Versengés és együttműködés – A sport mint társas tevékenység

A sportnak, néhány sportjátékon kívül, sokáig nem volt valódi jelentősége a nyugati civilizációban, pontosabban az ókor és a XIX–XX. század fordulója között nem nagyon. A középkor és a kora újkor európai embere a túléléssel volt elfoglalva, „sportteljesítménynek” az számított, különösen háborús időkben, amik viszont gyakran előfordultak.

És mivel ez a történet is úgy kezdődik, hogy „már az ókori görögök is”, nem lehet kikerülni azt, hogy a görög városállamok is jobbára a háborúk helyett rendeztek sportversenyeket, legfőképp olimpiát. Mert bár persze háborúztak egymással, de legalább az olimpiák idejére felfüggesztették a fegyveres harcokat, hogy egy kicsit kevésbé erőszakos módon döntsék el, mégis, ki a jobb a partvidéken.

És valójában az újkori olimpiák megálmodója, Pierre de Coubertin is ezt a gondolatot vette elő, de volt ennél földhözragadtabb oka is az olimpia újjáélesztésére. Ugyanis Coubertin úgy vélte, hogy 1871-ben a franciák azért veszítették el a porosz–francia háborút, mert katonáiknak nem volt megfelelő az erőnléte, amit tehát fejleszteni kell. Így két irányból is a háború (ill. annak elkerülése) volt az ok a sport nemzetközivé válásához, miközben természetesen nemzeti keretek között már korábban is voltak számottevő kezdeményezések.

De mégis, a sport vajon mi?

Maga a kifejezés a francia „desporter” (mulatságoknak élő) szóból származik, ami jól jelzi, bár a sport annyiféle, hogy nagyon nehezen definiálható, de valamiképp mindig a mindennapokból való kiszakadáshoz kapcsolódik. Sokféle funkciója lehet az egyén és a közösség számára egyaránt (ezekről majd később), de az biztos, hogy a sportolás kilépést jelent a hétköznapok kötelező taposómalmából, akkor is, ha valaki épp a hétköznapjai részévé teszi azt. Mert – a hivatásos sportolók egyes élethelyzeteit leszámítva – az ember önként választja, mint ahogy azt is, hogy most épp nem megy el futni, kosarazni vagy úszni, mert nincs hozzá kedve, és nem kényszeres módon csinálja. Ilyen értelemben a sport igazán pozitív értelemben öncélú tevékenység, ahol az egyén vagy egy csoport (praktikusan csapat) magáért a tevékenységért csinálja, és minden pozitív hozadék, amit a sportolás magával hoz, nem eleve szükséges hozzá. Jó, ha az ember egészségesebb lesz tőle, ha jobb lesz az állóképessége, de alapvetően nem ezért csináljuk. Ezzel együtt érdemes számba venni, mégis, mire jó az egész, milyen alapvető funkciói vannak.

És mire is jó?

A vonatkozó szakirodalmak hosszan szokták sorolni, milyen egyéni és társadalmi szerepe van a sportnak, gyakran megkülönböztetve az élsportot vagy profi sportot a tömeg- vagy amatőr sporttól, nem teljesen indokolatlanul. Mert nem ugyanarra jó a kettő, nem is egyformán tekintünk rájuk, ezzel együtt funkcióik nagyjából átfedik egymást.

Ezek közül talán legfontosabbak, elsőként a nem profi sport esetében:

• Testedzés. A modern, de főleg a mai posztmodern társadalmakban jellemző a mozgásszegény életmód és az ebből adódó egészségügyi problémák elterjedtsége, ezért valamiféle mozgásra a legtöbbünknek szüksége van. Ez pedig praktikusan valamiféle sporttevékenység lehet, hisz bútortologatással vagy bevásárlással keveseknek jön össze a szükséges fizikai megterhelés, miközben sokszor a fizikai munkát végzőknek is jót tesz a pluszmozgás, főleg, ha az nem a munkában megszokott monoton mozgásforma.

• Versengés. Ez valójában tekinthető egyfajta szocializációs funkciónak, amennyiben a jelen társadalmi életének is sok területe (főleg az iskola és a munkahely), bár nem kizárólag, de jelentős részben a versengésre épül. A „Ki lesz a legjobb tanuló?”, „Kit vesznek fel az egyetemre?”, „Kit léptetnek elő?” kérdések mind egy-egy versengő szituációt írnak le, amire egyfajta felkészítést jelenthet a versenysport, akkor is, ha csak amatőrként űzi valaki.

• Együttműködés. Ugyanakkor a sport együttműködésre is tanít, a csapatsportoknál talán nyilvánvalóbb módon (miközben, persze, a csapattársak is versenghetnek egymással), de az egyéni sportokban is vannak edzőpartnerek, edzők, vagy csak a fiúk/lányok a térről, akikkel lehet együtt biciklizni. Ebben az értelemben a sport, mint bármilyen, társaságban is űzhető tevékenység, hozzájárul az egyén emberi kapcsolatainak építéséhez. Ráadásul sokszor egy olyan közegben, amely eleve kívül esik az iskola-család-munkahely köznapi háromszögén.

• Rendszeresség. A sportolás gyakran segíthet valami rendszeresség kialakításában, amennyiben fix programot jelenthet a szabadidőre is, azaz nincs munka utáni szétcsúszás, mert van hova, és pláne van kikkel menni. Jellemzően egy olyan programra, amit egyébként is élvezünk, és magunknak választottunk.

• Szórakozás. Mert nem elhanyagolható tényező, hogy az önként választott sporttevékenység kikapcsol a napi rutinból, és nem csak úgy lehet szórakozási forma, hogy az ember képernyőn nézi a profikat.

• Csoport- és identitásképzés. Egy-egy közösen sportoló társasághoz tartozás jelentős lehet az egyén identitásában is, nem függetlenül persze a kialakuló csoportidentitástól. A „Ki vagyok én?” kérdésre egy újabb lehetséges válasz lehet, hogy a helyi fitneszklub tagja vagy a sakkkör első táblás játékosa vagyok, és ez nekem személyesen fontos. ám ez a csoport- vagy identitásképző funkció a profi sport esetében is fontos, nem csak egyéni vagy helyi, de társadalmi szinten is. A közös szurkolás is fontos csoportképző erő, olyannyira, hogy sokaknak afféle világi vallásosságot jelenthet, mondjuk, Újpest-, Arsenal- vagy Ferrari-szurkolónak lenni.

A sport mint társadalmi ügy

Nyilvánvaló, hogy a tömeg- vagy amatőr sportnak is társadalmi ügynek kellene lennie, ehhez képest azonban legtöbbször az élsportra tekintünk csak így. Sportklubok, foci-, kézilabda- vagy vízilabdacsapatok teljesítménye (különösen nemzetközi teljesítménye) országos jelentőségű ügy, a válogatottaké pláne, és pl. egy olimpiai aranyérem két Kossuth-díjnál is többet ér, a nagyközönség szemében.

Mert a profi sportra kiemelt figyelem irányul már régóta. Bizonyos értelemben ezek (főleg az ún. látványsportok) a szórakoztatóipar részét képezik, ebben az értelemben egy válogatott focimeccs egyenértékű egy nemzetközi sztár rockkoncertjével. És gyakran ugyanazokban a stadionokban is lépnek fel…

Vagyis a sport lehet úgy is szórakozás, hogy nem magunk űzzük, csak a fotelből vagy a lelátóról nézzük, és erre az igényre egy komoly iparág épül, azaz a profi sportnak nem elhanyagolható a gazdasági funkciója. Ennél azonban a nézők nagy része számára sokkal fontosabb a fentebb említett identitásalakítás. Egy klub szurkolójának lenni, a magyarok sikereinek örülni egy-egy világverseny kapcsán fontos összetartozás-érzést adhat sokaknak. Sokszorosan tagolt társadalomban élünk, ahol adott esetben nagyon különböző helyzetű emberek közt lehet a közös pont, hogy ugyanazoknak a sikereiért szorítanak, amiket aztán együtt élnek meg „közös” sikerként. Nem elhanyagolható tényezője ez a jelen sportvilágának, ha egy magyar úszó elsőnek csap célba egy világbajnokságon, akkor „mi” lettünk világbajnokok. Ezt lehet egyfajta „törzsi” szemléletnek tekinteni, miközben egy-egy sikeres élsportoló (akár egyén, akár csapat) sokak számára lehet példakép, és ezen keresztül komoly motivációs erővel bírhat, hogy időnként azért keljünk fel abból a bizonyos fotelből.

És végül az árnyoldal

Ugyanakkor a sporttal (elsősorban persze az élsporttal) foglalkozó szakemberek, edzők, orvosok, sportpszichológusok gyakran hívják fel a figyelmet arra, hogy a különféle testgyakorlásoknak és versengéseknek lehet negatív hatása is. Akár fiziológiailag (mondjuk a túlzásba vitt edzés, a túltolt terhelés és önkizsákmányolás okán), akár mentálisan, a versengés okozta fokozott stressz által. A rendszeresen előkerülő
teljesítménykényszer sokszor olyan terhet rak a sportolókra, ami aztán felfokozza a szorongásaikat, ami negatívan hathat a teljesítményükre, hogy egy öngerjesztő folyamattá váljon az egész. És időnként (szerencsére nem túl gyakran) kerülnek elő a különféle lelki és/vagy fizikai bántalmazással kapcsolatos történetek, melyek kiindulópontja általában az említett teljesítménykényszer.

A magasabb szinten űzött sporttal sajnos ez is együtt jár, miközben a sporttevékenységnek sokkal több pozitív hozadéka lehet, csak oda kell figyelni mindenkinek magára és a többiekre egyaránt. Hogy ne ártsunk magunknak vagy másoknak, mert az egész történet nem erre lett kitalálva.

Bácsván László
szociológus

A cikk a Patika Magazinban jelent meg. Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!

2024. május