„Ha nem bocsátunk meg valakinek, az méregként hat. Keserűséget fecskendez a szívbe, az elmébe, és eltorzítja az ember egész látásmódját. A harag, a neheztelés és a bánat lassan teljesen beárnyékolja, és maga alá temeti a haragtartó személyt. Alattomos kórral fertőzi meg a lelkét, amely azután gonosz érzelmeket és indulatokat táplál benne.”
(John MacArthur)
Kos
(március 21.-április 20.) Végre fény derül arra, kit és mit is kerestél olyan nagyon az elmúlt hetekben, már, ami a szerelmet illeti. Téves elképzeléseidet pillanatok alatt magad mögött hagyod, és az eddigi „fantázia figura eltűnését követően egy hús-vér férfi/nő lép az életedbe. Amennyiben van olyan ember, akinek meg kellene bocsátanod, kezdj el dolgozni rajta! A megbocsátás ugyanis lényegesen több, mint egy jótékony gesztus. Ez egy olyan hosszadalmas és komplex folyamat, mely szellemi, spirituális és érzelmi gyógyulást is hordoz magában. A mostani időszak nagyon is megfelelő a megbocsátás terén, csillagjegyed számára.
Bika
(április 21.- május 21.) Minden e-mail-re és hivatalos megkeresésre válaszolj időben, légy megfontolt és alapos, mert ez sokat lendít kvalitásodon! Nem keresed a lehetőséget, mégis hirtelen több randid is összejöhet, ha akarod, ám valahogy mindegyik amorózó eltűnik a képből elég hamar. A hibát több mindenben keresed amíg megtalálod, de az is lehet, hogy nem fogod soha megtudni az okát. Te hogy állsz a megbocsátással? Sajnos az esetek egy részében a megbocsátás után már nem a régi arcát mutatja a kapcsolat, az érzelmi törés nyomai erősen megbélyegezhetik a viszonyt – ugyanakkor ebben az esetben is érdemes a megbocsátás útjára lépni, hiszen ez gyógyulási folyamatod szerves részét képezi.
Ikrek
(május 22.- június 21.) Ha egyedülálló vagy, most sikeresen megfogalmazhatod magadnak, pontosan mire is vágysz. Munkahelyeden, iskolában vitás helyzet alakulhat ki. Olyan dolgot közölnek veled, ami nem igazán fog tetszeni. Üdvös lenne mielőtt megszólalsz, számolnál legalább tízig, és nem kezdenél el egyből drámázni! Időszerű lenne kicsit a sérelmeid megélésén dolgozni. A megbocsátás felszabadítja lelkünket, és segít megszabadulni a folyamatosan fennálló nyomasztó érzéstől, illetve az múlt történéseinek napi szintű újraélésétől. Az emlékek fokozatosan elhalványulnak, és már nem okoznak intenzív érzelmi reakciót az olykor eszünkbe jutó, korábban traumatikusnak vélt események.
Rák
(június 22.-július 22.) A szerelemben olyasvalakire bukkanhatsz, aki igazán nem illik hozzád, és nehéz lesz tőle a szabadulás. Jelen, vagy jövőbeni felettesed olyan változtatásokat szeretne véghez vinni, amihez nem igazán értesz, és ettől kissé idegesebb leszel, teljes joggal. Valamelyik komolyabban gondolkodó barátnak, rokonnak, akiben megbízol, mondd el a történteket, és kérd a tanácsát! Te hogy állsz a megbocsátással? Természetesen sok személyes kapcsolat megmenthető és folytatható a neheztelési folyamat lezárulása után, de csak abban az esetben, ha a megbocsátás után mindkét fél – elsősorban a traumatikus szituációt előidéző – tartósan változtat a viselkedése azon elemein, melyek a probléma kialakulásához vezettek.
Oroszlán
(július 23.-augusztus 23.) Új kihívások várnak rád, minden nap tartogat valami extrém tennivalót, vagy élethelyzetet, csak kapkodod a fejed, mit is csinálj. Alkalomadtán oszd meg kreatív gondolataidat, mert azokkal másokat is inspirálhatsz! A még fiatalka Oroszlánokat is utolérik az udvarlók virágcsokrai és bonbonos dobozai. Így van rendjén, tessék élvezni a helyzetet! A szülők elbaltázott párkapcsolatai pedig sose legyenek nálad minták! A megbocsátási folyamatot nem szabad, és nem is lehet sürgetni, sem önmagunkban, sem a másik félben. A feldolgozási periódus egyénenként változó, vannak olyan típusú emberek, akik rohamos gyorsasággal képesek túltenni magukat sérelmeiken, és tovább folytatni életüket, míg a másikuknak rengeteg idő kell ehhez.
Szűz
(augusztus 24.-szeptember 22.) Ideges vagy, mert valami nem egyezik, amit a partnered mond, és amit egy ismerősöd, családtagod állít. Jó lenne, ha nem borulnál ki, hanem higgadtan megbeszélnéd a dolgokat kedveseddel, még akkor is, ha fájó sebet kell ezzel feltépned. Amennyiben mégis úgy gondolod, hogy a homokba dugod a fejed, akkor tedd ezt, de sajnos onnan egyszer majd ki kell emelned. Ilyenkor ősszel valahogy jobban fájnak a múlt sérelmei. Megtanulhatunk elszakadni attól az érzéstől, mely ólomsúllyal nehezedik a vállunkra, és hatékonyan kezelni a jövőben esetlegesen felbukkanó drámai eseményeket is.
Mérleg
(szeptember 23.- október 23.) Először mindent játssz végig lépésről-lépésre fejben, s csak ezután kezdj neki a megvalósításnak! Így garantáltan elkerülöd a bukás lehetőségét, a végeredményt pedig profi módon tudod tálalni. Néhányan megpróbálhatják megnehezíteni a napjaidat, de a visszavágás borotvaéles logikáddal történjen! Ne félj, nem szorulsz háttérbe kedvesed többletmunkája miatt, bár elvesz némi időt tőletek, de amikor vele vagy, semmi más nem létezik majd számára. Több embernek kell megbocsátanod. A megbocsátás folyamata nagyon nehéz és legtöbbször nem fájdalommentes. Ha azonban egyszer végigjárjuk ezt a rendkívül mély belső utat, eredményként olyan értékeket fedezhetünk fel önmagunkban, melyek számtalan téren a segítségünkre lehetnek.
Skorpió
(október 24 – november 22.) Mindent átjár az őszi hangulat, és talán a legtöbben lélekben kezdenek felkészülni a hűvösebb időszakra, de ez nem azt jelenti, hogy nem történik semmi izgalmas. Szerelmi kapcsolatokban több csalódás lesz a jellemző, előfordulhat, hogy anyagi okok is közrejátszanak abban, hogy a dolgok közöttetek a lassú felbomlás felé haladnak. Mindehhez hozzátesz egy olyan személy, aki barátnak is nevezhető lenne, de kiderül róla, hogy inkább valamilyen érdek miatt volt kedves veled. De azért van olyan barátod, akiben megbízhatsz, és ez fordítva is igaz. Egy ideillő idézet: „A megbocsátás akkor az igazi, ha a saját békénkről is szól”
Nyilas
(november 23.- december 21.) Ne hagyd magad befolyásolni, mert rossz lesz a hangulatod, és ez senkinek sem jó! Ráadásul van egy igazán megbízható barátod, akinek a józan ítélőképességére számíthatsz, hallgass rá, és amit mond, azt fogadd meg! A szerelemben változóan szerencsésnek mondhatod magad, mert akivel vagy, azzal egy előző életbéli karmát dolgoztok le. Egyedülállóként akivel hamarosan összejössz, azzal imádni fogjátok egymást. A múltbéli bántásokat, sérelmeket fel kell valahogy dolgozni, különben megbetegítenek! Rossz szokásod, hogy hajlamos vagy hosszan rágódni a sérelmeken, hiába tudod, hogy ezzel sem magadnak, sem a kapcsolataidnak nem teszel jót.
Bak
(január 21 – február 19.) Úgy döntöttél, elég volt a kizsákmányolásból, s alig várod, hogy beszámolhass másoknak arról, hogy önálló vállalkozásba kezdesz. Bizony nagyon jó az ötlet, nincs szükség arra, hogy kiszolgáltasd magad, hisz képes vagy a saját lábadon megállni. Olyanok segíthetik első lépéseidet, akikről ezt a legkevésbé sem gondoltad. Ne süppedj a magány hálójába, miért gondolod, hogy bármi elveszett volna! Légy laza, csábító és válaszd mindig a hozzád valót! A párban élő Bakoknak nehéz dolguk van, bajosan, vagy nem is tudnak, akarnak ellenállni a lehengerlő csábítónak, de a voksot biztos, hogy meglévő partnerük mellett teszik le. Bármiféle haragoddal, ha nem kezeled, nem dolgozol vele, nem annak fogsz ártani, akire dühös vagy, hanem saját magadnak.
Vízöntő
(február 20 – március 20.) Most nem lesz központi témád a kockáztatás, inkább csendben kémleled a lehetséges társjelölteket. Azonban egyszer csak feltűnik valaki a színen, aki azonnal levesz a lábadról. A párban élő Vízöntők is megújulnak, kapcsolatuk minden nap hoz valami újat, ami elfelejteti a régi konfliktusokat. Sokunkban az a meggyőződés él, hogy a megbocsátás egyetlen útja a sérelmek teljes, végleges elengedése, sőt, elfelejtése, és a kapcsolat ebben a szellemben történő folytatása. Pedig ez korántsem így van, ahol, akiben csalódtunk, arra a védekező belsőnk később is mindig figyelmeztetően reagál.
Halak
(02.20.– 03.20.) Ha azt hitted, az ősz beköszöntével veszítettél fényedből, hát tévedsz. Visszatér életetekbe a romantika és a szenvedély vad egyvelege. Turbózzátok csak fel estéiteket, a szerelem érzése soha nem látott módon ragad benneteket magával! Eljött az idő, hogy ott próbáld ki a tehetséged, ahol eddig sose. Mint minden gyógyuláshoz, a múlt sérelmeihez, bántásaihoz időre lehet szükség. Sokan mégis úgy gondolunk a megbocsátásra, hogy ha nem megy azonnal és tökéletesen, akár bele se vágjunk. Rossz választás, egyáltalán nem jobb elkönyvelni magunkban, hogy mi bizony nem tudunk megbocsátani.
Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
Nézze a Melitta TV-t online