Szeptember 14-én harmincötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Táncházak Éjszakája – Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatság. A Táncház Egyesület szervezésében megvalósuló nagyszabású eseménynek a Fonó Budai Zeneház ad otthont. Délutáni interaktív családi programokkal, hajnalig tartó táncházakkal, számos kiváló zenekar részvételével indítják útjára ezzel az eseménnyel a táncházi évadot. Az eseménynek otthont adó Fonó egyben ezzel a nyitónappal ráfordul harmincadik jubileumának megünneplésére is.
Az este folyamán terítékre kerülnek a Kárpát-medence magyarságának táncai, zenéi, de betekinthetünk a tárgyi kultúrába is kézművesek részvételével. Már délután 16.00 órától várják az érdeklődőket a MintaKINCStár kézműves foglalkozásai és interaktív gyerekprogramok, gyerektáncház az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület részvételével.
19.00 órától a kamaszok mulathatnak a Sarjú Banda már-már legendás Kamasz táncházában, amely a táncházi évad során a továbbiakban is havonta egy szombaton megtölti a Fonó tereit. Ide elsősorban azokat a fiatalokat várják, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőtt táncházakhoz pedig még túl fiatalok. A Fölszállott a Páva tehetségkutató műsorból ismert Sarjú Banda minden alkalommal elképesztő sodrású táncházat muzsikál, ahol táncmesterek segítik a bekapcsolódást a kezdők számára.
20.30-tól több közreműködő zenekar, így a Gázsa, a Bara, az Üsztürü és a Budapest Mezőség Band muzsikájára táncolhatnak a résztvevők a Pajtában a vonós táncházban, míg a Berka együttes muzsikál a moldvai táncházban a nagyteremben.
A Táncházak Éjszakájára, amelyre délutántól egész családokat is várnak, 10 éves korig ingyenes belépést biztosítanak. A késő esti táncházak egészen másnapig, hajnali 3.00 óráig tartanak majd, így bárki áttáncolhatja magát szimbolikusan az elkövetkező táncházi évadba!
A Táncházak Éjszakája nem csupán egy kulturális esemény; sokkal inkább egy hagyományőrző közösségi élmény, amely lehetőséget biztosít arra, hogy újraéledjenek és továbbéljenek a Kárpát-medence néphagyományai.
Az eseménnyel egyben elindul a Fonó táncházi évada is. A továbbiakban minden héten várják a résztvevőket a Fonó Szerda táncházi alkalmaira táncoktatással. A Berka együttes moldvai és vonós táncházat tart minden második pénteken. Havi rendszerességgel muzsikál bolgár táncházat a Martenica, míg délszláv táncházat a Kolo együttes. Havi egy szombaton a Fitos Dezső Társulat gyerektáncházába, ezt követően a Sarjú Banda kamasz táncházába majd a ViGaD együttes táncmulatságába várják a fiatalokat.
Tavaly ilyen volt a Táncházak éjszakája (videó):
A szept. 14-ei Táncházak éjszakája programja:
16.00 – 18.30 Kézműves foglalkozások: MintaKINCStár – Pajta
16.00 – 18.30 Interaktív gyerekprogram, táncház – Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület közreműködésével – Pajta
19.00 – 20.30 Kamasz táncház a Sarjú Bandával – Pajta
20.30 – 03.00 Táncház – Pajta Közreműködő zenekarok: Gázsa, Bara, Üsztürü, Budapest Mezőség Band
20.30 – 1.00 Moldvai táncház: Berka Együttes, Gyurka Fábián – Nagyterem
További információ és jegyvásálás itt: