Generációs különbségek mindig is voltak, de mik azok, amik jelenleg dominánsan jellemzőek egy-egy generációra?
A világháborús generáció
Napjainkban jelen van egy nagyszülői vagy dédszülői generáció (melyik családnak éppen hogyan alakult az élete vagy sorsa), akik gyerekként vagy kamaszként éltek a II. világháborúban. Az akkori átlagember életét a mélyszegénység jellemezte, és a mindennapi küzdelem a túlélésért. A fájdalom, a veszteség, a nincs, a tehetetlenség érzése a sorssal szemben mindennapjaik domináns része volt.
Az érzésekről akkor nem beszéltek, mert az akkori élethelyzetben átélt érzésekre nincsenek szavak. Történeteik vannak, de sok esetben az érzéseket az ember csak a szemükből látja, mert az érzések kimondása még most is tabu vagy fájna kimondni.
Megszokták és elfogadták a fájdalmat az élet részeként felfognit. Tapasztalataik alapján rögzítették, hogy nincs rá megoldás, mert abban az időben ezekre a fájdalmakra nem is volt. Esetleg talán csak az, amit a vallás és a hit adhatott. Mindenki maga oldotta meg a problémáját. Kívülről nem segített senki más, mert mindenkinek megvolt a maga baja.
Gyerekként otthon gyakran élték a felnőttek életét, és kivették a részüket néha a legkeményebb munkából. Ha nem tették, nem volt megértés, mert a többiek túlélése múlhatott rajta. A nevelés elfogadott és szerves része volt a verés, családon belül is. Tehát megtanultak magukban lenni, a fájdalomra sok esetben az élet maradandó részeként tekinteni és azt elfogadni.
- Ha eljönnek a rendelőbe…
Ezeket az idős betegeket – éppen tapasztalataik és élettörténetük miatt – sok esetben már csak akkor látjuk a rendelésen, ha a panaszok nagyon erősek és a fájdalom is már valóban elviselhetetlen. Általában betegségeik előrehaladott stádiumúak, mert megszokták, hogy tűrjenek, és éppen ezért csak a végső esetben kérnek külső segítséget.
Az ’56-os generáció
Van jelenleg egy szülői vagy nagyszülői generáció, amely ’56 körül született. Így gyermekkorukat az akkori idők és a szocializmus határozta meg. A csecsemőket hathetesen be kellett adni a gondozóba, mert az anyáknak a termelésre kellett menniük, így a kicsik a megfelelő figyelmet, törődést nem kaphatták meg. A szülők a gyerekek előtt csak visszafogottan beszéltek, nehogy valahol máshol valamit elkottyantson a gyerek, mert a besúgórendszer idejében bárki ellenség lehetett.
A gyerekek megtanultak csendesek és visszafogottak lenni, a körülményeknek megfelelően viselkedni, feleslegesen nem beszélni. A keresztény vallás tiltott lett. Az egyén érdekei, érzései, személyisége helyett teret foglalt a kollektíva érdeke, a szolidaritás és a „szabad” beilleszkedés lehetősége. Mindezt akkor élték túl, ha kaméleonná váltak vagy szürkeségbe menekültek, az örömüket pedig a teljesítményben találták meg.
Felnőttkorukra jött a rendszerváltás és a kapitalizmus, ami ezt az egészet felborította. Aki tudott, alkalmazkodott, de az emberek és családok többsége ezt újabb jelentős veszteségekkel és erős belső feszültségekkel élte meg. Jött egy olyan világ, ahol már az egyén megvalósíthatja önmagát, ha még nem felejtette el, kicsoda. Ma ki lehet mondani dolgokat, amiket azelőtt soha, de hogyan mondjuk ki azt, amire előtte generációknak nem volt szava?
- Ha eljönnek a rendelőbe
A rendelőben ez a korosztály a problémáival hol tanácstalanul és reménytelenül, hol mereven és indulatosan, hol alázatosan, de mégis erőszakosan, hol öntudatosan, hol túl későn, hol alaptalanul túlaggódva, de keresi a megoldást a valós vagy valótlan fájdalmaira, problémáira. Sok esetben látszódik, hogy betegségeik – főként a nőknél – pszichoszomatikus eredetűek.
A mai fiatal felnőtt generáció
Van egy korosztály, aki most szülő vagy még „gyerek” és szingli. Kulcsos gyerekként nőttek fel. Nevelésükben még nekik is elfért egy-egy szülői vagy tanári pofon. A teljesítményért jutalmazták őket, de már gyerekként megérintette őket a Nyugat szele. Volt, aki már akkor elkezdte keresni önmagát, volt, aki abban látta akkor is a lehetőséget, ha beáll a sorba. Sok anya a saját sorsából kiindulva gyermekét a diplomára és az önállóságra biztatta. Belül ingadoznak az önmegvalósítás, az elvárások és megfelelések dilemmájában. Szüleik és nagyszüleik tapasztalataiból kiindulva a szenvedést és a fájdalmat sok esetben ők is az élet részeként kezelik és a fókuszt is sok esetben arra helyezik. A nyugati társadalmak, az internet, a nyelvek ismerete, a külföldi munka viszont egyre több új és más hozzáállást és tapasztalatot hoz az életükbe.
- Ha eljönnek a rendelőbe
Tudatosabban próbálják problémáikra keresni a megoldásokat, de a könnyebb utat választva néha ők is a betegségbe menekülnek. A fokozottabb stressz, fizikai terhelés vagy ülő életmód miatt 30-40 éves kor között megjelennek az első panaszaik. Ha ilyenkor időben leülünk velük beszélgetni és rávilágítunk, hogy panaszaik hátterében sok esetben egy terheltebb munkahelyi vagy családi időszak állhat, akkor nem alakul ki a betegségtudat. Figyelmük ebben az időszakban még jól irányítható a megelőzésre és az egészség megtartására.
Dr. Zsiska Beáta
reumatológus, holisztikus orvos
