Az empátiát természetes emberi tulajdonságnak tekintjük, és úgy gondolunk rá, mint a kulturált, illedelmesen viselkedő emberek egy tulajdonságára. Jó, ha van, de azért nem tragédia, ha valakibe kevés szorult, ettől még lehet jó ember.
Ha valaki érzéketlen, azt mondjuk rá, gyenge az empátiája, aki meg gyorsan megérzi a másik ember érzelmi állapotát arcából, viselkedéséből, az meg empatikus. Természetesen állatoknak is tulajdonítunk empatikus érzéket, akinek van vagy volt kutyája, tudja, milyen érzékenyen tud reagálni a kutyus a gazdi lelkiállapotára. Ennyiből azonban csak azt gondolhatnánk, az empátia arra való, hogy az emberek jobban megértsék egymást, nagyobb legyen köztük a harmónia, gördülékenyebb legyen a kommunikáció. Valójában sokkal többről van szó.
Az altruizmus
Az emberi társadalom alapja a kooperáció, a kölcsönösség és az altruizmus. Ezek a fogalmak némiképp átfedik egymást, közös lényegük, hogy az emberek a közvetlen jutalom hiányában is hajlamosak másokkal együttműködni vagy másokon segíteni. Ezt a darwini túlélésért folytatott harc vagy a dawkinsi önző gén szempontjából nem könnyű megérteni. Miért pazarolnák erőforrásaikat az emberek mások megsegítésére, nem egyszer kockára téve saját egészségükett, sőt életüket is? Mi hasznuk lenne abban, ha az utcán segítenek egy vadidegennek megtolnia az autóját, mert az nem indul? Miféle erő hajtja az embereket másokat segítő tevékenységekre, legyen a keret az önkéntes segítés, vagy az alulfizetett karitatív pálya?
Az evolúcióban azok a sikeresek, akiknek minél nagyobb számban terjednek el a génjeik, azaz a tulajdonságaik. Hajdanán azok az élőlények ebben előnyt élveztek, akik élelemmel, védelemmel segítették génrokonaikat, mivel ezzel saját génjeik fennmaradását támogatták. Emiatt az ő génjeik a segítésre ösztönző génekkel együtt jobban elterjedtek, mint a másokon nem segítő állatoké. Így alakult ki az elvileg önző „génterjesztő” viselkedésből az önzetlen magatartás. Mára az altruizmus-gének minden emberben jelen vannak, bár nem feltétlen működnek.
A segítés mértéke persze nem mindenkivel szemben azonos. Minél közelibb rokon valaki, annál több vele a közös gén. Ez magyarázza, hogy az emberek a gyermekeikkel és unokáikkal a legönzetlenebbek. Persze, az emberi faj meglehetősen egységes, minden ember génrokona a többi embernek, ezért vagyunk hajlamosak idegeneken is segíteni. A koldusok nagy bajban lennének, ha nem dolgozna sokakban az adakozási vágy.
A gének persze önmagukban nem képesek közvetlenül önzetlen viselkedést kiváltani.
Az önzetlenség motorja az empátia
Kérdés, hogy az evolúciósan hasznos, de az egyén számára nem átlátható célú altruizmus milyen közvetítőmechanizmuson keresztül lép működésbe? Honnan tudjuk, hogy valaki éppen segítségre szorulna? Vagy kooperáció esetén honnan tudjuk fél szavakból is, ki hogyan álljon hozzá a dologhoz, miként hangoljuk össze a munkát? Az evolúció során e viselkedések közvetlen kiváltására alakult ki az empátia és az elmeolvasás képessége. A két jelenség összefügg, de nem azonos egymással.
Az empátia az a képességünk, amelynek révén saját érzéseink és gondolataink megfigyelésével párhuzamosan képesek vagyunk mások érzéseit és gondolatait is átélni, és arra adekvát érzelmi-viselkedéses választ tudunk adni. Az empátia segítségével vagyunk képesek felismerni azt, hogy mások bajban vannak és segítségre szorulnak. Az empátia képessége persze sokkal többet jelent. Szociális állatoknál, így az embernél is, rendkívül fontos szavak nélkül is megérteni mások szándékait, érzelmi állapotait, hiszen a félelmet, a haragot, az agressziót, a fenyegetést a saját túlélésünk érdekében talán még fontosabb is felismerni. Természetesen empátia nem létezhetne, ha az állatok és emberek nem kommunikálnák belső állapotaikat külsőleges, észlelhető testi jelekben. Azaz a metakommunikáció és az empátia rendszert alkot, és az állatok és emberek közötti kommunikáció pontosítását is szolgálja.
Mivel az empátia révén – egyéni érzékenységtől függően – átéljük a másik ember érzéseit, ill. olvasunk gondolataiban, az átélt érzelmek sokszor kényszerítő módon hatnak ránk, és cselekvésre kényszerítenek minket. Ezért van az, hogy sokszor ellenállhatatlan késztetést érzünk, hogy egy bajbajutotton segítsünk, s nem egyszer emberek inkább saját testi épségüket is kockára tevő mentőakciókba fognak, mert nem bírják elviselni a másik szenvedését. Az evolúció megint csak az önzést használta ki az önzetlen viselkedés kiváltására: kínzó, rossz érzéseinktől akarunk szabadulni, amikor segítünk a bajbajutotton.
- 1.eset
Hogy ez mennyire működik állati szinten is, arra számos eset ismert. Ha egymás melletti ketrecben két majom ücsörög, de a sikeres feladatvégzéséért csak az egyik kap banánt, és a másik majom esdeklő pofával koldulásra nyújtja a kezét, a társa végül kelletlenül megosztja vele a banánját.
| Az empátia mértékében az emberek erősen különböznek. A férfiak és a nők között jellegzetes különbség mutatható ki. |
Az empatikus és a rendszeralkotó elme
Simon Baron-Cohen nevéhez fűződik a szélsőséges férfiagy teória. E szerint, az evolúció során a nők az empátiára, azaz az emberek megértésére, míg a férfiak a világ megismerésére specializálódtak. A nők nevelték mindig is a gyermekeket, s ehhez nagy beleérző képességre van szükségük, hiszen a gyermekek sokáig nem tudják kifejezni szükségleteiket, azt az anyáknak kell gyermekük viselkedéséből kiolvasniuk. A nőknek más szempontból is fontos kifürkészniük a férfiak ki nem mondott szándékait, hiszen a nők a szaporodásban betöltött jóval megterhelőbb szerepe miatt tartós párkapcsolatokra törekszik. De ismerve a férfiak agresszív, impulzív természetét, saját és gyermekeik védelmében is fontos volt idejében felismerni a férfiak veszélyességét.
Ezzel szemben a férfiaknak a világot kell megismerniük, mert a túlélés szempontjából számukra ez a fontosabb. Következtetni az állatok hátrahagyott nyomaiból, megismerni az állatok szokásait és viselkedését, megérteni az időjárásváltozás törvényszerűségeit, kiismerni az eszközkészítéshez szükséges anyagok tulajdonságait, megtanulni a dárda vagy nyíl repülési ívének sajátosságait, a tűzgyújtás fortélyait stb. Ebből a világra irányuló kíváncsiságból született később a tudomány, a filozófia, a világmagyarázat. Igazság szerint az emberi történelem férfiak közti háborúkról szól, s a harcban a férfi számára az érzelmi empátia nem volna túl hasznos dolog. Az ellenséget nem előnyös sajnálni, miközben meg kell ölni.
Mivel az agy nemét a magzati korban az agyat érő különféle hormonhatások határozzák meg, természetesen a szélsőséges női és férfi agy között mindenféle átmenetek léteznek. Hiszen vannak női matematikusok és elméleti fizikusok is, és férfi pszichológusok és pedagógusok is.
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus, író
www.tenyek-tevhitek.hu
