Ünnep egyedül?

0
662

Az egyedülállók se töltsék magányosan az ünnepet, csak akkor, ha most kifejezetten erre vágynak.

A pszichológusok azt javasolják azoknak, akiknek bármilyen okból nincs családjuk, vagy netán az élet úgy hozta, hogy elszakadtak tőle, és magukra maradtak, előre szervezzék meg, hol és kivel töltik az ünnepeket. Elkerülhető az előzetes szorongás, ha célokat tűznek ki maguk élé az ünnepi időszak eltöltése kapcsán, és azokat meg is valósítják.

A karácsony is lehet például az a pillanat, amikor elgondolkodnak egy új élet kezdetéről a rákövetkező évben, és terveket szőnek a jövőre nézve. A lényeg az, hogy a család tekintetében az egész év folyamán elhagyatottan élők ilyenkor lehetőleg vegyék körül magukat emberekkel. Ha kevés baráttal rendelkeznek, és azok családjukkal töltik az ünnepet, a magányosok akkor se törődjenek bele eltérő, szomorú helyzetükbe, hanem forduljanak klubokhoz, vagy akár ünnepi alkalmak programjait szervező társaságokhoz. Egy jó ünnepi ebéden vagy vacsorán a finom ételek és italok társaságban történő elfogyasztása közben sokkal könnyebb feloldódni, feledni a magányt – így számukra is örömteli lesz az ünnep.

Forrás: Galenus

A cikk a Patika Magazinban jelent meg, keresse a gyógyszertárakban!