A súlyfelesleg a szó szerinti teher mellett átvitt értelemben is jelentős terheket ró az egyénekre. A nyugati társadalomban ugyanis igen kedvezőtlen az elhízottak megítélése.
A WHO a tíz legsúlyosabb betegség közé sorolja az elhízást, amely megnöveli a betegségek kialakulásának és az idő előtti elhalálozásnak a kockázatát.
A fogyókúraipar tömérdek eszközt hirdet, azt sugallva, hogy az adott diéta, étrend-kiegészítő vagy sporteszköz alkalmazásával gyors, nagymértékű és tartós fogyást érhetünk el. Ezek a praktikák azonban a legritkább esetben váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A jojó-effektus pedig veszélyes, mert egyre kedvezőtlenebb testösszetételhez vezet.
Az elhízással kapcsolatos negatív attitűdök már óvodáskorban tetten érhetők, és az élet számos területét áthatják, a médiától kezdve az oktatáson és a foglalkoztatáson át az egészségügyi ellátórendszerig. Az egészségügyi szakemberek számottevő része negatív, vagy legalábbis ambivalens attitűddel viseltetik az elhízottak iránt. Az előítélet alapját az a hiedelem szolgáltatja, hogy az elhízás viselkedéses probléma, az akaraterő hiányának a jele. Az elhízott egyén tehát akaratgyenge, saját maga felelős az állapotáért, és ha nem képes változtatni, akkor méltán érdemel megvetést.
De vajon valóban így van-e?
A testsúlykontrollhoz valóban szükséges a hatékony önszabályozás, a kísértéseknek való ellenállás, azonban az „akaraterő” önmagában nem elegendő. A sikeres, hosszú távú testsúlymenedzselés ugyanis az evési és aktivitásbeli magatartások egész garmadájának tartós megváltoztatását és a készségek egész készletét igényli, az élelmiszerek kalóriatartalmának ismeretétől kezdve az egészséges étrend összeállításán át a nemet mondásig. Ez utóbbi remek példa a környezet szerepére a súlyprobléma kialakulásában és fennmaradásában.
| Mindennapi életünk során az evés és az etetés messze túlmutat a létfenntartó funkción. |
Csak egy szelet…
A társas(ági) étkezés a kultúránk szerves része, amely egyfelől a táplálékbevitel megnövekedését eredményezi (még egészséges testtömeg esetében is), másfelől pedig ellenérzéseket kelthet a többiekben, ha valaki kivonja magát belőlük. Egyes ételreklámok jól illusztrálják, hogyan kapcsolódik össze az étel a szeretettel (pl. „a kenyérre kenhető szeretet”, „mondd el xy csokoládéval”). És valóban: a süteménybe a nagymama nemcsak a lisztet, vajat és a többi hozzávalót süti bele, hanem a szívét is. Így azután az étel visszautasítása a szeretet és a gondoskodás visszautasításának üzenetét is hordozhatja a kínáló fél számára. Az esetleges nemet mondást és az ellenállási próbálkozásokat a (szívüket is) kínáló ismerősök, rokonok általában félresöprik az „ugyan, egy szelet sütemény nem fog megártani” érvvel. Azonban nincs tudomásuk arról, hogy bár ez igaznak tűnik, a sütemény elfogyasztása katasztrofális következményekkel járhat.
Már úgy is mindegy…
A diétázók felállítanak maguknak egy tervet az étkezésükre vonatkozóan. Ez lehet egyszerű kalóriakorlát, de vonatkozhat például bizonyos ételtípusok kerülésére is. Az elfogadott és elfogyasztott étellel azonban megszegik a saját szabályaikat. Ez bűntudatot eredményez és paradox módon a diéta betartására vonatkozó erőfeszítések csökkenéséhez, sőt, túlevéshez vezet, azon téves gondolatnak a nyomán, hogy „most már elszúrtam, most már bármit megehetek, úgyis mindegy”. Éppen ezért a nemet mondás képességének fejlesztése különösen fontos az elhízásra hajlamosító (obezogén) környezetben. Modern környezetünket egyesek nemes egyszerűséggel a „toxikus” (mérgező) jelzővel illetik. Jellemzője ugyanis a viszonylag könnyen hozzáférhető, nagymennyiségű, ízletes, magas kalóriatartalmú (ámde alacsony tápértékű) élelmiszerekben való bővelkedés, amelyet tetéz az agresszív marketing és a fogyasztásra irányuló nyomás. Az emberiség azonban olyan környezetben fejlődött ki, amelyben az élelemforrás korlátozott és kiszámíthatatlan volt, így az energiatartalékolás a túlélés zálogát jelentette. Éppen ezért számos olyan biológiailag megalapozott hajlammal bírunk, amelyek az energiatartalékolást segítik. Erre példa az ízpreferenciánk (nevezetesen az édes, sós, illetve zsíros ízek kedvelése), a táplálékok ösztönző értéke, illetve az evés örömforrás jellege. Számos technikai vívmány (pl. gépesítés, közlekedési eszközök) pedig a fizikai aktivitás radikális csökkenéséhez és az ülő életmód támogatásához járult hozzá.
- 1. eset…
Egy vizsgálat eredményei szerint a mosógép és mosogatógép használata, az autóval történő munkába menetel és a lifthasználat naponta mintegy 111 kalóriával kevesebb energialeadást eredményez, mintha a házimunkát gépek nélkül végeznénk, a munkába gyalog mennénk, és lépcsőt használnánk. Ha ezt nem kompenzáljuk az energiabevitel hasonló mértékű csökkentésével, éves szinten megközelítőleg 0,45 kg súlygyarapodás következhet be. Mindennek tükrében látható, hogy a korábban adaptívnak bizonyuló mechanizmusok tartósan pozitív energiamérleghez és ezáltal súlygyarapodáshoz vezethetnek a jelenlegi, a túlfogyasztást és elégtelen fizikai aktivitást promotáló környezetben.
Az ördögi kör bezárul
Visszatérve az elhízás negatív megítéléséhez, elmondható, hogy annyira erős a stigma, hogy az emberek rengeteg időt és pénzt fordítanak a súlyfelesleg kialakulásának megelőzésére és katasztrofálisnak tartják az elhízás lehetőségét.
| A cikk folytatását ITT olvashatja el! |
Dr. Czeglédi Edit
Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
czedit@gmail.com
