Minden jó így, ahogy van! – Beszélgetés Erős Antóniával

Sajátos paradoxon. Megfontolt, visszafogott, nem hivalkodó, nem tolakodó, mégis egész lényét adja oda nekünk estéről estére erős Antónia.

–    Nap nap után láthatunk a televízió képernyőjén, mindig sugárzol és kiegyensúlyozottnak tűnsz, mi a titok?

Igazából az, hogy ennyi év után már kialakul egy bizonyos rutin, másrészt nekem arra kell felkészülnöm, hogy kicsit „fordított” a napom. Ami azt jelenti, hogy délutánra és kora estére kell a „csúcsformámat” produkálni és nem a nap első felében, mint ahogyan a legtöbb embernek, munkája során. Persze nagyon fontos segítség, hogy jók a sminkesek, a stylistok, a munkatársaim – Szellő Istvánnal mi nagyon jól tudunk együtt dolgozni – remek hangulat vesz körül minket. Talán ez látszik is? Nyilván a csapatmunka is fontos, ha a riporterek, a tudósítók jó anyagokat hoznak, ha látszik, hogy jó lesz a műsor, az nagymértékben doppingol mindenkit. S persze minden nap más, ebből a szempontból ez a legváltozatosabb műsor!

–    Ez a könnyed derű valóban látható a képernyő másik oldalán is.

Tényleg jó a kapcsolat közöttünk. Persze a szigorú híradó műfajban az ember nem kacsintgat ki a nézőre, de az, hogy a két műsorvezető barátságban van, valóban „átjön”.

–    Kétszer is megválasztottak a „Legnépszerűbb műsorvezetőnek”. Szeretnek a nézők, de más területen is hiteles vagy, hiszen rendkívül sokat teszel a cukorbetegekért. Te huszonöt évesen lettél cukorbeteg, mi történt akkor, milyen jelei vannak e betegségnek?

Egyértelműek a tünetei, s nagyon gyorsan alakul ki akár néhány hét leforgása alatt és nem gyógyul, így egyre rosszabb a beteg állapota. Előbb vagy utóbb így orvoshoz kerül, minél előbb, annál jobb természetesen. Ha valaki hirtelen azt veszi észre, hogy ugyanannyit eszik, mégis rohamosan elkezd fogyni, ha állandóan pisilni jár – akár már tíz percenként – ha folyamatosan iváskényszert érez, de száraz a szája, nehezebben gyógyulnak a sebei, akkor ezek eléggé egyértelműen jelzik, hogy gyanakodni kell a cukorbetegségre. Tehát, mindenképpen fel kell keresni az orvosunkat, hiszen a háziorvosunk egy gyors teszttel is megállapítja, hogy laborba vagy kórházba kell-e mennünk.

–    Gondolom, hogy ez a betegség rendkívül fegyelmezett életmódot követel?

Mindenképp fegyelmezettebbet, mint a korábbi! Huszonöt évesen az ember nem figyel olyan tudatosan magára, ilyen szempontból nekem ez életmódváltás volt, de ez nem több, mint egy egészséges életmód. Tehát a napi többszöri étkezés, ami minőségi étkezés kell, hogy legyen, a rendszeres testmozgás, és emellett a rendszeres, napi vércukormérések, az inzulin beadása… ezek hozzátartoznak egy cukorbeteg életéhez. Ez körülbelül egy év alatt rutinná vált.

–    Azt gondolom, Te egyébként is fegyelmezettségre hajló ember vagy.

Igen, valószínű, hogy így születtem!

–    A sportnak is híve vagy, most is jársz konditerembe?

A gyerekek mellett nehezebb megoldani, de mostanában már hetente kétszer mozgok!

–    Hiszen az Egészség nagykövete is vagy! Sokat tudsz tenni híres emberként, hallgatnak rád az emberek, hiteles vagy a tévénézők számára.

Nyilván a környezetem azonnal reagált, amikor kiderült a betegségem. Ha cukorbetegségről van szó, ők azonnal engem hívnak föl, gyakran kérnek tőlem tanácsot munkatársak is. Nyilván érintettként van feladatom a környezetem, barátaim, társaim felé. Az Egy Csepp Figyelem Alapítványt nem véletlenül hoztuk létre, hiszen csak annyi, hogy beszélgetünk a cukorbetegségről, az nem elég. Az alapítványnak pedig az a feladata, hogy a nyilvánosság felé beszéljünk, tegyünk minél többet, illetve arról is, hogy van megelőzhető formája, az a bizonyos „kettes” típusú, és sajnos van az „egyes”, ami nem megelőzhető és nem is gyógyítható, de élni lehet vele, odafigyeléssel, fegyelemmel.

–    Figyelemreméltó harcosa vagy, és sokat is tudsz tenni ezért.

Nyilván az ismertséget erre érdemes használni!

–    Mesélj a hétköznapjaidról, főzöl otthon?

Nem. (nevet) Nem főzök, de ezt nem szoktam titkolni! Ha van időm rá, akkor igen, hiszen egy főzelék, vagy egy gyors leves nem okoz gondot, de napi szinten nem főzök. Nyilván az adott körülmények között mégis odafigyelünk arra, hogy a gyerekek is rendszeresen egyenek és jó minőségű ételt. Az óvodai étkezésben úgy lehet erre figyelni, hogy az ember megnézi, hogy milyen menüből választanak illetve beszéltem az óvónőkkel, hogy honnan hozatják az ételeket, mennyire elégedettek. Otthon illetve ott, ahová napi szinten járunk étkezni a családommal, igyekszünk úgy válogatni, hogy legalább egyszer, de jobb, ha kétszer esznek a gyerekek is halat, próbáljuk őket rávenni finoman, hogy több zöldséget egyenek. Erőszakosan persze semmit sem lehet, nincs értelme. Persze gyereke válogatja, hogy ki mit szeret, hiszen van egy lányom és egy fiam, egyidősek, ugyanazokat az ételeket kapták, ugyanannyi ideig szoptak, ugyanannyi ideig kaptak például rizspépet, amikor elkezdtük a hozzátáplálást, mindent ugyanúgy csináltunk, mégis az egyik „fekete” a másik „fehér”. A lányom mindent megeszik, a zöldségeket is nyersen ropogtatja, a fiam, az uborka szagától is rosszul van, pedig semmit nem csináltunk másképp! Nálunk megdőlt az a tézis, hogy a szokásokhoz alkalmazkodik a gyerek a családban, ha így lenne, akkor egyformán szeretnének mindent a gyerekeim, de nem így van!

–    Ehetnek csokit és édességet?

Otthon mondjuk nincs módjuk cukrozott üdítőket inni, de természetesen mindent ehetnek, csak mértékkel. Amit megkívánnak, azt megkóstolhatják, de mértékletességre próbáljuk nevelni őket: nem lehet egy tábla csokit megenni egy ültő helyükben, noha a fiam képes lenne rá, más fából faragták, mint a lányomat.

–    Abban vagyunk egyformák, hogy különbözőek vagyunk! Egyébként most óvodában vannak a srácok?

Igen, óvodába járnak, hiszen öt évesek lesznek nyáron. Elevenek, olyanok, amilyennek két ötévesnek lennie kell. Egyébként tűz és víz, tehát annyira nem hasonlítanak egymásra, viszont egyre jobban eltöltik az idejüket együtt, egyre inkább együttműködőek, most már jópofa, közös játékaik is vannak, ritkábban veszekednek. Szerintem, ez már egészen jó időszak, már több a játék, mint a hiszti! De minden rendben van velük!

–    Amikor megszülettek a gyerekeid, te is megváltoztál.

Ez így van, de azt hiszem, ez teljesen normális. Az ember rengeteg érzelemmel szegényebb, amíg nincsen saját gyereke, persze szerettem a gyerekeket előtte is, de a saját gyereknél teljesen más a helyzet. Olyan dolgokat ismertem meg magamból, és nyilván a gyerekeim apjából is, amit előtte nem tudhattam. Ez óriási ajándék, azt szoktam mondani, hogy egy nő valószínűleg nem bánja meg soha, ha egy gyereknek életet ad, de azt megbánhatja, ha nem valami miatt nem szül, nyilván van, akinek ez egész egyszerűen nem adatik meg. Egyébként az életem, amióta megvannak a gyerekeim, másról nem szól, de ez így normális, mert, ha nem, akkor miért vállalnánk gyereket?

–    Mentek valahová nyaralni?

Szellő Istvánnal mi mindig előre egyeztetünk magunk között, így már áprilisban elkezdtük tervezni a nyári szabadságot, hiszen, amikor egyikünk szabadságon van, akkor a másiknak mindenképpen dolgoznia kell. Ez az elmúlt tizenhat évben működött, nyilván az idén nyáron is így lesz.  Július első felében megyünk egy családi nyaralásra négyesben, aztán augusztus végén a tágabb családdal és barátokkal elmegyünk az Adriai tengerre még egy hétre.

–    Van neked valami hobbid?

Nem hiszem, hogy lenne! Nagyon sok minden szívesen csinálok, de nincs kifejezetten olyan időtöltés, ami hobbinak nevezhető.

–    Valami óhaj, vágy?

Nézd, az ember nem tud két házban lakni egyszerre, négy autóval járni egyszerre… azt gondolom, van egy fiam és egy lányom, munkám, amit szeretek, nem igazán áhítozom más dolgokra! Ha az vágy, hogy sokáig így maradjon minden, akkor azt kívánom. Nem áhítozom semmire sem, jó, ahogy van!

–    És az alapítvány?

Na, ott jó lenne, ha nem kellene a létezésért küzdeni, hogy ne legyen gond a számlákat kifizetni. Szeretném, ha lenne elég támogatónk, tudnánk eleget pályázni, hogy azzal foglalkozhassunk, ami a munkánk és ne létfenntartás vigye el az energiánkat, mert az nem szolgálja az embereket. Nagyon sok terület van, ahol elkél a segítség: rengeteg óvoda keres már minket, tehát van feladat bőven! Visszatérve a kívánságokra, most iszom egy jó habos kávét és picit csendben üldögélek, engem ezzel is ki lehet kapcsolni a hétköznapokból.

Szarvasházi Judit és Vészabó Noémi