Soha jobbkor nem készülhetett volna a 30. évfolyamát ünneplő Patika Magazinba ez az interjú, mint most, amikor az értékek, az értékteremtés, az értékmegőrzés a téma.
2018-ban az előző interjút azzal fejeztem be, hogy Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész további karrierje és sikertörténete elképzelhetetlen távlatokba mutat. És értékteremtésével ez így is lett.
– Ahogy a családok örökítik tovább a felmenőiket, mesélve róluk a fiataloknak, te ugyanúgy őrzöd az emlékét Cziffra György zongoraművésznek. Ez felmérhetetlen érték, ápolni a munkásságát, továbbvinni az üzenetét, fenntartani az örökségét.
És ami igazán különleges, hogy ezt már ötéves korodban elhatároztad.
– Igen, mert szerintem a zene az, ami a bűvkörébe tudja vonzani a gyerekeket, ezért nélkülözhetetlen, hogy, főleg Kodály, Bartók és Cziffra hazájában, ne nőjön fel egyetlenegy gyerek se úgy, hogy nem foglalkozik zenével. Nem az a cél, hogy mindenki professzionálisan művelje, de az cél, hogy mindenki értő, érző emberré váljon. Ezt nem lehet csak úgy, véletlenül elérni, de a zene segíti ezt.
– Idén a Cziffra György Fesztivál a 10 éves jubileumához ért.
– A számok nagyon érdekesen alakultak az életünkben.
30 éve annak, hogy azt a bizonyos Cziffra György-lemezfelvételt otthon meghallgattam úgy 5-6 évesen, ami elindított a zongora irányába, és klasszikus zenésszé váltam. 20 éve annak, amikor 16 évesen, mint előkészítős, megkértem Batta Andrást, a Zeneakadémia akkori rektorát: bocsássa rendelkezésemre a Zeneakadémia kistermét, hogy növendékhangversenyt adhassak Cziffra György emlékére.
Sajnos sosem találkoztam a mesterrel, de volt egy láthatatlan kötődésem felé, és nem értettem, hogy miért van ő elfelejtve, még szakmán belül is. A magam szerény, ugyanakkor bátor eszközeivel megpróbáltam, és sikerült a koncertet megvalósítani. Ami később már fesztivállá nőtte ki magát.
Most 10 éves a fesztivál, és Batta Andrással a Magyar Zene Házában közösen nyitottuk meg a Cziffráról szóló, a teljes életét felölelő, audiovizuális élményekkel teli kiállítást 200 m2-en.
November 5-én este játszottam el a Zeneakadémián liszt összes magyar rapszódiáját.
Szinte lehetetlen küldetés a közel 3 órányi zenemű, a 19 magyar rapszódia eljátszása.
Ha valami segített, akkor az az én hálám.
Hálám a Jóistennek azért, hogy ez a fesztivál megvalósult, elértük a célunkat. Már tudják az emberek, hogy Cziffra György nagy művész volt, példakép, akire érdemes felnézni, nemzetünk büszkesége, akitől nagy örökséget kaptunk. Az öröksége ápolásával mi is szeretnénk valamit az embereknek adni, olykor vigaszt, olykor reményt. A zene mindig remény, és mindenben segít.
Bánatban, örömben a zenéhez nyúlunk, mert ezzel a legegyszerűbb kifejezni vagy megélni az érzelmeinket. Nem kell hozzá előképzettség, nem kell hozzá elmélyülés, csak maga az élvezet. Sőt, már bizonyított, hogy a zenével való gyógyításnak és gyógyulásnak is van alapja és jelentősége.
– A sokoldalúságodat is jellemzi az, hogy a fesztivál tematikájába mindent belevisztek a zenén kívül is, a tudományt, a többi művészeti ágat.
– Az élet olyan színes, és a tudományok is olyan lehetőségeket teremtenek, amint a megismerés vágya felmerül bennünk, hogy kár lenne kizárni olyan lehetőségeket, amelyekkel csak gazdagodunk. Vannak persze, akik ezt nem így fogják fel, hogy pl. a klasszikus zenész ne játsszon könnyedebb zenét és fordítva.
Pedig a zenében való átjárások nagyon fontosak. Az, hogy én Lajkó Félixszel, Presser Gáborral, Rúzsa Magdival vagy Szakcsi Lakatos Bélával együtt játszottam, az nekem nem a könnyűzenei vénámat erősítette, hanem a klasszikust. Illetve azt a fajta gondolkodásmódot, amit Cziffra György is képviselt. Nincs műfaj, csak jó zene és rossz zene van.
Emberként is azt nézem, hogy valaki jó ember vagy rossz ember.
Az előbbiekre visszatérve, a tudomány is fontos, még a zenével kapcsolatban is.
Sokan kérdezik, honnan van ennyi energiám, memóriám, teherbírásom. Erről a témáról tart Freund Tamás professzor, az MTA elnöke előadást. Mindemellett fontosnak tartjuk a fiatalok támogatását is, mesterkurzusokkal, versenyekkel, ösztöndíjprogramokkal. Pont ez a sokszínűség adja a fesztivál esszenciáját.
– És a te sokszínűségedet mi adja?
– Mindig a jelenben élek. A koncerten átszellemülök, ilyenkor a materiális világból semmi nem vesz körül.
Amikor nincs koncert, akkor viszont rendszerezetten élek. Sokkal jobban a földön járok, mint talán más művész.
Ez a kiegyensúlyozottság nagyon fontos, elkülöníteni a művészlétemet a többitől. Máskülönben nem tudnék annyi dolgot vinni, a fesztivált, a Zeneakadémián tanítást, a Nemzeti Tehetség Központban vannak mentoráltjaim, a Virtuózok tehetségkutatóban is zsűriztem, millió dolog, ami vagy látható, vagy nem. Ha látható, akkor már csak az eredményt lehet látni, de a mögöttes munkát nem.
– Tehát ez éltet téged, az eredmény, az, hogy megcsináltad?
– Inkább az, hogy valamiért vagy valakiért megcsináltam. Ha emellett észrevesznek engem is, akár a díjak, kitüntetések szempontjából, annak örülök. De sosem én vagyok a lényeg, hanem énáltalam valaki vagy valami más.
Amikor felmegyek a színpadra, akkor sem én vagyok a lényeg, hanem a zene, de motorként, szívdobogásként ott vagyok.
Amíg energiám van, és szív, és lendület, és ilyen fantasztikus csapatom, élén a feleségemmel, aki minden erejével az ügyért dolgozik és engem segít egy ilyen támogató közegben, addig nincs gond.
– Kaptok segítséget a Cziffra Fesztivál programsorozathoz?
– Igen, ezt egyedül nem is tudnánk így létrehozni. Fontos megemlíteni a Miniszterelnökséget, akik a kezdetektől mellettünk állnak. Emlékévvé lehetett nyilvánítani Cziffra György születésének 100. évfordulóját, eddig csak Bartók, Kodály és Liszt volt ebben a státuszban. Nagyon örülök, hogy észrevették a döntéshozók, Cziffra György emléke nemzeti ügy. A mindenkori kulturális minisztertől az MVM-en át sok támogatónk van, enélkül nem tudnánk működni. Főleg külföldön azt is látom, hogy hiába van szinte elapadhatatlan forrás, de nem tudják azt kihasználni. Hiszek a mondásban, hogy nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell születni. De Cziffra György miatt, az ideológia miatt, a munka miatt, a beletett energia miatt, a soha meg nem alkuvás (zenei szempontból értem ezt) miatt töretlen a siker. De ezért meg kell dolgozni minden aspektusban.
– Számodra mik az értékek az életben?
– Jelen pillanatban csak és kizárólag a családom. lehet, furcsa, hogy nem a zenét mondom. Van egy csodálatos feleségem, aki segít engem emberként és művészként is. A legnagyobb örömforrás a 3 és fél éves kislányunk, Szofi, aki értelmet ad mindennek, bekeretezi a napjainkat.
Többet szeretnék vele lenni, mint amennyit tudok, néha nagy logisztikát kíván, hogy én vihessem reggel az óvodába, de ez nem teher, hanem öröm. Ezáltal válik tulajdonképpen a második helyen a zene egyfajta kiteljesedéssé. Nem azt mondom, hogy mindezek előtt üres volt az életem, de valami hiányzott. És most minden a helyére került. Ugyanolyan nehéz minden, ugyanúgy meg kell dolgozni minden hangért, ugyanúgy meg kell dolgozni a családon belül is minden sikerért, örömért, minden tanításért, minden együtt töltött percért, de az biztos, hogy irányba van téve minden. Nehéz indulása volt a gyerekkoromnak, ezért nagyon borúlátó voltam.
Fiatal koromban is elképzelhetetlennek tűnt, hogy akár fele akkora sikert érjek el, mint most. Néha felteszem a kérdést magamnak, hogy a Jóisten miért ad ennyit?
Ennyi szeretetet? Ezért hiszek benne töretlenül, hogy aki kap, annak adnia is kell!
– Egy ember általában értékteremtő vagy értékmegőrző. Úgy érzem, hogy te viszont mindkettő vagy. Ez hogyan sikerül neked?
– Azt szoktam mondani, Cziffra György abban segített nekem, hogy megtaláljam saját magamat. És ez rögtön válasz is, hogy az értékmegőrzés, az Cziffra György.
Az ő emlékének a megőrzése. Az viszont, hogy megtaláltam magamat a művészetemben, az már értékteremtés. Ehhez viszont – a napi minimum 8 órás gyakorláson túl – tapasztalni kell, fájdalmakat megélni, sikereket feldolgozni, olyan életszituációkba kerülni művészként és emberként is, ami formál, és ezáltal kiteljesedik a kép. Az elmúlt 3 évtized számomra nagyon sok örömet adott.
Szeretem Magyarországot, és hálás vagyok, hogy itt élhetek, és az itt élő embereknek adhatom a legtöbbet. Sokat játszom külföldön, de azért mégiscsak itthon játszani a legjobb. Az én szívem piros-fehér-zöldben dobog.
Dr. Szarvasházi Judit
A cikk a Patika Magazinban jelent meg.
Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!
2025. január