kritikusok díját. Ezt FIPRESCI-díjnak hívják. Minden rendező Cannes-ban vagy Berlinben szeretne lenni. Nekünk ezzel a filmmel sikerült. Azóta fesztiválról fesztiválra hívják a filmet.
• Mit tudsz mondani a tervekről?
– Most fejeztük be Gothár Péter filmjét, aki 16 éve nem forgatott. Most kezdődnek az utómunkálatok. Valamikor az év folyamán készül el a film. Elkezdtük egy új „inkubátoros” film gyártását, melynek négyen leszünk a producerei Mécs Mónival és Mesterházy Ernővel együtt. Befejeződött Kocsis Ági Éden című filmje, amit nem mi gyártottunk, de az egyik producere vagyok. A fejlesztési szakaszt én vittem végig Ágival, annak is az utómunkái folynak. Úgyhogy elég sűrű a program.
• Hogy bírod ezt csinálni?
– Úgy, hogy nagyon szeretem, és igazából nem dolgozom sokat, de azt intenzíven. És kifejezetten ügyelek arra is, hogy feltöltsem magam.
Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész
A cikk a februári Patika Magazinban jelent meg! Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!
