Bár a lakosság nagyjából 30-35 százaléka érintett valamilyen fokú visszértágulatban, elenyésző azok aránya, akik rászánják magukat a műtétre. Mindez talán érthető is, hiszen nagyon sok a tévhit ezzel kapcsolatban, pedig a fejlett orvostudománynak és technikai háttérnek köszönhetően sokkal egyszerűbb a panaszoktól megszabadulni, mint azt sokan gondolják.
A visszeres láb, a közvélekedéssel ellentétben, nem csupán esztétikai kérdés, hiszen hátterében a vénák nem megfelelő működése áll. Kezdetben csupán külsőleg jelentkeznek a problémák, később azonban lábzsibbadás, -dagadás, fájdalom is kialakulhat. Sőt, egy elhanyagolt visszértágulat miatt károsodhat a lábszár és a lábujjak vérellátása, fogékonyabb lesz a gombás betegségekkel szemben, nagyobb az esély trombózisra, lábszárfekélyre. Sokan mégsem foglalkoznak a panaszokkal, mert tartanak a visszérműtéttől. Dr. Szabó Attila Ph.D, érsebész, visszér-specialista szeretne néhány tévhitet eloszlatni, mivel ma már többféle műtéti technika létezik.
Tévhiteink
1. tévhit: „Műtét után kiújulnak a visszerek”
A korábbi, még ma is alkalmazott, vágásos módszerrel elvégzett operációk után valóban sok esetben kiújulnak a visszértágulatok, mivel a műtét előtt nem készítenek ultrahang vizsgálatot. A képalkotói diagnosztikának köszönhetően a visszértágulat kialakulásának okát is kezelni lehet, ezáltal a kiújulási lehetőség elenyésző.
2. tévhit: „Az operáció fájdalmas és hetekig nem dolgozhatok”
„A klasszikus”, vágásos módszert alkalmazva a beteg valóban heteken át tartó fájdalmat él át, mivel a szakorvos – altatás, vagy gerincérzéstelenítés után -, néhány metszéssel, illetve a véna eltávolításával éri el a visszértágulat gyógyítását. Ezzel a módszerrel legalább hat hétig tart a lábadozás. Az új módszerek azonban nem igényelnek vágást, a páciens – módszertől függően – akár aznap, de másnap mindenki folytathatja a munkát, sőt, akár sportolni is lehet. Nincs szükség betegállományra, nincs fájdalom.
3. tévhit: „Szövődmények léphetnek fel!”
A vágásos eljárás esetében valóban előfordulhat, hiszen az operáció során szöveteket vágnak át a lágyékhajlatban, vagy a térdhajlatban, majd kihúzzák a használhatatlan vénát. A szöveti sérülés mellett károsodhatnak idegek és az oldalági vénák is elszakadnak, bevérzések alakulnak ki, a lábon sebek keletkeznek. Éppen emiatt sokáig nem engedik a tisztálkodást sem, hiszen fertőzésveszéllyel jár. A modern műtéti eljárások során maximum egy tűszúrásnyi heg keletkezik, óvják a visszértágulat környezetét és a komplikációk is minimálisak.
Az új módszerekről kevés szó esik, mivel az állami intézményekben, a hosszú várakozási lista elejére kerülve is a vágásos módszert alkalmazzák. Több hazai magán érsebész azonban már eljutott oda, hogy a külföldön sikerrel használt új műtéti eljárásokkal gyógyít. A hővel, illetve kémiai anyagokkal elvégzett négyféle eljárás, a lézeres, a rádiófrekvenciás, a mechano-kémiai ablációs, illetve a ragasztóval elvégzett elzárásos technika mind szövődmények, fájdalom és hosszú lábadozási idő nélküli eljárások.
Dr. Szabó elmondta, előbbi kettő esetében az érbe a bőrön keresztül hatolnak be és a lézeres-, illetve a rádiófrekvenciás energiával, hőt állítanak elő, majd ennek segítségével zárják el az eret. A másik típusú, a kémiai anyagok bejuttatásával elvégzett operációk során sincsenek mellékhatások: a kisebb ereket, oldalágakat, és a seprűvénákat többnyire speciális, szöveti ragasztóval, vagy úgynevezett mechano-kémiai ablációval (az ér kis részének roncsolásával) és egy szklerotizáló anyaggal zárják el. Ezek esetében az erek falai összetapadnak, majd elhalnak. Az új módszereket ma már a világ 30 országában alkalmazzák.
Kik érintettek?
A lassú véráramlás következménye a vénák falának kitágulása, amelyet a köznyelv helytelenül, visszerességnek nevez. Visszere mindenkinek van, visszértágulata azonban nem. Kialakulásához hozzájárulhat a kor, mélyvénás trombózis, női nemi hormonok, áldott állapot, baleset, tartós álló-, vagy ülőmunka, elhízás, de legfontosabb a genetikai tényező.
