Mi vezet el ahhoz, hogy két ember a párkapcsolat lépcsőit ne együtt, hanem egymás mellett tegye meg? Melyek azok a játszmák, amelyek gátat szabnak az együttlétnek?
Kezdjük a kapcsolat elejétől. Hogyan is alakítunk ki párkapcsolatokat?
A mai világban élő serdülők és fiatal felnőttek (felnőttnek látszók) döntő többségben önbizalomhiánnyal küszködnek. De ez nem csak most van így, hanem mindez régóta tartó folyamat. Ezzel a felállással kezdenek bele egy kapcsolatba. Az önbizalomhiány általában megfelelő külsőségekkel van leplezve, amit a másik nem is lát meg, mivel nem tudja, mit is kellene figyelnie.
A megfelelő nő- vagy férfiszerep megélése a felnőttkorhoz kötődik. Ha valaki hangsúlyozza, hogy nem akar felnőni, akkor hogy akar ő, mondjuk, jó nő lenni? Hm? Nem lesz jó nő, hanem csak annak látszik. Közben meg a vágyak azért megvannak, mert szeretne erős, nyugodt, békében élő lenni, de az ezzel járó munkát és főként a fájdalmat nem vállalja.
A mai emberek, főként a fiatalok, bizonyos dolgokat könnyen, gyorsan akarnak elérni. Csak ez sajnos nem megy.
 |
Az érzelmi fejlődés gátjai
- A hazugság
Először is, ami visszavetheti az embert az érzelmi fejlődésben, az a hazugság. A hazug minták elsajátítása ebben a rohanó világunkban nem nehéz. Alig lehet látni boldog, kiegyensúlyozott családot. A válások aránya nagyon nagy, mosolygós arcot Magyarországon alig lehet látni. De kifelé megy a parasztvakítás, mutatva, hogy milyen kiegyensúlyozott életet élnek, miközben belülről rohadnak.
A személyiség kialakulása nagyon érdekes folyamat. Sokan azt gondolják, hogy a genetika ebben jelentős szerepet játszik, pedig valójában nem. A genetika nagyon sokszor egy betegség hajlamát eredményezi, így, ha van egy gyógyíthatatlan betegség a családban, akkor sokszor az utódok elkezdenek rettegni, jaj, nehogy ők is megkapják.
Rengeteget foglalkozom szenvedélybetegek kezelésével, így alkoholizmussal és drogfüggőséggel. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ez mit is jelent valójában. Ha valaki rendszeresen iszik, nem tud kontrollt tartani, ez súlyos kihatással van az életére, valamint mások életét is súlyosan befolyásolja, akkor az ilyen alkoholista gyerekei azt gondolhatják, hogy ők mindezt elkerülhetik, ha nem isznak! Pedig ez nem így van. A szenvedélybeteg embernél jelen van a menekülés a realitás elől, amit valójában ő köszönhet magának. De a kudarcos életének a következményeivel nem mer szembenézni. Ez a folyamat sajnos általános Magyarországon. Mert ilyenkor mindig más a hibás az elszúrt életért, ő soha! A környezet, a szülők, a társadalom, a politika a felelős, ő nem! Ez az egyik legnagyobb hazugság, amellyel sok mindent meg lehet magyarázni. Vagyis magyarázkodni!
A saját életünkért mi felelünk, de vajon a szülők, akik sokszor nem készítenek fel bennünket megfelelően az életre, tizennyolc éves korunk után is ők a hunyók? Nem ők! Onnan az már a mi életünk! Az a kilenc- vagy tizenhárom éves gyerek is felelős az életéért, aki a tábla előtt felel a tanító néninek. Ő felel, nem a szülők válaszolnak a kérdésekre. Arányaiban nézve pici a felelőssége, de van. Hiába szeretne a szülő felelni a tábla előtt, mert szeretné a kölykét megmenteni az élet nehézségeitől, ez sajnos nem megy. S a felelősség az idő múlásával egyre inkább növekszik. Hülyeség azt mondani, hogy a tizennyolc éves kor betöltésével a felelősségünk a nulláról a maxra ugrik. Hülyeség. Nincs ilyen, fokozatos növekedés van.
De térjünk vissza a hazugságra. A személyiség kialakulásában a genetika – azt olvastam – olyan egyharmad-egynegyed aránnyal bír. A maradék háromnegyed rész pedig a szülőktől, a környezettől ellesett pozitív és negatív konfliktuskezelési modelleket jelenti. Ezt igazolja az egyik banális magyar szólásmondás, hogy minden ember önmaga sorsának a kovácsa. Durva nagy arány… Sokan ilyenkor is hivatkoznak a tanárok felelősségére, kétségtelenül ez is jelen van, azonban az iskolában több tanár van, otthon pedig egy mama, egy apa, akik állítólag nőből és férfiból vannak, miközben önbizalmuk az élet bizonyos területein nulla, vagy ahhoz közelít, így egymásra támaszkodnak.
Ezzel azt mutatják a gyerekeiknek, hogy ők a nagybetűs családban élnek, miközben a két egyén boldogtalan, megszokásból vannak egymás mellett, és a gyerek közben ezt sajátítja el, ezt tanulja el. Meg van győződve arról, hogy a szülők boldogok, pedig…
- Az okoskodás
A következő, ami az érzelmi fejlődést gátolja, az az okoskodás. És ez egy adott iskolai végzettségű emberek sajátossága. Az illetőnek felsőfokú – főiskolai, egyetemi – végzettsége van, tehát gyönyörűen tud racionalizálni, verbalizálni, kimondani és megfogalmazni a kifogásait, hogy ez miért jó (-nak látszik); kristálytiszta indokokat fogalmaz meg, hogy ez azért, mert, mert, mert, mert, eközben valójában gyáva, mert nem meri meglátni azt, ami van. És agyból gyönyörű képet lehet festeni, de attól ennek a gyönyörűségét én még nem érzem.
Mondjuk a velem szemben ülő azt állítja, hogy boldog. Ilyenkor nézem az arcát, a testtartását, a gesztusait, hogy hiteles-e, valamint érzem, hogy amit kimond, szinkronban van-e azzal az érzéscsomaggal, amit öntudatlanul sugároz. És hiába mondja nekem azt, hogy ő hiteles valamiben, ha én azt nem érzem.
Az okoskodás rengeteg emberre kifejezetten jellemző, mint ahogy sokszor látok nőket, akik okosak, intelligensek, gyorsak, bátrak, szépek, de tegyük hozzá, csak annak látszanak. Valójában bizonytalanok. Így nem szépek. A fejlett vagy a fejlesztett intellektusukból adódóan gyönyörűen megmagyarázzák, hogy az a vegetálás, amit ők életnek hívnak, miért jó.
Szívük joga. Egyet már rég megtanultam, mindenki úgy kúrja el az életét, ahogy akarja. Az ilyen okoskodóknál külsőre is lehet látni valamit. Azt, hogy félig vagy teljesen halott a szemük, s csak látszólag élnek. Valójában nem élnek. A halott vagy félig halott szem a vegetálás szimbóluma. Tehát nincsen kisugárzása az embernek. Akiknek a szemében nincs élet, az nem tud mosolyogni sem. Az kényszeredetten széthúzza az ajkait, de mosolyogni nem tud. S ezt lehet látni.
- A gyávaság
No, nézzük a fejlődést akadályozó további tényezőket a különböző szavakat, mondatokat, melyek mögött egy újabb probléma húzódik meg.
Ilyenek a „…tudom, hogy mit kéne tenni, de ez valójában nekem pici problémát jelent”. Vagy: „fáj, fáj, fáj, de csak egy kicsit”. „Igen tudom, mit kéne tenni, talán majd megteszem”. Tehát: kicsit, talán, lehet. Ja. Ott van a „nem tudom” is. Ez mind a gyávaságra utal. Például „a nem tudom” választ adó valójában általában tudja a választ, de nem meri kimondani.
A kudarctól való félelem mögött ott húzódik egy lépcsőfok, ez pedig a gyávaság. Mert aki gyáva, az fél is mindentől.
A változástól, az újtól való félelem következtében pedig kialakul a megszokás. A párkapcsolatban is.
Párkapcsolat együtt, vagy egymás mellett
Amíg nincs az adott – akár súlyos – konfliktus megfogalmazva, addig változtatni sem lehet rajta.
Tehát az ember, teljesen függetlenül attól, hogy nő vagy férfi, fontos, hogy kimondja, amit gondol és érez. Aki önmaga felé nem mer ezzel felelősséget vállalni, az nem mer felelősséget vállalni a másik felé sem. Ha meg nem mer felelősséget vállalni egy beszélgetés során a saját gondolataiért és érzéseiért, az valójában annak a jele, hogy az illető bizonytalan önmagában és gyáva.
Annak, hogy a párkapcsolatok a mai világban ilyen rosszul funkcionálnak – mert rosszul funkcionálnak – , döntő részben az az oka, hogy az emberek vakon kötnek párkapcsolatot. Nem ismerik valójában, hogy milyenek is. Soha nem foglalkoztak a lelkükkel, a testüket egyesek aránylag jobban ápolják. Soha nem lettek kimondva a negatív vonásaik, az irigységtől a makacsságig, és az sajnos alaptörvény, hogy ha az illető valamit önmagáról nem mondott ki, azt a másikban soha sem fogja tudni észrevenni.
A párkapcsolatok sikertelensége mögött az érzelmi vakság, majd ebből fakad a nyilvánvaló konfliktusok fel nem ismerése, majd ennek következtében elindul az iszapbirkózás, és az iszap nem enged. A félelmeink olyanok, mint az iszap. Mindig lerántják az embert, és egy adott idő eltelte után – s ez tényleg így van – már nem lehet látni, hogy ki a nő és ki a férfi. Birkóznak. Be vannak kenve sárral, iszappal, és az egyik görcsösebb, mint a másik. Zéró emberi tartás.
Bamba birkák, zéró tartás. És eközben persze meg azt mutatják, hogy ők milyen kiegyensúlyozott és boldog családi kötelékben élnek. És elvárják azt is, hogy a környezetük ennek megfelelően vélelmezze őket, kapják meg a megfelelő odafigyelést másoktól. Nem fogják megkapni, az iszapban birkózó ember esetleg sajnálatot, megvetést meg kiröhögést kaphat. Nem beszélgetnek sem egymással, sem önmagukkal, ehelyett nézik a különböző show-műsorokat a tv-ben, ami eltávolítja őket a realitásoktól. Így nem kell szembenézni azzal, ami van, ehelyett lehet ábrándozni arról, ami soha nem lesz.
Kérdések – Válaszok
Mikor lehet tudni, hogy az aktuális párkapcsolat kiegyensúlyozott lesz? Melyek azok az ismérvek, amelyek elősegítik, és melyek azok, amelyek gátolják ezt?
Az egyik ilyen, ami meggátolja, az a meglévő érzelmi vakság. Vak vagyok a megélt érzéseket illetően, vak saját magam iránt. Az ilyen emberek különböző álarcokat használnak, mert félnek, és ezek az álarcok hozzák létre a különböző belső görcsöket.
Ha csak ezeket megnézzük – vakság, álarcok használata, félelem megléte – , akkor ez már feltételezi azt, hogy az illető ember akár nőként, akár férfiként bizonytalanná válik. Nem meri megmutatni vagy elmondani a másiknak, hogy ő valójában milyen. Alakoskodik, közben az idő múlik, a belső feszültség fokozódik. Pedig a fontos dolgokat elengedhetetlen a kapcsolat elején elmondani. Mert ha nem mondom el neki, és kiderül, arra rá fogok fázni.
Dr. Csernus Imre
pszichiáter, pszichológus, író
