Miért érezzük magunkat rosszabbul, ha a COVID-19 járvány idején a tünetekre túlzottan összpontosítunk, és folyamatosan aggódunk emiatt? Valószínűleg azért, mert ilyen esetben nem reálisan észleljük a tüneteket, hanem súlyosabbnak, mint amilyenek azok valójában. De hogyan is módosítja a tünetek észlelését a hangulatváltozás és a bővülő információ-áradat a betegséggel kapcsolatban?
A tünetek észlelését befolyásoló tényezők
A COVID-19 betegség súlyos tünetei nyilvánvalóan vitathatatlanok. Azok a tünetek, azonban, amelyekről a vírusnak való kitettség korai szakaszában tájékoztatást kaptunk, túlságosan nyitottak voltak a tünetek észlelésének torzítására. Ez rossz irányban befolyásolta mindennapi életünket a járvány megjelenése óta. Amellett a tünetek lehetséges észlelésének a folyamatát nem mindig segítették a média által hozzánk eljuttatott hírek, gyakran álhírek. Inkább szorongáshoz és hiperéberséghez vezettek egészségünket illetően, ami által viszont bármely tünet torzíthatóvá vált. Lehet, hogy észre sem vettük, de bizonyása rosszabbul éreztük magunkat, ha túlzott módon összpontosítottunk a járványos betegség esetleges tüneteire.
A tünetekre való folytonos összpontosítás ronthat a helyzeten
Egy betegség tüneteinek észlelését egyértelműen módosítja a hangulat (pl. a félelem, szorongás ront rajta) és a megismerés, vagy a figyelem elvonása (az utóbbiak jó hatásúak). A mai koronavírusos világban sokan azt hiszik, hogy azzal segítenek magukon, ha folyton figyelik a testükön előforduló, esetleges változásokat. Ezekre túlzottan összpontosítanak: pl. már aggódnak, ha kicsit fáj a torkuk, vagy folyton ellenőrzik a homlokukat, hogy annak hőmérséklete nem utal-e lázra. Ha mi is így teszünk, tudnunk kell, hogy nem szabad túlzásba vinnünk az esetleg teljesen másra utaló „tünetek” figyelését.
A tünetek nem csak vírus útján terjedhetnek
A tünetek más módon is „fertőzőek” lehetnek, nem csupán a vírus révén. Az 1980-as években egy amerikai kutató, egyebek mellett a mentális egészségről szóló, számos könyv írója, leírt egy általa az „orvostanhallgatók betegségének” nevezett szindrómát. Ami arra világított rá, hogy az orvostanhallgatók gyakran „elkapják” azt a betegséget, amelyről az egyetemen tanulnak. Így pl. a hallgatók egy része mellkasi fájdalmat tapasztalhat kardiológiai tanulmányaik folytatásakor, vagy légszomjat vélhet felfedezni magán, ha pl. a légzésről tanul.
Ennek a jelenségnek a kapcsán más szakemberek folytatták a kutatást. Vizsgálták a tünetek társadalmi terjedését is, és rájöttek, hogy amikor pl. fejtetűről néztek filmet, hallgattak/olvastak ismertetőt az emberek, viszketett a fejük, vagy ha egy filmben pl. jeges vízbe ugrottak, a nézők dideregtek… Egyes megfigyelések szerint e kutatás eredményei vonatkoztathatók lennének a jelenlegi járványos megbetegedések „tüneteinek” terjedésére is.
Nem problémamentes folyamat
Különös időket élünk, amikor tudnunk és észlelnünk kellene, hogy betegek vagyunk-e vagy sem, mások (a sérülékenyebbek, nagyobb veszélynek kitettek) és magunk védelmében egyaránt. Ez a folyamat azonban távolról sem problémamentes. Bár az emberek figyelmeztetése, nagyon helyesen, hogy legyenek éberek a tüneteiket illetően, valóban segíthet azonosítani a COVID-19 valódi tüneteit. Az arra való túlzott összpontosítás azonban nem vezet eredményre, ellenkező hatást érhetünk el vele. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan jelentéktelen tüneteket „súlyosbíthatunk” magunk számára, amelyeket jobb lett volna figyelmen kívül hagynunk..
Forrás: Galenus
